Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-12-01 / 10. szám
18 REFORMÁTUSOK LAPJA LÁTOGATÁS A 80 ÉVES KODÁLY ZOLTÁNNÁL A lenyugvó nap sugarai erőtlenül bucsuzkodtak az Andrássy-ut tarkalombu fáitól, amikor Ádám Jenő professzor társaságában megérkeztem Kodály Zoltán otthonához. Amig az ajtónyitásra vártunk — elgondolkoztam. Riporter vagyok Amerikából, jogosan feltételezhető rólam, hogy in terv jut szeretnék kérni a mestertől. Valóban ez volna látogatásom célja? Össze- szoritott a kérdés. Kodály Zoltánnal, a művésszel lélek szerint már kint az előszobában összetalálkoztam. Kézzel festett cseréptányérok és korsók díszítették két oldalt a régi házakat jellemző magas mennyezetű, keskeny szoba falait. Szabálytalanul szabályos rendben sorakoztak szemeim elé a különböző színes darabok. az ő Psalmus Hungaricus-ának a hatása alatt oda bejegyeztem. A bibliai tanúbizonyság nélkül is jól esett legalább nagyvonásokban felidéznem diákkoromnak ezt a jelentős kecskeméti epizódját, annál is inkább, mert Kodály Zoltánnal együtt mind a ketten ennek a “hírős városnak” a szülöttei vagyunk. Kecskeméten ismerkedtem meg a Psalmus Hunga- ricussal Mihó Ida ének és kézimunka tanárnőnkön keresztül, a Tisza István Kollégiumban. Az egyik óra alatt, amig mi szorgalmas öltésekkel egymás után életrehivtuk a tulipánokat magyaros diván- párnáinkon, addig ő Kodály mestermüvét himezte- plántálta a szivünkbe. Városszerte ismert, iskolázott, finom hangja óriási hatással varázsolta elibénk nemcsak a panaszkodó Dávid királyt, de magát a szerzőt is. Legszívesebben a női kar által kisért “Gyakorta köztük gyűlések vannak” kezdetű szólórészt mutatta be. Szerette, hosszan magyarázta és magasztalta Kodály Zoltán stílusát s azt a módot, ahogyan az elesettek, kifosztottak és szenvedők jajszavát mesterien formált harmóniába építve tolmácsolja. Mihó Ida interpretálása és a “Mikoron Dávid” dallama annyira bennem maradt, hogy jóval később, Egyéni ízlés plántálhatta csak őket a helyükre ilyen elrendezésben. Bizonyára külön-külön története is van minden egyes népművészeti tárgynak, de igy, ebben a közösített panorámában egységes magyar levegőt nyújtanak. Azt is hirdetik, hogy azoknak, akik ebben az otthonban élnek — lelkűk van. Mire beértünk a belső, nagyzongorás dolgozó- szobába és kezetfogtam Kodály Zoltánnal, már tudtam, hogy nem fogok intervjut kérni tőle. Egy vágyam volt csak, leülni szemközt vele és hallgatni, figyelni szavait, bármi legyen is majd az, amiről beszélni fog. Psalmus Hungaricus Kodály Zoltán szavak helyett ajándékkal fogadott, a Psalmus Hungaricus főtémájának két sorával, amit sajátkezüleg irt le a számomra. Végtelenül megörültem neki, hiszen a “Mikoron Dávid nagy bu- sultában’ üzenete már két évtizeddel ezelőtt is vezérfonalként szerepelt az életemben. Sajnáltam is nagyon, hogy nincs nálam a Bibliám, mert mindjárt felüthettem volna az 55-ik zsoltárnál megmutatni Kodály Zoltánnak azt a pár szót a 23-ik vers mellett, amit még Soli Deo Gloriá-s felavatásom után amikor a Soli Deo Gloria ünnepélyen a hatalmas oszlopokkal teli fehér falu templom Urasztalánál reám került a sor bemutatkozni, szabadon választott és hangosan elmondott igémül a “Vessed az Urra a te terhedet, ő gondot visel rólad és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz” zsoltárvers bugy- gyant ki az ajkamon. Magyar Apostol A Psalmus Hungaricus nagy hatással volt reám még azért is, mert írójára már akkor sem mint zeneszerzőre, hanem mint valami magyar szószólóra gondoltam. Harmadikos gimnazista lehettem, amikor legelőször képzeltem el szimbolikusan Kodály Zoltánt magyar prófétának. Egy országos ünnepség alkalmával több alföldi város tíiákkorusa sereglett össze Nagykörösön, hogy egyetlen hatalmas és impozáns énekkarrá tömörülve előadja Kodálynak azóta közismertté vált akkori uj müvét, az általa megzenésített, megrázó erejű Berzsenyi ódát: “Forr a világ bus tengere ó, magyar!” A mezzoszopránok csoportjában, mindjárt a legelső sorban énekeltem, alig pár lépésnyire a lángolószemü, de mérsékelt és a szöveg
