Reformátusok Lapja, 1968 (68. évfolyam, 8-12. szám)
1968-11-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Lelkészi csendesnap Ligonierben A Kálvin Egyházkerület és a Magyar Presbiteriánus Konferencia lelkészei, mintegy negyvenen, csendesnapot tartottak Ligonierben október 28—29-én. A téma: BELÜLRE ÉS KIFELÉ VEZETŐ ÜT (Our Journey: Inward and Outward). A bevezető szavakat Dr. Bü- tösi János egyházkerületi elnök mondotta. Beszélt a két irány feszültségéről. Belső megerősödés után lehet csak eredményes a szolgálat. Dr. Szüle Miklós az Efézus 4:15 alapján A KERESZTYÉN NÖVEKEDÉS DIMENZIÓJÁRÓL (The Dimension of our Christian Growth) szólt írásmagyarázatában. Horizontális szolgálat vertikális megerősödéssel lehetséges csak—a kereszt dimenziója. Cél: eljutni “érett férfiúságra.” Délután ismertetésre és megvitatásra került ANYAGI BIZTONSAGUNK (Our Financial Security). Itt a lelkipásztori nyugdíj, biztosítás és betegsegély kérdésével foglalkoztunk. EGYSÉG KÉRDÉSE (Our Emerging Unity) kapcsán megvitatásra került gyülekezeteink és lelkipásztoraink kettős hovatartozandósága, felekezetek egységtörekvése, s mindenek fölött amerikai magyar református egységünk kérdése. Itt Bertalan Imre hozott értékes felekezet fölötti egységtervet. TERVEINK (Some of our Projects) címen új temetési liturgia és imádság fordításról, magyar énekeink és dalaink angol fordításáról, a Reformátusok Lapjáról, a hazai bibliafordítás átnézéséről és esetleges megjegyzések megtételéről, a Debreceni Kollégiumi Alapról és a szív-tüdő gép anyagi fedezetéről volt szó. Az esti órákban témánk: SZOLGALATUNK A GYÜLEKEZETBEN (Our Ministry in the Congregations). “Where the Action is” — ahol cselekedni kell — című filmszalag bemutatása után az igehirdetés új problémáiról, a tcmplomo- zók csökkenő számáról, gyülekezeteink jövőjéről, az ifjúság válságáról, lelki- pásztorok toborzásáról, valamint gyülekezeteink munka-csoportjai életéről beszélgettünk. Másnap reggel, ugyancsak Dr. Szüle, az Énekek Éneke 2:15 alapján tartott angol bibliamagyarázata következett az ÜR SZŐLŐJÉT PUSZTÍTÓ RÓKAFI- AKRÓL. Utána Dr. Russell J. Becker, a Yale egyetem teológiai professzora egy MINTAGYÜLÉST mutatott be, annak teljes kiértékelésével. A csendesnap Be- recz Árpád szolgálatával ÚRVACSORÁVAL zárult. Jóllehet a program zsúfolt volt, de mindenki nagy élvezettel vett részt benne figyelmével és hozzászólásával. A program menetét csak egy vacsora szakította meg a Bethlen Otthonban, Daró- czy Sándor igazgató szíves és páratlan vendéglátásában. A csendesnapról lélekben meggazdagodva tértünk vissza az Ür nehéz, de gyönyörűséges igájába . . . zf HÁLAADÁS ÜNNEPE “Ha azért eszel majd és megelégszel: dicsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, amelyet néked adott. Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Ürról, a te Istenedről...” (V. Mózes 8:10-11.) Az idézett szent leckében, Mózes a fogságból megszabadult népét figyelmezteti arra, hogy Isten betartotta ígéretét: megáldotta, és bár sok nyomorúságon keresztül, gazdag földre vezérelte őket; meg ne feledkezzenek hát örökké hálásak lenni és maradni az Ő jóságos kegyelméért. Magyar kálvinista életünk minden vasárnapján, úgy a gyülekezeti isten- tiszteletben, mint az egyéni lelki magunkbaszállásban benne foglaltatik a hálaadás is. így volt és van ez itt Amerikában is. Az első amerikai telepesek, ma már történelemmé vált, sok küzdelem utáni révbe jutásukkor úgy érezték, hogy külön ünnepséggel is kifejezést kell adniuk Isten iránti bálájuknak. Az első ilyen hála-ünnepséget 1621-ben tartották, ami leginkább egy dús lakoma volt. Később, 1632-ben a puritánok már komolyabb vallásos keretek között ünnepelték meg Hálaadás Napját, ami az első kétszáz évben inkább csak Észak-Nyugaton terjedt el és vált szokásossá. 1863-ban aztán Madison elnök külön proklamációban, hivatalosan is Hálaadás Napjának nyilvánította november hónap utolsó csütörtökjét, az egész országra kiterjedően. Az ezt megelőző vasárnapot pedig az összes egyházak mint Hálaadási Vasárnapot ünnepük azóta is. Mikor őszintén átgondoljuk és számba vesszük azokat az áldásokat, amelyeket napról-napra élvezünk ebben a gazdag országban, akkor ébredünk rá, hogy milyen gazdagok is vagyunk úgy természeti, mint szellemi javakban. (Amerika lakossága csupán 7%-át teszi ki a föld népességének, és mégis 70%-át bírjuk az ismert világ gazdagságának.) A hálaadási ünnepek alatt különösen át tudjuk érezni és megérteni, hogy mit jelentett az első telepeseknek mikor, végre alkalmasnak látott helyre érkezve, erdőt irthattak, hajlékot készíthettek, Ígéretes szűzföldet törhettek, majd betakaríthatták az első termés áldását, — hogy Hazát találtak és építhettek maguknak. Megérthetjük, hogy bár a zarándok sereg fele sem bírta ki az első telet, mégis: egy sem volt a megpróbáltatásokat szerencsésen átvészeltek között, aki kívánkozott volna Angliába visszamenni. Igen, — a honfoglaló, Hazát alapító sereg fele elveszett, de a megmaradtak minden, ma már el sem képzelhető sok és nagy akadályt, nehézséget leküzdötték és győztek. Győztek, mert csak a számuk apadt le, de nem fogyatkozott meg az isteni gondviselésbe vetett bizalmuk, a hitük. Csak ilyen lelkületű emberek lehettek képesek kitartani és megalapítani ezt a szép országot, megalkotni a Függetlenségi Nyilatkozatot, s ezzel lerakni az új állam alapjait, mely ma e földi világunk vezetőjéül rendeltetett. De ezt a magasztos hivatását csak akkor töltheti be, ha a mai Amerika népe hitben és erkölcsben visszatér arra az útra, melyen elődei haladtak; s ha úgy, mint ők, valóban szívvel és lélekben tudnak hálát adni Istennek, — nem pedig csupán zajos vigassággal és petárda puffogtatással. Milyen legyen a háládatos ember magatartása? —- íme, egy szerény kis példa erre: Egy közeli egyetem konviktusán hat kezdő diákleány került egy asztalhoz. Közülük egyik minden étkezés előtt meghajtott fejjel rövid imát mondott. Társai nevettek rajta vagy gúnyosan mosolyogtak.-—Miért nevettek? — kérdezte. Ti nem vagytok hálásak az élelemért?