Reformátusok Lapja, 1970 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1970-12-01 / 12. szám

8 REFORMÁTUSOK LAPJA HÍREK MAQYARORSZÁQBÓL Sárospatakon, a Kossuth utcában, árokásás közben, 200 darab ezüst pénzt találtak Zsigmond korából, valamint XIV-XV. századból való edényeket és cserepeket. * Vajdácskán, Sárospatak mellett, há­rom urnasírt találtak, kettőben élel­miszer is volt. Zalkod községben, a Homokdomb oldalán, cseréptöredéket, gyűrűt és II. Béla idejéből pénzeket találtak. * A karcsai református egyház 800 éves, restaurált műemlék templomát szeptember 13-án felszenteltte Ráski Sándor püspök. * Abaúj váron a református egyház műemlék-temploma erődfalát 200 mé­ter hosszúságban újjáépítették a gyü­lekezet tagjai munkájával és költsé­gén. A pányoki társegyház is kőkerí­téssel vette körül templomát. * A sárospataki református templom orgonája korszerűsítése céljára au­gusztus 23-án templomi hangversenyt rendeztek Kovács Endre orgonamű­vész és Béres Ferenc énekművész részvételével. * A kassai gyülekezet a templomba új padokat vásárolt, s megújította a műemlék parókiát. * Pázmány Péter 400 évvel ezelőtt, 1570. október 4-én született reformá­tus szülőktől. Be’ más lett volna a magyar élet, ha megmaradt volna re­formátus vallásában! * Pusztaszeren, ahol annak idején Ár­pád apánk első országgyűlését tar­totta, feltárták az egykori monostor romjait, azonkívül számos sírt talál­tak. * Magyarszecsődön helyreállítják a 13. században épült templomot. * Magyarország hétezer temploma kö­zül kb. nyolcszáz műemlék. Idők fo­lyamán igyekeznek valamennyit meg­újítani. * Gyopároson szkita temetőt találtak. Eddig 144 sírt tártak fel, melyekben két és félezer éves aranyozott és ezüstözött ékszereket találtak, vala­mint üveggyöngyöket. * Kistokajon honfoglaláskori, nagyob- bára női sírokat találtak, mintegy ötvenet. * Rudabányán egy XIV. századbeli bányára bukkantak, melyben csákányo­kat és fejszéket találtak. * Szentesen kb. harminc sírt találtak, melyek korát ötezer évre becsülik. A sírok zsugorítot temetkezést mutatnak. Négy kunyhó és tűzhelymaradványait is megtalálták és a régi használati eszközöket is, többek között gabona­őrlő köveket. * Alsódobszán egy vízmosásban há­rom ősi arany karperecét, sarlót, fej­szét és bronz lándzsahegyeket találtak. A tárgyakat beszállították a miskolci múzeumba. * Nemesvámoson, Veszprém megyében, házbontás közben megtalálták a vesz­prémi molnárok pecsépnyomóját 1663- ból. * Szabadkán új magyar református templomot szentelt fel Csete István püspök ez év július 4-én. A hazai Református Egyházat Szamosközy Ist­ván püspök, a Zsinat alelnöke képvi­selte. * A Dunántúlon egy sírban három­ezer éves körtét találtak. Több más sírból avar kori szőlőmagvak és ve­nyige került elő. * Az esztergomi várhegyen ásatásokat folytatnak már hét éve. Bebizonyoso­dott, hogy Géza fejedelem és István király palotája a várhegyen állott. * A Velencei tó mellett, Napad köz­ség határában, koravaskori leleteket találtak. A 716 darabból álló gyűjte­ményben egy egykori kovács és ötvös szerszámai vannak, aranyrögök, fegy­ver töredékek, gazdasági szerszámok és ékszerek. * Budapest belvárosában, a mostani Március 15. téren (Eskü tér), ásatások folytán Pest római kori erődje, Contra- Aquincum alapjaira találtak. A fal­maradványok térrendezés során lát­hatók maradnak. A tábor 86 x 87 mé­ter, a falak vastagsága három és fél méter. * A Vas megyei helytörténeti lexikon­hoz befejeződött az adatgyűjtés, ausztriai és jugoszláviai levéltárakban is. Burgenlandban családi levéltárak­ban hétezer olyan iratra találtak, me­lyek vasmegyei községekre vonatkoz­nak. * Sárvár, ahol 1541-ben jelent meg az első magyar könyv, s amely hely­ség története két ezer éves, 1968-ban ismét városi rangot kapott. * Nagyszentmiklóson, Torontál megyé­ben, 1799-ben 23 darabból álló arany­kincset találtak, melyet az osztrák sógor azonnal Bécsbe szállíttatott!? Bennük Attila kincseit sejtették. Ro­vásírása megfejtése arra enged követ­keztetni, hogy a magyarok első hon­foglalása 568-ban volt. * Sátorhelyen, Pécs közelében, VI-VII. századbeli gepida temetőt találtak. Eddig 330 sírt ástak ki, melyekben arany, ezüst, bronz és réz ékszereket találtak. KÖNYVSZEMLE Halmay Tihamér: Fényküllők kö­zött. Versek. Asteroid kiadás, Classic Printing Corp. Cleveland, Ohio. 1968. Pp. 287. Halmay Tihamér, volt százados, író és festőművész, Trencsénmegye szü­lötte, az Észak-Nyugati Felvidék ne­veltje, Dunántúl és Budapest edzette, a Felvidék, Kárpátalja és Erdély ihlette; az első és a második világ­háború menekültje, 1950-ben, Cleve- landban, az amerikai magyar Debre­cenben, telepedett le. A sok viszon­tagság és hosszú emigráció megpró­bálta erejét, hitét; mélyítette, finomí­totta és versekbe öntötte érzelmeit. Költeményein átsír a hányatott ma­gyar sors, melynek drámájába bele­ragyognak a mindig visszatérő nap fénysugarai. Könyve egy kéve napsu­gár a magyar avarról, melyet a visz- szatérő hajnal reménységével gyűjtött. Versei — élet, élmény és reménység: győzelem a reménytelenségen .., fény­küllők a dermesztő magyar éjszaká­ban . . . Szerzőjük túl van már a földi téreken, a fény küllők közül eljutott a fény Forrásához, de lelke, szelleme velünk maradt könyvében, hogy ol­vasói szívébe lövelljen egy-egy fény- sugárt...

Next

/
Thumbnails
Contents