Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-01-01 / 1. szám
16 REFORMÁTUSOK LAPJA itt lettem volna is, de úgy gondolom, hogy ha gyakrabban jöhetnének a nők külön is az Ige befolyása alá, akkor nem olyan könnyen lehetne őket ördögi fogásokkal elámitani. Bocsánatot kérek a géppel való Írásért, de nem egyedül ülök az asztalnál, mely igen ingó lábakon áll mivel megették a fehér hangyák, hanem két csintalan és meglehetősen élénk fiúcska is ide telepedett s igy a géppel egyenesebben esnek a betűk dacára a sok lökdösésnek, melyet ők akaratlanul ugyan, de igen gyakran tesznek. Soha sem tudok megírni egy levelet, hogy abba ne kellene hagynom, most is már egy imaórát és egy esti áhitatot tartottam, közben elláttam a gyermekeket és hamarosan lefektetem s most este 10 órakor kevesebb zavarással irok tovább, mert lehet, hogy holnap már itt lesz egy hajó, mely e levelet elviheti. A Magyarok vállalták a Lomon József fizetését, havi 10 shilling és teljes ellátás, mely másik 10-et tesz ki, de természetesen most ez sem jöhet, igy ezt is a magam számára kapott pénzből fedezem, mert ő még nem bírná el, hogy hónapokig ne kapna fizetést, mert gondoskodnia kell a kis gyermekéről is, szeptemberben halt meg a felesége és most egy újabb asszonyt kell hoznia a házához s az itt igen sok pénzbe kerül. Különben most ő van Pakon helyettem, s csak Karácsonyra jön vissza. Úgy gondolom, hogy e levelem már nem ér Karácsonyra Bridgeportba, igy csak az uj esztendőre kívánok Istentől sok erőt és örömet, békességet és áldást úgy a kedves Nagytisz- teletü Asszonyéknak, mint a Lorántffy Zsu- zsánna Nőegylet minden kedves tagjának. Maradtam hálás köszönettel és meleg üdvözlettel testvérük az Ur Jézus által: Molnár Mária Mai arany mondásom: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik öt keresik, az ő javukra. (Ezsd. 8.) EZER ESZTENDŐ ÉS EGY NAP 'Folytatás a 4-ik oldalról) újraépítette. Ilyen nagy hit, bizodalom és reménység csak ott és azokban van, akiknek Istentől adatik s ahová Isten befektetéseket tesz, ott tervei vannak, ott a jövőben aratni akar. Akar és fog. Azt az egy napot várja minden magyar, otthon vagy idegenben. Soha senki se fogja belőle ezt a reményt és titkos várást kiradírozni. Nemcsak az eszében van ez a magyarnak, hanem halhatatlan lelkében is, szive és veséje hustábláin van irva, csontjaiba van vésve, vére hurcolja ezt a remény tüzet talpától a fejetetejéig, megzsibog még; a hajszála is mikor erről van szó s érzi, hallja az IGEN-t, az örök és igaz Ítéletet majd egykor, azon az egy napon. Akkor, mikor majd uj történelmet Írnak írók, uj Ítéleteket hoznak igaz bírák. Porba- hullanak a Nagynemzetek bűneik nagy súlya alatt és világgá kiáltják, hogy Magyarország és a magyar nemzet ártatlan volt az első világháború előidézésében, hogy Trianonban a világtörténelem legnagyobb bűnét követték el, mikor feldaraboltak egy országot s a nemzet törzséről lekaszabolt végtagokat odahányták vérebeknek, éhes oroszlánoknak, hogy megjutalmazzák azok árulásait. Hiú ábrándok, üres álmok ezek? Soha be nem valósuló reménykedések? Sohase kel fel az az EGY nap? Vagy olyan sokára jő, hogy addig kipusztul a nép? Minél többen beszélnek igy, annál később jön el az a nap, az az egy nap. És minél többen várják hittel, várják és hirdetik, hogy várják, annál hamarabb jön el. Ha soká jön el, az nemcsak azt jelenti, hogy a magyar tovább sínylődik és szenved, azt is jelenti ez, hogy az igazságtalanságokat elkövető “nagy” nemzetek, annál több árat fizetnek bűneikért. Mert azt nem kell bizonyítani, hogy eddig is keserves és nagy árat fizettek az igazságtalanságot elkövető, diktáló és ártatlan nemzetekre fegyverrel ráerőszakoló hatalmasok mindenért, amit elkövettek. Abból a törhetetlen hitből és reménységből, amiről itt irok nekem is adott Isten egy jó adagot. Nagy kincsem ez, nem mondok le róla soha semmiért, senkiért, de véka alá sem rejtem, nem titkolom el, mondom és irom, hirdetem és vallom még akkor is, ha emiatt bolondnak, vagy bolondosnak nézek ki. A hívőket mindig bolondnak, vagy részegnek nevezte a hitetlen világ, én se lehetek kivétel, vagy azok a faj testvéreim, akik hasonlóan hisznek és reménykednek. Az EGY NAPOT én lehet, hogy nem érem meg, az nem nagyon fontos, e sorokat nem önmagámnak irom, kezet akarok szorítani lélekben azokkal a faj testvéreimmel, akik hisznek abban a napban, hogy egykor fel fog virradni. Hogy akik bíznak még jobban bízzanak, soha el ne csüggedjenek. Ne felejtsék el a “legnagyobb magyarunknak azt a mondását, hogy a tőlünk elrabolt jogokat egykor visszaszerezhetjük, de amit mi magunk önként eldobunk, az örökre elveszett. Molnár Károly, Los Angeles, California
