Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-04-01 / 4. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA darabját, otthont, biztonságot, örökséget, magas bírói tisztséget, ősei nyomdokában hordott méltóságokat, világit, egyházit, egyénit. Sőt ami még megmaradt a bujdosásban, hitves és egyetlen leány gyermek, a világszelek utóhatásaként szintén messze szakadt testben az ő érző szívétől. Mint teljesen megszedett fa, egyedül maradt kopasz ága, került ide a Magyar Debrecenbe. Mindent elvesztve semmiből kezdte megépíteni itteni életét, mindig szegényes anyagi keretek között küszködve, de sohasem panaszkodva, ősei hitével hordozva, a gályarabos hűséggel szólva, sorsát: “Azt bünteti, kit szeret, másként Ő nem is tehet.” Az elmúlt két évtizedben, hogy beépült itteni életünk egész keretébe. Magyar rádió programján két évtizeden át a magyar élniakarás leghatározottabb vezető hangja volt. Százak és százak hallgatták vasárnapról-vasárnapra rádió óráját, szinte olyan áhítattal, akárcsak a templomi vasárnapi istentiszteletet. Programja valóban az is volt, a magyar fennmaradás istentiszteleti hangja. Minden magyar megmozdulásban ott volt, alkotott, tanácsolt, vezetett: akár elfogadták a hangot időnként, akár időnként nem. Egyházi életünkben is, ősei példájaként, mindig világi vezető szerepet töltött be. Az első egyház hosszú időn át jegyzői tisztével tüntette ki, később haláláig tiszteletbeli presbitere volt. Tóparti Egyházmegyénknek haláláig egyházmegyei főgondnoka maradt. Több ízben országos elnöke a Református Presbiter Szövetségnek. Ó, ki tudná felsorolni élete ezerszínű alkotó szerepét!? A sorstragédia új hazában megépített új otthonában sem felejtkezett el újra és újra keserű itallal tölteni meg szívének annyit szenvedett kelyhét. Amikor újra házasodva, Erzsébet hitvesében, oly hűséges házaspárt, gondoskodó feleséget, rádió óráján fáradatatlan munkatársat nyert, mindannyian azt hittük, végre egy oly sokat szenvedett élet felett kiderült az ég és bekövetkezett a maradandó boldogság, amit úgy megérdemelt volna már, hiszen akárcsak ősi nemzete: “megbűnhődte már a múltat és jövendőt” annyit szenvedett népével egyetemben. Aránylag rövid házasság után jött a hitves gyógyíthatatlan és hosszú, gyötrelmes betegsége és menthetetlen halála. És milyen példás hittel hordozta el ismét a kegyetlen csapást?! A végső akkord pedig már szinte a hihetetlennel határos! Mikor hirtelen és még idő előtt bekövetkezett halála előtt mindössze egy hónappal Evelyn feleségének hűséget esküdött ugyanabban a templomban, honnan egy rövid hónap múltán a temetőbe kisértük: bizony-bizony mindannyian mohóan hittük, hogy a hősies lelkű hitvessel, ki a beteg szív gondozását tudatosan vállalta, végre megérdemelten, gond nélküli és zavartalan boldogságot nyert az emberi élet legvégső határáig annyira megérdemelten. Bizony bebizonyultan kell, hogy valljuk hamvai felett most az ige szavaival: “Isten útjai nem a mi útjaink: az Ő gondolatai nem a mi gondolatunk.” Jób pátriárkával egyenlő arányban sokat szenvedett Istvánunk, drága halott, magyar sors-tragédiánk hittel hordozója, türelmes szenvedő, mindig lelkesítő szavú, vezető, hangadó, jóságos barát, mindannyiunk igaz és örökre felejthetetlen jó magyar testvére, mi egyebet tehetünk a gyászos órában, mint szeretetünk és hálánk emlékezetének szép, finom, csipke keszkenőjével leborítjuk sokat tépett hűséges, kihűlt szívedet és veled és helyetted mondjuk el gyermekkorod általad halálodig esténként elmondott imáját: “A nap lement, az éj beállt, álom jött szememre, Én Istenem, viselj gondot alvó gyermekedre.” Jó éjszakát! Isten veled! Legyen áldott nyugvó helyed! Legyen dicső ébredésed, mikor porladt hamvad felett a feltámadás szép, piros hajnalán Megváltód megáll! Dr. Szabó István I NT. TŐRÖS SÁNDOR, 1894-1971 Tőrös Sándor református lelkipásztor 1894. március 16-án született. Amerikában lelkész volt Roches- terben és Tonawandán. Meghalt 1971. március 24-én. Wesselényi Miklós lackawannai és Jalsó Sándor buf- falói lelkipásztorok temették. Tetemét elhamvasztották. Gyászolja felesége, leánya, unokái és kiterjedt családja. Áldás és béke hamvaira! I NT. DR. VÁRADY ARTURNÉ, sz. Petrik Anna, 1896-1971 Dr. Várady Arturné a Crescent—Martins Ferry-i Egyház nyugalmazott lelkészének feleségét, súlyos beteg férjét látogatva a kórházban, hazamenet egy rendellenesen könnyelmű hajtó elütötte. Végzetes koponyarepedéssel vitték vissza a mentők a kórházba március 18-án, ahol két nap múlva, március 20-án meghalt. Temetése március 24-én volt Daytona Beach, Floridában az Első Presbiteriánus templomból, ahol a szertartást a helyi lelkész Dr. Edris Pál, Bodor Dániel, Daróczy Mátyás, Dr. Harangi László és Novák Lajos végezték. Gyászolja férje, ismerőseik és barátaik. Áldás és béke hamvaira!
