Reformátusok Lapja, 1970 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 / Épüljetek fel lelki házzá I. Péter 2:5a Isten a Paradicsomból kiűzött ember számára kegyelmet hirdetett. Hívő lelkeket bízott meg e kegyelem hirdetésével, s e kegyelem végső megbizo- nyítására küldötte el egyszülött Fiát. Isten azokat a lelkeket, akik e kegyelem hirdetésére szent közeledéssel feleltek, kiválasztotta, s alkotta meg belőlük gyülekezetét, szent Egyházát, s bízta meg a kegyelem hirdetésével. A történelem folyamán ez az egyház különböző szellemi áramlatok hatására megváltozik fogalmában, apad tartalmában: megüresedik. Nem marad “egyetlen” ház, egyház, üdvösség háza, hanem csak egy házzá válik, mint a többi, vagy klub, egylet, szórakozóhely lesz belőle: kőhalmaz. Isten azt akarja, hogy az egyház egyház legyen, üdvösség háza, szentek, kiválasztottak serege: ecclesia. Éppen ezért, Isten nem hagyja magára ezt a fogalmában és tartalmában megüresedett egyházat, hanem Szentlelke megáradásával duzzasztja meg kiapadt ereit, s a Lélek szavára megelevenednek a “szétszórt csontok,” megindul az ébredés a halál árnyéka völgyében, s a köveikből fiákká szült hívek ajkán megcsendül a diadalmas zsoltár. Isten a mai emberhez is szól egy csodálatos, drága jövednő felajánlása reménységével: “Épüljetek fel lelki házzá!” Ebben az örök, isteni felhívásban benne van eddigi egyházi életünk megmérettetése, híjával találtatása, de benne van Isten megújuló kegyelmessége hirdetése is: hogy bennünket övéi sorába, az Ő zászlaja alá akar állítani. Nem reménytelen tehát a mai ember élete sem. Az egyház bordázatát ropogtató vihar a rendíthetetlen bizalomnak, a mindhalálig való hűségnek és a halálnál erősebb szeretetnek drága alkalma a diadalmas hit megvallására. Suh pondere ereseit palma. így tesz Isten kegyelme virágzó pálmafává, oszlopokká az Ő házában. Évezredek viharaiban azért tudott megmaradni az egyház, mert Isten vetette meg fundamentumát minden időknek előtte. “Kezdetben vala az Ige. ..” Ez a világ megsemmisül egyszer, de az ige megmarad örökké. Isten az Ő egyházát erre az örök igére, Krisztusra, és nem Péterre, hanem az Örök Péterre építette. Az egyház alapja örökkévaló. Mint egy kőszirt a háborgó tengeren. Alapja belemélyed a Szentháromságba, csúcsa fölér az egek egéig; Jákob lajtorjája lesz; aranyhíd, mely összeköti a földet az éggel. Az egyház akkor inog, akkor lesz csak egy ház, amikor mimagunk próbáljuk biztosítani alapját. Próbáltuk egyházunk földbirtokra, bérházra, bankbetétre, emberek pártfogására építeni. A nagy tűzkeresztség mindent megégetett, megítélte kicsinyhi- tűségünk. Nem maradt más az egyház számára, mint az elfelejtett, de újra megtalált Krisztus, az egyedüli menedék, az erős vár, a hegyen épített város. Az egyháznak a mai élet reménytelenségében is van jövője, és egyedül csak az egyháznak van jövője, mert a küzdő-könyörgő egyház megtalálta Urát, Krisztusát; megragadta Őt utolsó szorítása minden erejével; s az Ür vérverejtékes egyháza homlokára rátette az Élet Koronáját. És megújul az egyház. Csupán csak a hívők, a szentek seregévé válik, akik el tudnak menni Urukkal a második mérföldig is. És nyomorúságban, megpróbáltatásban, kereszt alatt is diadalmasan csendül a bizakodó, győzedelmi ének: Tebenned bíztunk eleitől fogva... Isten nagy feladatot bízott a reformációban megújult emberre; annak a célnak a megvalósítását, amiért naponta így imádkozunk: Jöjjön el a Te országod. Isten arra hívta el a református embert, hogy építse az Ö országát, az egyházat, az üdvösség házát. A görög ecclesia szót a magyar csodálatos módon egyháznak, üdvösség házának fordítja. Az egyház, a templom valóban az üdvözültek háza legyen. Mai igénk ugyancsak ennek az üdvösség házának, a lelki háznak az építésére szólít. Az egyház tehát olyan egyház legyen, ahol otthon érzi magát a lelked, ahol megnyugszol, ahol szent áhítatban borulsz oda megtartó Urad, az Atya áldást- osztó kezére. Az Ige nem véletlenül utal a ház fogalmára, mert a ház oltalmat, biztonságot ad, helyhez köt és értéket jelent. a) Az egyház lelki menedék, erős vár, kőszál, hegyen épített város, ahová bizton menekülhetsz lelki nyomorúságodban. Kiemelkedik a hétköznapi élet keretéből: a magasságban van. Levegője tiszta, ege kék. Látja a mélyben háborgó életet, de az ő élete szépségét, titkait csak az tudja, aki ajtót nyitott a Zörgetőnek. Élete napról-napra élet-haiál között vezet, és mégis kimondhatatlanul boldog. Szegénysége: fölmérhetetlen gazdagság, gazdagsága: puritán szegénység. Lábát feltöri a keskeny út göröngye, de — szeme könnyén át — a végtelenbe lát. Külső falait ádáz ellen dühe ostromolja. Kapuit döngethetik, de nem törhetnek be, mert a kapuban áll az angyal tüzes pallosával: ide nem jöhet be semmi tisztátalan! S míg kinn dúl a vihar, a hazatalált lélek boldogan pihen el Urában, mert magának teremtette ... Az egyházhoz tartozni menedéket, oltalmat jelent. Azt jelenti, hogy életre jegyzett el az Isten. Nem az elmúlásé, nem senkié, hanem Azé a drága Valakié vagy, Aki vérén vásárolt meg a bűn hatalmából — és, sem élet, sem halál nem szakaszthat el az Ö szerelmétől... b) Az egyház helyhez köt. “El ne add az ősi házat, el ne add az ősi telket...” — mondja a költő. Akinek földje van, háza van, szinte az örökkévalóságig hűséget esküdött a földnek. A házat az ősök építették, ott zárták le az atyák koporsóit, ott ringott a bölcsőd, s Édesanyád altató danája koporsód be- zártáig füledbe cseng. Földed porába verejtéked húllott, szent rögét véred és könnyed öntözte, és úgy érzed, hogy kimondhatatlan, forró szerelemből élned és halnod kell rajta.
