Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-01-01 / 1. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA KRITIKUS IDŐK Kritikus időben él ma mind a világ, mind az egyház. Sokan nemcsak a protestáns, de a keresztyén korszak lezárulásáról is beszélnek. Keménytelenség, félelem és bizonytalanság tükröződik milliók arcán . . . Mi a Második Helvét Hitvallás szavaival élve “hisszük, hogy a bölcs, örökkévaló és mindenható Istennek gondviselése tartja fenn és kormányozza mindazt, ami a mennyben, földön és minden teremtményben van”, hisszük azonban ugyanakkor azt is, hogy “Isten, aki minden dolognak a végét elhatározta, egyszersmind rendelkezett a kezdetről és eszközökről is, amelyek által a célhoz el lehet jutni.” — Kritikus időkben ezek az eszközök kétszeresen fontosak lehetnek. Magyar egyházkerületünkben ez a krízis legalább négy vonatkozásban jelentkezik. Velünk van mint FIZIKAI krízis: sok gyülekezetünknek kell megépítenie a második házat, az uj templomot. Jelentkezik mint KORMÁNYZATI krízis: egyházkerületünk a közegyház uj alkotmányában nem lát biztosítékot arra, hogy református hitünket zsinat-presbiteri egyházkormányzatban zavartalanul folytathatjuk. Benne vagyunk egy LÉLEKTANI krízisben is: lehetőség kínálkozik arra, hogy a szétszakadt amerikai magyar reformátusok megbékéljenek egymással, de ennek véghezvitelére emberi erő nem elégséges. S végül hozzájárul mindezekhez a LELKI krízis: gyülekezeteink megújulásának égetően súlyos terhe, amely az Evangélium szerint reformált egyházaknak állandó elkötelezése. (Dr. Bütösi János: Lelkészi jelentés 1961-ről) HÉTKÖZNAPI, ~ ^^PRÉDIKÁCIÓK EVEZZ A MÉLYRE (Lukács 5:1-11) A sikertelen halászok történetét mindnyájan ismerjük a Bibliában. A Genezáret taván halászó Péter, János és Jakab semmit sem fogtak. Egy éjtszakai munkájuk hiábavaló volt. A tópartján megjelenő Jézus megszánta őket és igy szólt: “Evezzetek a melyre.” S rövidesen bálójuk annyira tele lett hallal, hogy szakadozni kezdett. A halászok csodálattal teltek el, nem annyira a halak sokaságán — hiszen máskor is volt már ilyen jó fogásuk — hanem Jézusnak ezen szavain, mit Péterhez intézett: “Mostantól fogva embereket fogsz halászni.” Rejtélyes szavak. Mit jelentenek? Jelentik azt, hogy a világ hasonló egy nagy tóhoz, melynek izes itala el tudja oltani az ember minden szomjúságát. Kivéve egyet, a megváltó hit iránt való szomjúságot. Mindnyájan szomjasan vágyunk arra, hogy legyen egy erős hitünk, mely azzal tud biztatni: van Valaki, aki meg tud bennünket védelmezni attól, hogy a bajok viharos hullámai az Elet kegyetlen és veszélyes partjaira sodorjanak. Az a Valaki: Isten. Éppen ezért: “Evezzetek a mélyre” és fogjátok a félő lelkeket a hit hálójába. Jézus ebben a parancsban kiszabja az Egyház hivatását és az egyháztagok kötelességeit. Minden gyermek megpróbálja a napsugarat megfogni, kicsi markába szorítani. Körülöttünk a napsugara nemcsak mindent beragyog, hanem életet is ad mindennek: fűnek, fának, virágnak, embernek, minden teremtménynek. Ellenben, ha a nap sugarát egy nagyitó üvegen eresztjük át, az gyújtó hatást kap és tüzet gerjeszt. Isten Igéje egy lelki napsugár, mely mindent megvilágít: jót, rosszat, még a halált is a csodák fényével. Amikor azt a mennyei napsugarat az egyház életünk központján, szivünkön keresztül vezeti, akkor érezzük annak tüzes és gyújtó hatását, amint szivünkbe égeti az önzetlen szeretet, tartós békesség, reménység, jóakarat és győzedelmes hit erejét és hatalmát, ami nélkül az élet nem érne semmit. Ez az áldott szerep és cselekedet teszi az Egyházat azzá, aminek Isten szánta: a megváltás földi műhelyévé és az újjászületés bölcsőjévé. Mindnyájan boldog részesei lehetünk a megváltás és újjászületés csodáinak, ha “mélyre evezünk”, nem csak azért, hogy több lelket, több egyháztagot “fogjunk” az O hálójába, hanem inkább azért, hogy állandóan halljuk Krisztus szavát, vezérlő és oktató hangját, amint naponként formáljuk egyházunk, gyülekezetünk képét az O hasonlatosságára. MARSALKÓ JÓZSEF
