Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 ÚJÉVI ÜZENET AZ ELSZÓRTSÁGBAN ÉLŐ MAGYARSÁGHOZ! Vannak idők, amikor az Ur Szentleikének kényszerítő hatása alatt állanak Isten gyermekei, hogy erőteljesen megfujják a riadót az evangélium drága ügye, saját népük megmentése, szebb és boldogabb jövője érdekében. Engem most arra kényszerit az Ur, hogy megfujjam a riadót e sorokon keresztül és eljusson az evangélium drága szava, Jézus hangja az elszórtságban élő magyarsághoz. Csendes imádságban arra kérem a mindenható Istent, hogy az a trombita, amelyet az Ő nevében megfujok ne legyen bizonytalan, hanem legyen éles, tiszta, határozott zengésű, amelynek következtében bátrabban indulhatunk azok felé a győzelmes harcok felé, amelyeket Jézus fegyvereivel kell megvivnunk ebben a világban a Sátán minden seregével szemben Isten országának a magyarság minél szélesebb köreiben való megvalósitására. A mai történelmi időkben Isten ez igén keresztül erőteljesen figyelmeztet bennünket: “Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra?” (I. Kor. 14:8.) Jézus Krisztusnak legnagyobb vágya az volt, hogy az Ő követői ebben a világban teljesen összeforrjanak Általa a mennyei AtyáHogy mindnyájan egyek legyenek. (Ján. 17:21.) val és egymással. Amikor verejtékezve készült az emberiség történelmének legdöntőbb tényére, a kereszthalálra, a mi megváltásunkra, akkor buzgón igy könyörgött az Ő követőinek egységéért: “Hogy mindnyájan egyek legyenek; mint te én bennem Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.” (János ev. 17:21.) Mi magyarok akkor jutunk előre úgy egyéni, mint egyházi és magyar közösségi életünkben, ha minél jobban össze tudunk forrni szeretetben egymással Jézus keresztjénél. Ott tudjunk közösen bünbánatot tartani, ott jussunk mindig békességre Istennel és egymással, ott tanuljuk ez uj esztendőben mind jobban teljesíteni Krisztus parancsát: “Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János ev. 13:34.) Az Ur egységet teremtő Szentlelkétől vezéreltetve a következő pontokban fogalom össze drága szülőföldünkről velem együtt kibujdosott magyar testvéreimhez azokat a teendőket, amelyek teljesítése által eredményeSZABÓ LÁSZLÓ ÚJÉV KÜSZÖBÉN A vén Szilveszter halófélben Kisöccsél rengeti ölében. Figyel, ha kong éjfélt az óra. Végső útját vele lerója. Hogy a zsúfolt Világ-teremben Első ütésre olt teremjen. Szilveszterrel elbánt az élet. Jobbat uj öccse sem remélhet. Kit most őrjöngve kapnak ölbe. Hogy majd vénen dobják gödörbe. Mert kit földi szabályba véstek, Halál üti rá a pecsétet. Idő nagyasszony: örök anyja. Gyermek öccsével menni hagyja. De perlő szava zsong fülében. Mit elismétel minden éven. Perelt, mint ördöggel az angyal. Halandóval a halhatatlan. Anyja terén ha maradt volna. Élet-éve szünetlen folyna. Enyészet nem ragadná torkon. Hogy rá évi szemfedőt dobjon, Védné Idő anyja szerelme. Ifjú erőben remekelne. Megy, hol tombol uj lét reménye. Hogy a nagy báltermet elérje, S a gyermekkel küszöbre lépve Bedobja vigadók ölébe. Hadd üdvözölje harsogó zaj, Mig elhal az utolsó sóhaj. így táncteremben is hazug lett A kurjantás: "Sohse halunk meg!" Mely kirikolt messzi a táncból. Holott a Rém mögötte láncol; Jaj, kit a gondolat se kinoz. Hogy közelebb jutott a sirhoz. Sírásói már készen állnak. Hogy elragadják a halálnak, Sirba kisérő bus zenéje Anyja jajgató gyószbeszádje. Mit a Végzet hatalmas ujja Szed nagyvilági hárfa hurra. Ujjong a nép gyermek közelben. Táncol, tombol mámorba verten, Örül, de jobb lenne, ha sima. Mert fenyeget Szilveszter sir ja. Adna magába szállva hálát. Hogy az uj év ne nyomja vállát.
