Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 Hála és reménység November hónapja kettős ünneppel köszönt reánk. Az egyik a Hálaadás Napja, a másik Advent első Vasárnapja. Ünnep mind a kettő. Az egyik visszavezet a múltba, amikor az első telepesek megtanulták nyomorúságuk közepette, mit jelent életben maradni, és élvezni az élet fenntartásához szükséges eledelt. A másik ünnep, amikor a keresztyén ember imádkozik vágya és reménysége beteljesedéséért az adventi időszak csúcspontján ragyogó ünnepében, a Karácsonyban. Az első Hálaadás ünnepe 1621- ben volt. Az elkövetkező két év azonban magával hozta az éhséget, és pusztulással fenyegette őket. A nagy szárazság után kevés kukorica maradt meg, és amikor összegyűltek imára, szétosztották a kukorica szemeket, és mindeniknek jutott öt. Isten megtartotta őket. Azóta is azon a vidéken megismétlik a kukorica osztás jelenetét. Mit üzen az öt kukorica szem? Az első beszél a lelkiismeret szabadságáról, amely után való vágy hozta az első telepeseket az új haza földjére. Jelentette ez a vallás szabad gyakorlatát, az igazság meglátását és mindkettőt összefogó becsületességet. A második jelenti azt a bátorságot, amely késszé tette őket egy új világ és egy új nemzet alapkövének letételére. Vállalták az üldözéseket az óhaza földjén, küzdöttek, szenvedtek. Vágytak béke és szabadság után, és ez a vágy adott nekik elegendő erőt ahhoz, hogy vállalják a tengeri út nehézségeit, és egy új világ bizonytalanságában annak a reménynek megvalósulását, ami magával hozza a lélek békességét, a testvéri szeretetnek örömét, egy új társadalmi élet kiformálódását a keresztyén meggyőződés keretei között. A harmadik, jelenti az Isten előtt való megalázkodást és annak az útnak keresését és megtalálását, amely Isten igaz imádásához vezet, és magával hozta a Vasárnap értékét és az istentiszteletek mélységes jelentését. A negyedik jelenti a jövendőbe vetett reménységet. Minden megnyilatkozásuk magával hozta azt a reménységet, hogy megtalálják az új világban letelepült népek egymásban Isten gyermekét, és dolgozni fognak egy olyan jövendőért, amihez hasonló sehol sem található. Nem aranyat és ezüstöt jöttek keresni, hanem azt az életet, amelyben Isten kegyelme él és uralkodik. Szem előtt tartották a Szentírás üzenetét: “Elvész az a nép, amelynek látása nincsen” — látásuk egy drága jövendő volt. Az ötödik kukorica szem jellemzi azt a nemes harcot és nehéz munkát, amit a gyermekek nevelése, iskolák építése és az egymás segítésének öröme jellemez. Az új világba jöttek jövendőt keresni, de mindenekfelett építeni azt Isten kegyelméből a Szentírás vezetése alapján. így nyúlik bele a Hálaadás története, lelki ajándékok egész sorozata a mi időnkbe, amikor készülünk Annak megérkezésére, Aki királyok Királya és uraknak Ura. A jólétnek fellege eltakarja a megpróbáltatásokból fakadó napfény ragyogását szemeink elől. Készülünk az ünnepre minden esztendőben, és az minden évben gazdagabb lesz anyagiakban, pompában és szegényebb lelkiekben. Jó lenne, ha a Hálaadás szegényes öt kukorica szeme hozná Istennek üzenetét újból és újból mindannyiunk számára, és megtanítana bátor hitvallásra, a keresztyén erkölcs gyakorlására, és hozna számunkra új látásokat, amelyek nem pusztulásról, vagy átformálódásról, hanem Istennek örök szeretetéről és bűnt megbocsátó irgalmáról beszélnek. Jön a Hálaadás napja és oda lesz minden történelmi jelentőségével, mélységes üzenetével. Jön Advent reménységet osztó fényével, a beteljesedés utáni szent vággyal, és lassan ez is oda lesz, de Isten üzen a prófétán át: “Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” Egry László IMÁDSÁG Kegyelmedből megterítjük asztalunkat, és szent hálaadással fordulunk Feléd az elvett jókért. Az ősz meghozta gyümölcsét. Gazdagon nézünk arra az asztalra, amely roskadozik ajándékaidtól. A könyhullatással vetett mag, a virágzó fák, meghozták áldásaikat, és van okunk örömre, hálaadásra. Mily jó lenne Atyánk, ha a mi hálánk meghozná a léleknek azt a gyümölcsét is, amely kész meglátni a nyomorúságot, és segíteni is ott, ahol szükség van a szerető szív és az imádkozó élet ajándékára. A nyomorúság idején született meg a Hálaadás Napja, de most cselekedd Atyánk, hogy a bőség idején ne feledkezzünk sem Rólad, sem szenvedő embertársainkról akárhol, akármerre is vannak. Hadd legyen a mi ünneplésünk másoknak is öröm forrása. Engedd, hogy Advent Vasárnapja megnyissa számunkra a Lélek áldásainak forrását, és valósággá tegye a reménységünket az Élet Fejedelmében. Nyugtalan világban élünk, Atyánk, és oly nehéz megtalálni helyünket. A nyüzsgő világ örvénye elvesztéssel fenyeget, és keresztyén életünk érzi, hogy újból oly nagy szükségünk van Reád, Lelked erejére és a Megtartó szere- tetére, bűnt megbocsátó váltsághalálára. Engedd, Atyánk, hogy a hálaadás pohara csordultig megteljék, és örömünk, reménységünk, szent vágyakozásunk Utánnad és Megtartónk után átcsapjon mások életébe, gondolkozásába is, hogy meglássa az egész világ, Te vagy a mi Istenünk, Te alkottál minket és minden élő lényt e földön, hadd lehessünk mindannyian néped, és szolgálhassunk Téged örömmel, hálaadással, mert jó vagy Te és örökkévaló a Te kegyelmed, mely reánk száll nemzedékről nemzedékre. Ámen. Egry László Rév. Francis Vitéz, Editor 493 Amboy Avenue Perth Amboy, N. J. 08861 Please enter my subscription for the Reformátusok Lapja Megrendelem a Reformátusok Lapját for one year ( ) or ( ) years ($3.50 per year), egy évre ( ) vagy ( ) évre Subscription enclosed $......................... Előfizetés mellékelve. Renewal ( ) New Subscription ( ) Change of address only ( ) enclose old label. Name (Please Print) Street City State Zip