Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 XIII. Kínaiul prédikálok Éppen vacsoráztunk, mikor arról tárgyaltunk, hogy ki fog prédikálni az este. Az úttól fáradtan mindnyájan legszivesebben aludni mentünk volna. Igen, de kint az imateremben valami kétszáz ember várakozik az Igére. Nincs borzasztóbb állapot, mint amikor az ember fáradt és mégis mennie kell az Igét hirdetni. Én azt hiszem ilyenkor vannak a legáldottabb pillanatok, mert kényszerből prédikálok, mert mennem kell szólni az Igét, mert nincs mód nem prédikálni, mint ahogy Mózesnek, Jeremiásnak, Ésaiásnak sem volt módja nem prédikálni. Mi sem tudtunk mást tenni, mint Isten elé vittük ezt a nyomorúságunkat és kérdeztük az Urat, hogy ne hagyjon el bennünket és tegye áldottá ezt az estéli összejövetelei, hogy hiábavaló ne legyen a szolgálatunk és az emberek hallgatása. Kértük, hogy hiányainkat Ő pótolja. “Szándi, mivel a rántottából csak te ettél, te fogsz először prédikálni” — mondták ki a határozatot skót társaim. És prédikáltam. A sóról. — Háromnegyed óráig prédikáltam, amire nem számitottam és nem gondoltam, hogy birni fogom kinai tudománnyal. Hála Istennek, az Ő segítsége nem maradt el. Soha ilyen boldog nem voltam, mint ezen az estén, amikor az alacsony meny- nyezetü kis imateremben, arcomba világitó olaj lámpa fényénél, körülöttem már két lépésnyi távolságra, mint össze zsúfolt heringek, emberek, asszonyok, öregek, gyerekek, fiatalok, életben agyongyötört egzisztenciák, bűnben élő lelkek, reménység nélküli vándorok, mezőn eldurvult arcuk, fekete szemük mélysége fordult felém lélekzet visszafojtó csendben . . . És én beszéltem olyanról, amit ők még nem hallottak. Valakiről, aki ő érettük is jött. Valaki, az ő bűneikért is meghalt a kereszten váltságul. Valakiről, aki nemcsak az erdélyieket szereti, de őket is . . . Vissza Liaoyangba Hosszú és fáradságos ut után hazaérkeztünk főhadiszállásunkra. Azt reméltem, hogy otthonról egy pár levél fog várni, hiszen három hónapja, hogy nem kaptam hazulról levelet. Igaz, én csak évenként szoktam irni, de a különbség az, hogy nekem nagyon soknak kell irni. De még csak egy levelezőlap sem érkezett hazulról. Lézengtem a missziói állomáson. Szerettem volna visszamenni az emberek közé vidékre. így egyedül való zsörtölődésemben csak ennyit mondtam magamban: “Jaj, be csúfak vagytok odahaza, amiért nem irtok bár egy sort.” Kertemben a szál- viák, a szegfűk, a rózsák nyíltak és nőtt a paprika meg a káposzta. Az újságokban gyilkolásról, erőszakról és egyéb európai kérdésekről értesültem. Égy-egy missziói utazás a kérdések egész tömegét hajthatja fel, csak győzze az ember megemészteni és elraktározni. A misszióban határtalan lehetőségei vannak az evangélizáció- nak. Hétfői napon éppen úgy lehet templomot nyitni, mint nálunk vasárnapon. Parádé nélkül éppúgy lehet alkalmakat véghez vinni, mint ahogy otthon nem lehet. Itt még nincsenek elrontva az emberek. Egyszerű, bevetetlen termőföld. Éppen azért könnyű és éppen azért nehéz. Vannak felemelő és vannak elcsüggesztő pillanatok. Akárcsak otthon. A bűn mindenütt bűn és a kegyelem mindenütt kegyelem. — Mózest és Jeremiást csak most kezdtem megérteni, amikor nem akarták végrehajtani az Ur parancsát, de ugyancsak most kezdem érteni boldog uijongással a mi csodálatosan mély és szép énekünket: Az Ur csodásán működik, De útja rejtve van . . . Mint titkos bánya mélyiben formálja terveit, De biztos kézzel hozza fel mi most még rejtve itt. Ne félj tehát kicsiny csapat . . . A KOLOZSVÁRI TEOLÓGIÁN ez évben összesen 34 hallgató van: 10 elsőéves, 10 másodéves, 6 harmadéves és 8 negyedéves. A magiszteri fokozatért külön tanul még 7 jelölt. PAGODÁK ÁRNYÉKÁBAN Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából
