Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-08-01 / 7. szám

!6 REFORMÁTUSOK LAPJA Költészete vulkánra épitett gloriette, finom, csip­kés, könnyű, mégis óriás erők, végzetek, bánatok és fenyegetések fölött áll a karcsú, formás palota. Ő pedig odabenn halálos nyugodtsággal és halálos biz­tossággal jár-kél, álmodik és vár. Költészetében nincs sehol harag, gyűlölet, mohóság: nincs nyögés, lihe- gés, káromkodás, duhaj kodás, klasszikus, mert min­den nyugodt, tiszta, leülepedett, a forma és a tökély uralmának hódoló, de romantikus, mert minden sorá­ban mérhetetlen mélységek leigázott szenvedélyei nyúj­tózkodnak, mint a szikla alá temetett titánok. Áprily különösen távlat-művész. A költeményei hátterében ott terjeszkednek valami távoli, komor nagyság elhalványított kontúrjai s hozzájuk mérten, az arány nőtető erejében jelennek meg érzéseinek filigránjai. A távolságban megkisebbedett nagyság s a közelségben megnőtt kicsinység felelgetése adja ki verseinek különös dinamikáját: a völgy apró jelene­teibe mindenütt belenéz a Montblanc távoli, óriás, szinte alvó szeme. A distanciának ez a dissimulált pathosa teszi a verseit olyanokká, hogy nem lehet szabadulni tőlük. Azért, ha hasonlatot keresnék az ő jellemzésére, azt mondanám, hogy lényének és költészetének leg­tisztább szimbóluma: hómezőkön a geyzir. A hideg, tiszta világban, a jég kristályos költészetében, a néma­ság és sugárzás halálos földjén alulról valahogy ki­csap a régóta bujdosó áthevült áradat. Sustorogva szökken magasra, mint a föld rejtelmes szenvedélyé­nek forró üzenete. A verselése virtuóz. Hajmeresztő nehézségeken zökken át s mi szinte elharapjuk a nyelvünket. De a következő pillanatban hálásan mosolygunk rá, mint a gyermek a vágtató lovasra a repülő nyeregből. Ravasz László ★ ★ ★ Dr. Ravasz László szeptember 29-én tölti be életé­nek 80-ik esztendejét. Hosszú évtizedes, harmonikus barátság fűzi a nála csak 5 évvel fiatalabb Áprily Lajoshoz. Itt közölt irodalmi kritikája meggyőző erő­vel rögzíti szivünkbe az erdélyi hegyek szerelmese költészetének értékelését és csodálatát. A versekbe öntött lehellet-finom érzések szakavatott boncolásával, a szó- és képszimbólumokat mozgató hátsó lélek- rugók feltárásával és az esztétikai szempontok alapos ismertetésével maradandó formában vetíti elénk Áprily- nak, a lírikus mögötti embernek lelki-szellemi arcula­tát is. Ugyanakkor magáról a kritikusról is beszél a cikk — akaratlanul. Benne van Ravasz László a filozófus; a magyar betűvetés mesteri művelője; a néma szavaknak rejtett, sajátos jelentőségét is ki­hámozni és megérteni tudó pszichológusa és a ritka tolmácsoló képességű tanító. Végül, Írásainak kritikai szemléletében felismerjük Ravasz Lászlót, mint a szépért, nemesért és tisztáért rajongó lelkipásztort is. Áprily (Jékely) Lajos 1887 november 14-én szü­letett Brassóban. Iskoláit Székelyudvarhelyen, Kolozs­váron és Párizsban végezte. Tanított Kolozsváron, Enyeden és szerkesztette az Erdélyi Helikont. 1929- ben költözött Magyarországra; a Baár Madas refor­mátus gimnázium igazgatója és a Protestáns Szemle szerkesztője volt. Tagja a Magyar Tudományos Aka­démiának és a Kisfaludy Társaságnak. Nyugalomba- vonulása óta szentgyörgypusztai otthonában él vissza­vonultan. — Verskötetei: Falusi Elégia, 1921; Esti Párbeszéd, 1923; Rasmussen Hajóján, 1924; Vers Vagy Te Is, 1926; Az Aranymosó Balladája, 1934; A Lát­hatatlan írás, 1939. Lefordította Ibsen Peer Gyntjét, Shakespeare Julius Caesarját, Puskin Anyéginjét és Lermantov Álarcosbálját. — (P. E.) Ft. Dr. Ravasz László püspök urnák Leányfalu Az Anyaszentegyház szolgái régtől fogva jól tud­ják, hogy távolság, nyelvi különbözőség, időbeli el­tolódás, bőrszín, avagy arcizom szerkezet mind afféle humánus kategorizálás, amitől Pál óta minden tanító óvta Istennek népét. Az Egyház csodája, létének fel­tétel nélküli feltétele annak supra-mundán mivoltá­ban van, ami az Ő gondviselésének, szabad jótet­szésének felénk fordított arculata, amin atyai kegyel­mének vonásai ülnek. A Léleknek nincsen akadálya az emberi szivén kívül ebben a világban. A terem­tés hajnalán már ott lebegett a vizek felett. A vissza­tért tanítványok lelkendezve mondották, hogy minde­nek engedelmeskedtek: Urunk mégsem gratulált nékiek. Mert jaj a küzdőnek, ha nem szabályszerűen küzd; a prófétának, ha nem küldetett; a szószólónak, ha nincs mondanivalója . . . A holnap egyházának puszta léte fordul meg azon, hogy érdeklődésének határai, üzenetének hori­zontja, küldetésének mikéntje felelet lesz-e legvégsőbb kérdéseinkre. Bár azt is tudjuk, hogy ebben a meg­lódult tempójú életben a tudományától megszédült szuverén ember pseudo-liberálizmusa mögött félelem, kripto-krisztiánizmusa mögött aggodalom tanyáz. Püspök Ur, mint vitéz bajvivás előtt kereszt- markolatu szablyáját — úgy emelte magasra egy hulló és egy elkövetkezendő világ tragikus mesgyé- jén tántorgó magyar kálvinista papi generációnk szeme- láttára az Anyaszentegyház képét. Nyolcvan esztendő hegyormáról messze látni a múltba és a jövendőbe. Onnan immáron paránnyá válnak a viszonylagos íté­leteink görbetükrein át látott torz képei a valóságnak. Köszönjük, hogy megtanított bennünket értékekben bízni, hogy felvezetett bennünket a szellemi és lelki élet fennsíkjaira, ahol nem fojt többé a föld pora és annyival közelebb az ég! . . . Egy sajka vízben benne van az óceán, egy araszban a végtelenség s a múló percben az örökkévalóság. Voltunk hősök és bölcsek, győztesek és vesztesek, állottunk szirtfokon és térdepeltünk zsámolyon. Ravasz László Püspök Urunk, néha biztonságo­sabban, néha félénkebben lépkedünk világjárta utakon és széntekjárt ösvényeken. Előttünk jár Püspök Ur s mi nem félünk követni, mert tudjuk, hogy Ön előtt is jár valaki, Aki itt hagyta lábanyomát a föld porában. Fogadja szivbőljövő, őszinte jókívánságainkat nyolc­vanadik születésnapja alkalmával. Kérve-kérjük az élet szabados Urát, tartsa meg Önt még sokáig mind testben, mind lélekben, szeretteinek körében, mind- annyiónk örömére, Urunknak dicsőségére. őszinte tisztelője: ELEK ÁRON Fairport Harbor-i (Ohio, U. S. A.) lelkész

Next

/
Thumbnails
Contents