Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-06-01 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 AZ IGAZSÁGRA VEZÉRLŐ SZENTLÉLEK Pünköstkor az igazságra vezérlő Szentlélek kitöltésének ünnepét ünnepeljük. Az apostolok élete, munkája mind egy nagy felelet, bizonyság, hogy a Jézus nem Ígérte Őnekik hiába, hogy ama lélek elvezérli majd őket minden igazságra. Amikor gyermekek voltunk, a szülei házban temérdek intést, jó tanácsot, útbaigazítást hallottunk. Aztán feladtak az iskolába. Terhelték a fejünket mindenféle tudománnyal. És dacára a sok tanításnak, mikor kikerültünk az életbe, azt olyan újnak, ismeretlennek s magunkat benne olyan tájékozatlannak éreztük. Ki tudott volna — akár szüle, akár tanító — előre mindent megmondani nekünk. És mégis boldogultunk valahogy. Valami titkos, láthatatlan kéz mutatta előttünk az utat, elhárította előttünk az akadályokat; visszamutatott, emlékeztetett arra, amit a hasznunkra fordíthatunk. Mi ez a kéz, amely minden embert vezet a maga ösvényén előre, fölfelé? A Jézus ajándéka, amaz igazságra vezérlő Szentlélek. A magad hibájából, rajtad kívül eső okokból csapás, nyomorúság, katasztrófa zudul reád. Elveszítetted a vagyonodat, kiestél az állásod- bód, csődbe jutottál az üzlettel, iparral, gazdálkodással. Az első pillanatokban nem tudtál mást, csak lázadozni, átkozódni és keseregni. Jöttek a bölcsebbnél-bölcsebb tanácsok, de te nem hajlottál reájuk. Felbukkantak előtted a tervek; egyiket dobtad el a másik után. Azután mégis kezdtél valamit. Visszanyerted előbb a hitedet Istenben s önmagadban való bizalmadat, a lelked egyensúlyát; azután lassan a vagyonodat, keresetedet is. Ki húzott ki a bajból, az örvényből, ha nem az igazságra vezérlő Szentlélek? Gyász sújtott le. Elveszítettél valakit, aki magát az életet jelentette neked. Vigasztaltak, de minden vigasztalás üres, semmitmondó, sőt terhes és kellemetlen volt, amitől szerettél volna menekülni, elzárkózni. Nem gondoltál egyébre, csak a veszteségedre, az árvaságodra. Aztán erőt vettél magadon, kezdtél dolgozni, a világban forgolódni; s a munka, a hasonló sorsuak, vagy náladnál szerencsétlenebbek látása, a Biblia, a templom hegedést vontak sebed fölé, mint ahogy a sírok felett is megindul az élet. Ki volt, aki a fájdalmad le- birására, elhordozására, meggyőzésére vezetett? Amaz igazságra vezérlő Szentlélek. Haragudtál, méregbe jöttél, felindultál. Mondottál sértő, tapintatlan, borzasztó szavakat, elkövettél meg“Mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.” (János 16:13) gondolatlanságokat, de pár nap múlva, vagy már a másik pillanatban elindultál a jóvátétel, az engesztelés, a békességszerzés utján. Ki téritett észre? A Szentlélek. Koldus jött az ajtódra, elutasítottad. Aztán megbánva tettedet, utána mentél s borzasztó fájt a szived, hogy vissza nem jön, hogy utói nem éred s jóvá nem teheted a hibádat. Valakit megcsaltál, valaki előtt hazudtál, valamit álnok utón, a mások megrontásával szereztél, meghalt szüléidhez goromba voltál; azután torkodat fojtogatni, az arcodat égetni, egész lényedet gyötörni kezdi aljasságod, meg- tévelyedésed érzésbe, szívesen hoznál helyre mindent, ha lehetne. Kitől van ez a magadba szállás, ha nem az igazságra vezérlő Szentiélektől? A mi korunknak van egy nagy hibája: túlságosan el van telve, meg van elégedve önmagával. Nem érzik a mai emberek a szükségét a felülről jövő ihletésnek, vezetésnek, bölcsességnek. Mert ha éreznék, magasabbra értékelnék a lelki javakat, jobban törnék magukat ezek után, s mindent áldoznának, elkövetnének a megszerzéséért. Ma az emberek csak magukból táplálkoznak; azért rokkan meg, vénül el bennük a testtel együtt a lélek, a szellem is, azért lesznek unottakká egymás számára. Lelki szegénységre van szükségünk, hogy minél jobban sóvárogjunk Isten nagy lelki ajándéka után. Minél jobban kérjük, annál többet kapunk belőle s annál boldogabban tapasztaljuk meg áldott hatását, szent vezetését. DR. ENYEDY ANDOR püspök AZ IMÁDSÁG Imádság: a lélek őszinte vágya, Mely ajkon zeng, vagy hangtalan remeg, A rejtett tűznek reszkető hulláma, Mely a kebel mélyén lelt tűzhelyet. Imádság: egy sóhaj legördült terhe, Mely a szemből egy könnycseppben lehull Egy fölpillantás a magas egekre, Mikor közel senki sincs, csak az Ur. SZABÓ LÁSZLÓ
