Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-01 / 8. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA alkossa saját egyházkerületi alapszabályát. Eddig mi részletesen tárgyaltuk mindig azokat a hátrányokat, amiket reánk nézve a U. C. C. Alkotmánya jelent. De nem mutattunk reá azokra az előnyökre, amit számunkra a U. C. C. Alkotmánya ad. Elsősorban: a U. C. C. egyházi közösségében minden egyházkerület maga szerkeszti meg a saját alapszabályát, amit ha az alkotó gyülekezetek jóváhagynak, senki meg nem változtathat. Mi lehetünk olyan kálvinisták, amilyenek csak akarunk, ha gyülekezeteink eléggé hűséges kálvinisták ahhoz, hogy egyenként és külön mind megszavazzák mindazokat a kálvinista hitelvi és egyházkormányzati elveket, amiket eddig az E. and R. Egyházban élveztünk, sőt ha tetszik még annál többet is. Denver megerősítette fennmaradásunkat. Nekünk többé nem a kívül állóktól, hanem önmagunktól kell félnünk csupán. A kérdés egyszerűen ez: tudunk-e, fogunk-e, akarunk-e tiszta kálvinista egyházkerületi alkotmányt létre hozni. Eddig ezt nem tehettük meg, mert az E. and R. Egyházban Synod külön alkotmányt nem Írhatott; most lehetséges, mert a U. C. C.-ban a Konferencia maga alkotja meg saját alkotmányát. Másodszor: vagyonjogunk kérdése. A U. C. C. Alkotmányában a vagyon kizárólagosan és korlátozás nélkül a gyülekezet tulajdona. Micsoda óriási erősség ez most a mi számunkra az örökös független kisértéssel szemben, mely különösképpen az ország egy részén állandóan zavarta a múltban egyházainkat. Melyik gyülekezet lesz ezek után anniyra balga, hogy tőlünk a független közösségbe menjen át akkor, amikor abban a pillanatban mostani korlátlan vagyonát bevinné egy olyan egyháztestbe, amelyben az többé nem lenne korlátozás nélkül az övé, és azt onnan többé ki nem vihetné, mert annak az egyháztestnek a törvényei emberileg lehetetlenné tennék a vagyonnak a közegyházból való kivívásét. Milyen elrettentő példa erre a leechburgi egyháznak az esete, melynek népe nem hozhatta magával vagyonát. Ellenkező példaként a miamii egyház, mely a U. C. C. törvények miatt tőlünk annak idején átvihette vagyonát oda, ahonnan azután többé ki nem viszi, és most az elégedetlen hívek vagyon nélkül alkotván uj egyházat kérték felvételüket Egyházkerületünkbe. Mihelyt ez a vagyon- elv köztudomásúvá lesz, nem lesz többé olyan egyház, mely valaha is a független közösségbe kívánna átvonulni. A konferenciáknak adott azon kongregacionálista szabadság, miszerint mindegyik maga szerkesztheti meg saját alapszabályát, lehetővé teszi, hogy ugyanabban az egyháztestben az egyik konferencia tisztára kongregacionálista legyen, a másik pedig ellenkezőleg tisztára presbiteriánus legyen. Mért ne lehetnénk azért akkor mi ebben az egyháztestben teljesen és tisztán presbiteriánus Egyházkerület, amire négyszázéves múltúnk, és jövőnk igaz védelme is, késztet, kötelez és predesztinál. Ez pedig azután kizárólagosan tőlünk, és senki mástól, függ. Vagyunk-e lélekben eléggé érettek, szeretjük-e eléggé tüzesen egyházunk drága múltját és féltjük-e eléggé gyülekezeteinket a jövő kisértéseinek csábításaival szemben amerikai életünk annyi szinü és számú felekezeteinek tengeráradásai özönében? Ha Egyházkerületünk gyülekezetei a mostani erőpróbán helyüket megállják, ha Egyházkerületünk mostani 46 egyháza vagy annak a lehető legtöbbje megtartásával tömbben marad és alkotmányát maga úgy alkotja meg, hogy abban minden kálvinista princípiumunk megmaradjon: akkor egészen bizonyos az, hogy Egyházkerületünk nem volt, hanem lesz: akkor egészen bizonyos az, hogy ebben a legnagyobb és jól megszervezett tömbben konganak majd legtovább a magyar harangok és Isten kegyelméből ez az Egyházkerület megünnepli a mostani ezüst jubileuma után — nemcsak jelenlegi egyházainak a megtartásával, de újak hozzánk csatlakozásával kibővülve — az elkövetkező arany jubileumát is. ZSOLTÁROS PRÉDIKÁTOR SZENCZI MOLNÁR ALBERT EMLÉKÉNEK Népedért voltál mindhalálig vándor, zsoltárforditó, elszánt prédikátor. Bolygó lábad rég csillagokra hágott, s hitedből most is csapkodnak a lángok, miktől az elme tüzes szárnyakon száll, ha felhangzik az ódon, drága zsoltár; az ódon zsoltár, mintha láng lobogna: Tebenned bíztunk eleitől fogva . . . Rázós szekéren, legtöbbször gyalog, ha zápor hullt, ha sütött, ha fagyott, küzdve a testtel, járvánnyal, szelekkel, küzdve a nyelvvel és makacs rímekkel, hányódtál messze országokon által, űző, emésztő, áldott szomjúsággal. Jártál Kálvin kőszirt-igéi ormán, dalos mámorban Dáviddal csapongtál, s általad — hogy használj nemzetednek — Dávid és Kálvin magyarokká lettek. Népedért voltál mindhalálig vándor, népednek hoztál fényt a nagyvilágból. S hogy a hazát a két pogány teperte, az árva nép a Zsoltárt énekelte; dörgött pusztító, félvad századokba: Tebenned bíztunk eleitől fogva . . . BÓDÁS JÁNOS
