Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-01 / 3. szám
ROBERT FROST: A BÉRES HALÁLA FORDÍTOTTA: DR. NÉMETH KÁLMÁN A vihar-lámpa pislog még az asztalon. De az olaja kifogyóban . . . Kimerült a virrasztó is már nagyon. Az urát váró, sirdogáló Ibolya Asszony, Gond és lámpafüst felhőzi arcát. Szeretné békével megvivni a harcát. Csak jönne már kapzsi, házsártos ura, Warren. Már jön is . . . Csikordul a kiskapu: "Megjöttél apu? Lépteid hallottam, iderohantam, hogy ne érkezzek későn. Szinte repültem a lépcsőn. Jobb, ha itt kint tudod meg a hirt. Jobb, ha nem a lakásban csapod a lármát. Ha nem vered fel a beteget. Ha megkíméled az ebedet. Ha nem rúgsz belé, mint a kába. Az elcsatangolt, de visszakullogott Öreg, hűséges, beteg kutyádba . . . Tudtod nélkül. Édes Uram, béfogadtam egy beteget." — "Csak nem Szilasit? . . ." — "De igen. Éppen őt . . . Szilasit, a beteget." Ibolya most taktikát cserélt, haditervet váltott. Csók-csatával folytatta csatáját. Férje szivével és tűzzel játszott. Ura öléből a csomagot kivette, A lépcsőzei párkányára tette. Borzalmas, buksi, fésületlen fejét két-marokra fogta. Újból, újból és újból megcsókolta S közben galambos, hizelgő turbékolással búgta: — "Uram, irgalmazz nekünk . . . Uram, irgalmazz nekünk . . . Uram, hallgass meg minket . . ." A vad Warren megenyhült, s már mosolygott . . . Már-már védekezett s ilyen szavakat mondott: — "Mikor nem voltam hozzá jó és figyelmes?! Ő hagyott itt minket a vén Betyár . . . Mikor munkás kezet kért hét halár! . . . Szénahordáskor a dombon hagyta a szekeret. Hiába kiáltottam, hogy nem lesz többet visszaút, nem, nem, soha! Ha ma elmész, örökre elmehetsz! Vissza se nézett a makacs vénszamár . . !" — "Persze, mert előbb nagyon megsértetted. Lehankiztad . . ." — "Ibolya, sok bajom volt azon az időiájon. Égés, veszteségeim azon a keserves nyáron. Lehet, valami kifuthatott a számon . . . De én vagyok az ur, ő volt a béres. Csak nem mondhattam, hogy: Szánom-Bánom . . . ?!" — "Nem volt ő béres, hisz nem is fizetted. Nem kért soha semmit és nem is kapott. Hozzá még soha nem is panaszolt. Dohányra, meg erre-arra, én csúsztattam oda neki a pennyt. No meg a megspórolt kifli-pénzükből a gyerekeid. S most nagybetegen, halódva, hazafelé vette az útját. Egy eldolgozott élet jussán . . . Azt fogadtam bé, aki hazajött . . ." — "Csak azt ne fújnád, hogy haza! ("Tudjátok-e mi a Haza?") Ez a ház nem az ö háza . . . Ez az ország nem hazája . . ." — "De igen. Ott a hazája, ott a fészke. Hol harminc évig dolgozott . . . ! Mennyire szeretett minket. Ő dajkálta gyermekeinket. A farmot is ő látta el, mert ő mindenhez értett. Henryt latinra, Harryt hegedülni tanitotta. Ilyen okos, hü barátunk nem volt soha. Egyszer Mártuskánk karját törte, a poni ledobta. Szilasi mindjárt ölbekapta. Húsz mértföldet szaladt vele. S mint egy uj marathoni hős, meg sem állott, Mig a várost, az Irgalom kórházát el nem érte." — "Nos, és most mit tehetnénk érte? Külön ápolót vegyünk? Orvost, patikát fizessünk? S mikor meggyógyult, majd lessük Édes? Mikor szökik meg ismét a béres?!" — "Esküszöm néked. Galambom, nem lesz sokáig a nyakadon! Láttad volna tegnap, mikor beköszönt, S mikor összerogyott a küszöbön. Mikor a kiskonyhába cipeltem Az elcsigázott, rongyos testet, S próbáltam belé visszaverni a lelket. Teát főztem neki, le se tudta nyelni. Enni se tudott szegény, csak integetni . . . Tőled nagyon tart Uram, de kérlek. Azonnal nézd meg . . . Megirtóztam a hörgésétől, azt hittem halálra húz. Rácsuktam az ajtót, itt a kulcs." Warren indult a kulccsal, de megállóit hirtelen, mint a holt. A felhők szemfedője mellől kikukkantott a Telihold. Azt vigyorogta neki: "Ember . . . Remember . . . Játszott egyszer Szilasi a gyermekekkel S te is a konyhán voltál s téged is megkacagtatott. Soron volt egy büvészi tréfa, egy ezeréves, ócska trükk, A béres leköpött egy ezüst pénzt, papirba csavarta. Azt is leköpte s a konyha mennyezetére lökte. A papir azóta régen kiszáradt, de az ezüstpénz ma is ott van. Lóg a fejetek felett." "Én vagyok a Judás pénze, a Mennybolton a Telihold. Mikor Jézus árát a templomban Judás elszórta. Mikor őrült lett az, akit szeretett vala a Magvető, Mikor Judás kétsébeesett, az elszórt "pénz-mag"-ból egyet felvett. i
