Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-08-01 / 7. szám
16 REFORMÁTUSOK LAPJA ról: a kivándorolt ezernyi Magyar Dal a maga Ígéretes erejével, amelynek utána emigrált Nagy- magyarországról a muzsikus cigány is. A faluváros centripetális társadalomszervező erejének törvénye szerint. Mint a meteort a maga égi vezetője, úgy vonzotta a muzsikus cigányt a kenyeret Ígérő magyar nóta az “elsodort falu” népe után. Nem éppen tudományosan kifejezve: a magyar nóta lett az amerikai cigány települések szép szavú misszionáriusa. Akár a német vezényszó réme, akár a mezei munkás gyerek-gondjai, vagy netalán valamely bicskavéggel rövid utón elintézett személyes adósság kényelmetlen következményei ültették a “gunár” hátára (a Cunard Line-ből a magyar igy termelt nótaképes fogalmat a kivándorlási szakszótár számára) a különböző korosztályok fiait, velük vándorolt ki a nóta is. — Szénbányák naptalan sötétjét, olvasztó- kemencék szagos szomszédságát csak átszun- ditotta valahogy a magyar tarkók csöndes agyrekeszeiben. Egészen a weekend-ig. De szombat estére már a derüre-borura egyformán edzett magyar lélek a saját élő hangszórója egyénileg igazítható öblére kívánkozott, nem a fonográf-gramofon tetején terpeszkedő tülökféleség bömbölő j árszalagjára. Kenyérrel, pálinkával csak el tudta látni az uj haza uj dolgozóit. De megszerettetni az uj pátriát, ahhoz a himes hazai szó melege kell: dal, nóta. Hogy a magyar a szerzett dollár biztató üzenetét nótába csomagolva minden szombat este odaröpithesse a gömöri, zempléni, erdélyi faluba a muskátlis ablak mögé, ahhoz huzni kell a nótát valakinek egész hajnalig, hogy hazaérjen. Mert a huzató legény a kezei ej ével a saját lelke postagalambját irányítja a prímás vonóján keresztül. Odahaza a cigány már jól megtanulta a kezes módját. De ki a csodát tanítson meg rá a magyar munkás ebben a fura uj világban? így aztán megindult a századforduló körül a kivándorlási hullám a muzsikus cigánysorról is. (Azért mondom: muzsikus cigány sorról, mert a nem muzsikus cigánysor rendszerint a falu másik végén húzódott meg.) Néhány prímás már a múlt században körülnézett az uj világban: a győri Farkasok, a soproni Munczy Lajos stb. Később az ismert pesti bandák élén az öreg Radics, 36-ik Rácz Laci, Berkes Béla, Kóczé Antal, Magyari Imre stb. folytatták a terepszemlét. Nyomukban egyre sűrűbben szállingóztak át a cigánymuzsikusok minden olyan magyar vidékről, ahol nagyobb arányokat öltött a kivándorlás. Ezek a nóta után vándorolt muzsikus cigányok, illetőleg leszármazottaik ott élnek ma is kisebb-nagyobb számban a nyugati demokrácia nemzetiségi csoportjai közelében. Cleveland, Detroit, Chicago, New York egyes részeiben könnyen megtalálhatók, a sok néger mellett, akikkel — Kocsonyáék és a Veronica hercegnő rokonsága szerint — mégse keverednek össze. Miért? Mert ők: nemzetiség . . . nationality. Mert nekik is külön nyelvük van. Mint a magyarnak, szlováknak, lengyelnek és a többieknek. És ezt még a második generáció is beszéli. Legalább az a néhány muzsikus, akivel én találkoztam. Ez volt számomra a braddocki néprajzi séta külön társadalom- biologiai érdekessége. Odaát Magyarországon a muzsikus cigány etnikailag nagyrészt felszívódott a magyar környezetben. A demokrácia “melting pot”-jában nemzetiség lett belőle. Szövegestül-dallamostul vele olvadt “cigánymuzsikává” — sajnos — a magyar nóta és csárdás is, ami a cigánymuzsikust idehozta maga után az uj világba. Ő nem tehet róla. (A muzsikus cigányért mindig a környezet társadalma felelős!) Úgy látszik, valami európai “superiority complex”-féle az egynyelvű néger tömeg szomszédságában itt-ott még életben tartatja vele a Magyarországon már majdnem elfelejtett cigány nyelvet is. Egy csupán élőszóban létező, végtelenül szószegény, csak táj szólásokban vegetáló indo-ária nyelvet. Bizony ezen az utóbbi tényen elmélázhat egy kicsit a régi amerikás magyarok itt született magyarul már nem vagy alig beszélő gyermeke, mint a mi gyönyörűen fejlett magyar nyelvünkben élő hatalmas szellemi vagyon természetes és törvényes örököse. Dr. Spur Endre Beszámoló Uruguayból _i . “Most egy pár sort általában az itteni protestáns egyházakról. Az országban hivatalos statisztika nincs, amerikai segítséggel a közeljövőben készülnek ilyesmire. Ez idő szerint 10 lutheránus egyház működik Uruguayban, közülük három északamerikai misszió: kéttő Montevideoban, egy Riverá-n (a Brazil határ szélén). — A Missouri szinodnak is van egy egyháza, spanyolnyelvü, alsófoku iskolával, szintén Montevideoban. A Prot. Egyházak Federá- ciójában a felekezeti megoszlást a következőképpen látják: Uruguaynak kb. 3 millió lakosa van; 50% római katholikus, 40% névleges és 5%, de inkább kevesebb a protestáns. S ebben benne van a nagy svájci és valdens-kolónia. A legerősebb és legrégibb a Methodista Egyház. S azután a szekták végeláthatatlan sora: szombatisták, mormonok, jehovisták, stb. Vidéken sok a természtimádó, a legképtelenebb és különbözőbb babonák hívei, főleg a Brazil határ mentén, ahol még a legprimitívebb életközösségben élnek.” Kovács Pál (montevideoi magyar ref. lelkipásztor leveléből)
