Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Magyar Református Egyház 416 Tenth Avenue Homestead (Munhall), Pa. A homesteadi magyar reformátusok a pittsburghi második templom megépítéséig, 1903-ig, a pittsburghi egyház szerves tagjai voltak. Har- sányi Sándor felhívására és bemutatkozása után 1903. május 24-én alakult meg a homesteadi egyház, mely nyomban megválasztotta presbitereit és lelkipásztorát. A gyülekezet még az év folyamán telket és parókiát vásárolt. 1904. április 18-án kezdődött a templomépítés, június 12-én volt az alapkő letétel, október 30-án pedig az új templom felszentelése. Még az év folyamán harangot vásároltak, színes ablakokat, valamint teljes berendezést. 1906-ban a Carnegie Alap adományával síp orgonát vásároltak, valamint kántortanítót alkalmaztak. 1907-ben az abaujtorname- gyeiek “Rákóczy harang”-ot vásároltak, felszentelése október 27-én volt. A beregmegyeiek koronás szószéket állítottak, 1909-ben az ungmegyeiek bekerítették az egyház telkét. 1912-ben kijavították a villámsújtotta tornyot. 1921-ben temetőt vásároltak. 1924-ben megvásárolták a szomszédos telket. 1926-ban megünnepelték a gályarabok 250 éves jubileumát. Még az évben kifizették adósságukat. 1938-ban Hitelszövetkezet alakult a gyülekezetben. 1941-ben irodát építettek a parókiához. 1953- ban megújították a templomot, s megünnepelték az egyház 50 éves jubileumát. Közel örökségként az egyház tekintélyes vagyon örökölt. Az egyháznak két harangja és villany orgonája van. A templom befogadó képessége 300. A templomkert parkozott. A gyülekezet lélekszáma 350, megkonfirmált 280, teljesjogú egyháztagok száma 210. Az egyház volt lelkipásztorai: Harsányi Sándor 1903-1922, Horváth Sámuel 1922-1929, Dienes Barna 1929-1941, Szabó Antal 1941-1943, Paál Gyula 1943-1968. Jelenlegi lelkipásztor Kovács Zoltán, aki 1968-tól szolgál a gyülekezetben. Magyar Református Egyház 365 E. Woodrow Avenue Columbus, Ohio A columbusi magyar reformátusokat 1906. január 21-én Kardos József szervezte egyházzá. A helyi presbiteriánus egyház két telket adott, valamint segélyt is adott a templom építéséhez. Az új templomot 1907. július 4-én szentelték fel. A gyülekezet egy idő után ki akart válni a presbiteriánus egyház fennhatósága alól, ezért, mivel ez nem sikerült, a lelkész és a gyülekezet kivonult a templomból, és a Reeb Avenuen imaházat építettek. Volt templomukban angol lelkész sikertelenül fáradozott új gyülekezet szervezésén. A presbiteriánus egyház csere folytán visszadta a gyülekezet régi templomát és megtartotta az imaházat. 1922-ben, végre, a gyülekezet a Református Egyházhoz csatlakozott. Az egyház Betegsegélyző Egylete a templom szomszédságában levő telket az egyháznak ajándékozta, melyre parókiát építettek. Később templomukhoz konyha épült. 1950-ben új orgonát vásároltak. 1951-ben kezdték meg kétnyelvű istentiszteleteiket. 1953-ban a templomhoz új iskolát építettek, melyet 1954. május 9-én szenteltek fel. A gyülekezet tagsága szinte teljes egészében székelyekből áll. Az egyháznak 2 harangja és villany sip orgonája van. A templom befogadó képessége 235. A templom és a parókiakert parkozott. A gyülekezet lélekszáma 250, megkonfirmált 205, teljesjogú egyháztagok száma 180. Az egyház volt lelkipásztorai: Kardos József 1906-1909, Székely Sándor 1909-1912, Pécsi Imre Jenő 1912-1913, Kiss Endre 1913-1915, Móricz B. Dezső 1915-1916, Vécsey Jenő 1916-1920, Hankó Gyula 1921- 1926, Dr. Csutoros Elek 1926-1935, ifj. Kalassay Sándor 1935-1938, Egry László 1938-1939, Sziártó István 1939-1949, Szüle Miklós 1949-1951, Marsalkó József 1951-1961, Orth Győző 1961-1965. Jelenlegi lelkipásztor Szabó Zoltán, aki 1966-tól szolgál a gyülekezetben.