Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-04-01 / 4. szám
ARCKÉPEK: Dr. Livingstone Dávid (1813-1873) Százötven évvel ezelőtt született Skóciában a múlt század s minden idők egyik nagy misszionáriusa, Livingstone Dávid. A mai értelemben modern misszionárius volt, mert nem csak az evangélium hirdetésére ment Afrikába, hanem azért is, hogy harcoljon a rabszolgakereskedés ellen, amely szerinte “a világ nyitott sebe”, és hogy felkutassa “a sötét földrésznek”, Afrikának földrajzi titkait. Mint szegény skót fiú, már tiz éves korában napi tiz órát dolgozott a szövőgyárban, de ez nem tartotta vissza attól, hogy esti iskolába ne járjon és munka közben ne tanuljon. Misszionáriusok Írásain keresztül kapta az Isten hivását, hogy Afrikába menjen. Látomásában uj Afrikát látott nyomor, kizsákmányolás, betegség, rabszolgaság és pogányság nélkül. Livingstone azt is látta, hogy a bibliai tudományok mellett orvosilag is ki kell képeznie magát, hogy ne csak szóval, de tettel is segíteni tudjon a bennszülötteken és hogy utazásai közben se legyen felkészületlen, kémiát, csillagászatot, geológiát, állat- és növénytant is tanult. 1841-ben érkezett Dél Afrikába és egy 700 mérföldes ökörszekéren való utazás után meg is kezdte munkáját Bachuan-ban. Csodálatos testi és lelki ereje volt. Hitét, embertársai iránt való segítő szeretetét se külső veszély, se éhezés, se lázas betegség, se a fehérek, se a bennszülöttek ellenséges magatartása, se az arab rabszolgakereskedők ellene való ármánykodása nem tudta megtörni. Keresztyén jelleme, türelme és bátorsága volt az alapja annak a széleskörű missziói munkának, amit Dél- és Közép-Afrikában végzett. Harminc év alatt Livingstone keresztül-kasul utazta Afrikát, felfedezte a Viktória vízesést, a Nyassa, Mweru és Bangweulu tavakat, a Kongó folyó felső folyását is felkutatta keresvén a Nílus folyó eredetét. UtazásaiÁPRILISI FÉNYEK IRTA: VAS ISTVÁN Milyen élesek, milyen szépek ezek az áprilisi fények! Nézd a levelek ifjú zöldjét, a levegő fölötte gyöngykék, az a fehér, meg az a sárga, egy ablak váratlan lilája. Ragyogó éj viharos estét — szeszély és következetesség. Ó április, fiatal, éles, erőt ad még egy szörnyű évhez, hitet, hogy mégis érdemes lesz, feltámadáshoz, nem is egyhez, kedvet ad nézni, lenni, tűrni. A kikelet fecskendőtüi ezek az áprilisi fények. Milyen jó, hogy még mindig élek. ban a felesége is vele volt. Gyermekei ott születtek s csak mikor felnőttek és iskoláztatásra volt szükség, küldte őket haza Skóciába. Livingstone erős szervezete és inspiráló hűsége az afrikai néphez sok nehézségen segítette át. A rabszolgaság elleni harcában Afrikában az arab rabszolgakereskedőkkel, odahaza a gyarmati politikával, sőt a királyi családdal is nehézségei voltak, de végül mégis lépések történtek a szörnyű rabszolgavadászások megszüntetésére. A Nílus folyó eredetét már nem találhatta meg a halála miatt. Fél évvel a halála előtt — mivel hosszú időn keresztül a világ nem kapott hirt Livingstone felől, sőt a halála hire terjedt el — a New York Herald egy expedíciót küldött Afrikába Henry Stanley vezetésével Livingstone felkutatására. Henry Stanley meg is találta Livingstone-t Ujijiben a Tanganyika tó környékén. Livingstone ekkor már beteg volt. A malária és a dysentéria emésztette az egészségét. Szolgái sokszor kérték, hogy hagyja abba az utazásait és menjen vissza a hazájába a családjához, de nem volt kinek beszélni. Henry Stanley is akkor talált reá, amikor Livingstone épen hírül vette, hogy Ujijibe várt élelmiszer ládáit, orvosi csomagjait, leveleit, újságjait, hazulról küldött dolgait a bennszülöttek ellopták. Livingstone és karavánja ott maradt minden európai élelem, orvosság, fertőtlenítő, kötszer, olvasnivaló és hir nélkül. Stanley is igen kérte, hogy hagyjon mindent abba és menjen vele haza Európába. “Nem” — felelte Livingstone — “Afrikát még nem hagyhatom el.” Majd átadta Stanley-nek jegyzeteit, térképeit, utinaplóját és kérte, hogy vigye haza őket. Mikor elbúcsúztak, Livingstone úgy érezte, hogy ez volt az utolsó kapcsolata a nyugati civilizációval. Ez történt 1872 március 14-én. A kis karaván ismét útnak indult keresni a Nílus folyó eredetét. Menetközben Livingstone egészsége napról napra romlott. Orvosság se volt a láz ellen: Szolgái már hordágyon cipelték magukkal. 1873 április 30-án Ulálában ütötték fel a sátorukat. Chuma, leghűségesebb szolgája mindent megtett Li- vingstone-ért, hogy nyugalmas éjszakai pihenése legyen. Nagy részvéttel hajolt gazdája elcsigázott teste fölé, vizet tett az ágya mellé, majd meghagyta a kunyhó előtt őrködő szolgának: “Ügyelj, s ha Bwana- nak valamire szüksége van, hívjál.” Még hajnal előtt Chuma arra ébredt, hogy az éjjeli őr költögeti: “Gyere hamar Bwana-hoz, nem tudom vájjon él-e?” Chuma halkan lépett be a kunyhóba. A lámpa még égett. Livingstone az ágya előtt térdepelt, feje két tenyerébe hajtva. Chuma halkan hozzá szólt, de semmi válasz nem jött. Közelebb lépett hozzá és megérintette az arcát. Hideg volt. Livingstone Dávid imádság közben halt meg 1873 május elsején a hajnali órákban Ulálában.
