Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 A Só ÉS VIZ II. Kir. 2:19-20, 21 Ez az ótestamentumi történet Elizeus csodatételét mutatja Jerikónál. Ez az ókori nagy város nagy bajbajutott, mert forrásvizei betegséget, halált hoztak emberre, állatra, növényzetre egyaránt. A város vénei Elizeust kérték, hogy segítsen, ki uj csészébe sót hozatott, majd beleszórta a forrásba e szavakkal: “Ezt mondja az Ur: Meggyógyítottam e vizeket s nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.” S valóban igy lett! Makár János Ez az ókori vizszennyeződési eset a modern ma problémája is: a források eldugulása, mérgeződése szomjhalállal fenyegetik az embert. Nemcsak mérgezett hústól lehet meghalni, de mérgezett víztől is! Ezt a szennyeződést előidézik; kémiai gyárak, a levegőben pedig a végrehajtott atomrobbantások, melyek megszennyezik a felhőt, levegőt s az aláhulló csapadékkal földre, földbe és a vízbe kerülnek. Jerikó vize tehát rossz, haláltadó viz volt! Elizeus sóval tisztította meg. A só nagy szerepet játszott az ótestamentumi kultuszban. A Jáhve oltárára vitt áldozatnak tisztának kellett lennie, ezért megsózták. (III. Mózes 2:13; Sónak szövetsége: IV. Mózes: 18:19.) Az ótestamentumi só jelkép csupán. A só hivatása a tisztítás, konzerválás! S mikor az embervilággal valóban úgy lett, mint Isten mondta Jeremiás 2:13-ban: “Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak: és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet” — a szomjazó bűnös emberen Isten könyörülvén adta az ujtestamentumi sót: Jézus Krisztust tisztításra ! Betört Krisztus áldozatával ebbe a világba a kegyelemforrása s valaki abból a vízből iszik, melyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjuhozik — mondta Jézus. (János 4:14.) Az ótestamentumi kép valóság lett Krisztusban: a só megtisztit, Krisztus pedig megszentel! Ő mondotta a hegyi beszédben: “Ti vagytok a földnek savai!” (Máté 5:13.) Valóban só-e a keresztyénség? És jó só-e? Van-e bennünk a krisztusi sóból? Meg van-e bennünk a hitnek, szeretetnek, szelídségnek, jóságnak, szivességnek, örömnek, békességnek, hűségnek, áldozatkészségnek sói, krisztusi követelményei? Tudjuk-e a felsorolt krisztusi, evangéliumi sókkal megizesiteni, tisztítani, széppé tenni az embervilágot? Ezek az evangéliumi sók rajtunk keresztül megtisztitják-e az egyént, az embert, a családot, a társadalmat, nemzeteket? Ma a Sátán fertőzi a forrásokat, kutakat: embereket, társadalmakat, nemzeteket! Krisztust adjátok a világnak! Engedjétek, hogy mondhassa: áldozatommal, halálommal meggyógyítottam e vizeket, nem származik azokból halál és éretlen termés! Valóban a keresztyénség a földnek sava volt és sója ma is a világnak. Mindaz, ami szép, jó, nemes, művészi és emberileg tökéletes alkotás, a keresztyénség inspirálta. A keresztyénség megváltoztatta a társadalmi rendet, az emberek kapcsolatait, szem előtt tartva a páli evangéliumi elvet: a ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett! (Kolossé 4:6.) Ma romlott kutak és források vannak e világban; halálthozóak, pusztítóak! Illés egykor meggyógyította Jerikó vizét, mikor igy szólt sót hintve a forrásba: meggyógyítottam a vizet! Isten Krisztust adta a világ sójának, tisztítójának! Minket pedig Krisztus küld a világba: menjetek, ti vagytok a földnek savai! S ha nem töltjük be küldetésünket ez magában hordja az ítéletet: a megizetlenült só, keresztyénség eltapostatik! Makár János FELVIDÉKI magyar reformátusok között járt Dr. James I. McCord, a princetoni teológia igazgatója 1956- ban. — Mindenütt nagy és lelkes gyülekezet fogadta. Amikor megkérdezte a vezetőket, hogjmn tudják magukat, hitüket fenntartani annak ellenére, hogy nincs kapcsolatuk Budapesttel és Debrecennel s ugyanakkor marxista uralom alatt vannak, a felelet ez volt: minden vasárnap délután a fiatalokat összegyűjtjük és a Heidelbergi Katekizmus alapján tanítjuk őket. (Princeton Seminary Bulletin, 1963 febr. szám.)
