Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-03-01 / 3. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 7 MAGYARNAK LENNI GONDOLATOK MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKÉN Hitünk ünnepei mellett nemzeti ünnepre is áhit a szív. Melyik a magyar léleknek nemzeti ünnepe, amelyben lelke megfürdik s amelyről úgy érzi, hogy benne a legtisztábban ismeri meg önmagát? Nemzeti ünnepet lehet mesterségesen is teremteni, de azok maguktól elhomályosodnak, mint a lampionok. A nemzeti ünnepek csil­lagok. Legtöbb nemzet életében az a nap lett nemzeti ünnep, amelyen történelmi küldetésre ébredt, vagy mikor a szabadság lelke döntő cselekedetre késztette, létét tette kockára és létét nyerte meg. Hol keressük nemzetünk történelmében e napot? Mi március 15-ikéhez zarándokolunk. A magyar lélek életösztöne lobogott fel e napon régen nem látott tündöklő szépség­ben. A szláv és germán tenger közepén Isten különös végzéséből ez ütközőpontra állított nemzet ezredéves történelmi tapasztalatokon érlelődő lelke szólal meg itt, hogy egyik ten­gerbe sem akar beleolvadni, hanem magyar akar lenni, mert magyarnak lenni kell a világon. Magyarnak lenni azt jelenti: légy hü a szabadsághoz. Amely népben a szabadság vágya nem él, az nem nemzet: vagy gyer­mek még, vagy már elfajult. A szabadság ellenállhatatlan vágyában a nemzet küldetés­tudata jelentkezik. A szabadságban ébred ön­érzete, felelősségérzete, a szabadságban vállalja sorsát, legragyogóbb képességei a szabadságban virulnak ki, hősei, vértanúi a szabadságért vivott harcokban teremnek. Ne bánsátok azt a népet, amely szabadságról álmodik, álmaiban jövendők szenderegnek. A magyar március 15-én nem egy nemzet születik, hanem egy nemzet születik újjá. Lennénk bár legkisebb nemzete a világnak, mig nemzeti küldetéstudatunk el nem homá­lyosul, a legnagyobb nemzetek között is nem mint törpék az óriások között, de mint a szabadság lelkét a világ lelkiismeretének fel­villantó géniusz, felemelt fővel ülhetünk a nemzetek sorában. Légy hü a szabadsághoz, szegény magyar nép, mert mig azt szereted, addig téged kitörölni a földről nem lehet. Magyarnak lenni azt jelenti: légy hü faj­tádhoz. Az, aki kisgyermek korában a falu­végi füzfabokorról zöldelő vesszőt vágott és sipot csinált belőle; aki kikeletkor várta a fecske, a gólya érkezését, aki járt a barázdá­ban az eke szarva nyomán s felnézett az énekelve röppenő mezei pacsirtára; aki hall­gatta a buzavetések közül kihangzó pitypalaty rejtelmes szavát s könnyes szemmel nézte a ringó kalászok tengerhuliámzását; hosszan el­hallgatta az arató leányok esti énekét. Aki látta a magyar férfi szemét, mikor kisfiát maga fölé emeli, aki látta a magyar asszony fehérnemüs almáriomát, népe lelke tit­kos Írását hímzése vonalaiban és színeiben, látta táncát méltóságában és forgószelében, kileste, hogy hordozza szerelmét a föld után, az megérezte mi az az elpusztíthatatlan erő, elolthatatlan tűz, megsemmisithetetlen szellem, amely még gyökerében mélyen lappang. Ez a fajszeretet nem abban áll, hogy gyű­löld a más fajtáját, de jelenti először azt, hogy a magadét el ne áruld és ennek az őserőnek nyisd meg az utat felfelé, hogy fajtád leglelke nemzedékek nagy szűrőjén tisztulva eljusson az eke szarvától a bársonyszékig, az egyetemi katedráig. Különben ki kell vándorolni, mint évtizedekkel előbb az ország egyik végén ki­szűrődött a magyar és szétszóródott idegenben, egy marék honi földet szorongatva a marká­ban, a másik végén és köröskörül pedig szű­rődött be az idegen és meg tudott kapaszkodni a magyar földbe. Magyarnak lenni azt jelenti: légy hü az Istenhez! A legmélyebb, legáldottabb, leg­nemesebb javait és értékeit Krisztus hozta minden nép lelkében felszínre, az ő lelke ih­lette, tisztította meg nyers fajiságát és oltotta belé isteni küldetés tudatát és a szabadság szerelmét. Amely nép a Szent Lélek ihle­téséről lemond, démoni ihletések prédája lesz és a kulturált modern pogányságba kell el- fajzania. Az Istenhez való hűség a lélek legmaga- sabbrendü megnyilatkozása, hát még egy olyan nép szivében, amelyet halálos vétkeiből olyan sokszor megtisztított, a sir széléről olyan sok­szor visszahozott, ifjúsága erejében olyan sok­szor visszaállított, amelynek megtartásáért olyan sokszor közbelépett. Hát lehet ahhoz hűtlen, aki egy ezredévig hü volt? A március 15-i forradalmat imádkozó em­berek vezették. A márciusi napok törvény- hozása belefoglalja Istent a nemzet magasabb- rendü életébe. Március 15 üzenete: légy hü a szabadság­hoz, légy hü fajtádhoz, légy hü Istenedhez! Szabó Imre

Next

/
Thumbnails
Contents