Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6-7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Újabb ének a régi búzamezőkről 1. Otthon, az én hazámban, túl a tengeren s a gömbölyű hegyeken, aratás kezdete van. Otthon, az én hazámban, szikkadt és száraz a föld; mely most sem álmodik paradicsomról és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékiilő ég. Otthon, az én hazámban, nem virágzanak kaméliafák; elnevezik ugyan a tereket az új megváltásról, de csak a pártban vannak “megváltott” emberek, akik kacagva csókolódznak az élettel, — máshol csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak. Otthon, az én hazámban, lassan tavaszodik. Otthon, az én hazámban, esak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni, s szélesen kiterített hársonyabroszok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és a szíveken és Isten ekéje az embereken. Otthon, az én bazámaban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az asszonyszőke vadvizek mentén, nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. Sokszor hiába áll itt az Isten és az ember közé bárki, az Isten mezítelen tenyerén fekszik az emberek mezítelen szíve, mikor feljajdul az ajkakon a vontatott ének. Az akácok ágait friss szellő kocogtatja a megtűrt feszület vasához, az Úr Krisztus rozsdás bádogteste halkan megremeg, két kitárt karja mintha ölelni akarná a lábánál aratókat: Megáldom aratásotokat és új kenyeret ígérek nektek. Otthon, az én hazámban, nyugtalanul kóvályog még a varjak gondfekete serege a búzamezők felett. Mindenütt aratnak, ahol magvetés volt és mindenütt új kenyeret ígér az Isten azoknak, akik tiszta magot vetettek. Otthon, az én hazámban, még sem terem meg magyarnak a kenyér. Otthon, az én hazámban, nem terem meg magyarnak a babér sem; nem fonnak belőle koszorút az aratók- nok, sem a magános énekesnek, aki az útszélén — jaj, de messze — a bánatos aratók dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsoká eltakarja... Távoli permetet szitál szemem a sárguló vetésre és a még mindig másnak aratókra. A régi dalt végig dúdolom, nem a babérért, hanem, mert jó énekkel végezni a napot és mert szeretlek benneteket, városok, búzamezők, szegény, eltiport, felszabdalt hazám lehajtott fejű, szomorú, fáradt, elhagyott és üldözött magyarjai... Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről. (Parafrázis.) 2. Trianon. Az első világháború után, 1920. június 4-én, kötötték meg a győztes hatalmak a békét Magyar- országgal a Párizs melletti Trianonban. Ebben a békében Magyarországot feldarabolták, s vele Református Egyházunkat is. Trianon nemcsak nemzeti, hanem egyházi szempontból is végzetes. Azóta, s különösen a második világháború után, pusztítják otthon s a megszállt területeken nemzetünket és egyházunkat. “Megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének” (Zsolt. 14:4). 3. Apák napja. Az apák tiszteletére ültük apák napját. Sok apa sírhat gyermekei, sok gyermek sírhat szülei miatt, ha apák napját a mennyei Atyától távol ünnepeljük. A szülői tiszteletet az Úr a tízparancsolatba foglalta. Hosszú életet ígért a szüleiket tisztelő gyermekeknek atyáik földjén. De ezt is mondta: “megbüntetem az atyák vétkét a fiákban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják” (II. Mózes 20:5-6). “Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt!” 4. U.C.C. Egyetemes Zsinati Gyűlése. Bostonban, június 24-júly 3-ig tartotta egyházunk egyetemes zsinatát. A Kálvin Egyházkerület bárom képviselőt küldött a gyűlésre. 5. Évzáró. “Ballag már a vén diák...” Iskoláinkból árad a sokaság. Diplomás ifjak indulnak az életnek. “. . . a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róma 8:19). A MAGYAR UGARON Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajtok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmúlt virágok illata Bódít szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett. Ady Endre FEKETE KENYÉR Miért aggódol lelkem, jó anyám, Hogy kenyeretek barna, e miatt? Hisz meglehet: ha nincs idehaza, Tán fehérebb kenyérrel él fiad. De semmi az, csak add elém, anyám, Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízű én nekem A fekete, mint máshol a fehér. Petőfi Sándor
