Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 S IEgő Csipkebokor ORTH GYŐZŐ ROVATA Mindenre való erő Húsz gyermeknek már nem itt a földön volt karácsonya Colorado állam kis városkájában, Greeleyben. A karácsony előtti hetekben az iskolai autóbusz összeütközött a gyorsvonattal. Húsz gyermek szörnyethalt, a többiek súlyosan megsebesültek. Az újságok részletesen beszámoltak a szomorú tragédiáról. Én a szerencsétlenség utáni események közül szeretnék egy részletet közölni, amelyben mint Mózesnek az Ur, úgy érzem Istennek jelenléte ég. ★ ★ ★ Brantner — igy hivják a farmert — munkáját végezte az udvaron, amikor egy autó fordult be a mezei útról és egyenesen feléje tartott. Már messziről megismerte az autót és csodálkozott, hogy farmer-társa mit akarhat tőle kora reggel. Barátja valósággal kiugrott az autóból, de aztán szándékosan lelassudott amint Brantner felé indult. Ahogy találkoztak és kezet szorítottak, Brantner köszönt elébb, mert a másik mondani akart valamit, de nem jött ki szó a torkán. A vihar edzett férfi szemeit könny futotta el. Brantner ebből megértette, hogy valami baj van és aggódva kérdezte: — Mi történt? — Az iskolabusz összeütközött a gyorsvonattal! — mondta ki gyorsan az, akinek ilyen szörnyű hirt kellett közölnie. — Teremtő Isten! — kiáltott Brantner és rohant a garázs felé. Pillanatok alatt kint volt az udvaron. Barátja még be se szállt a saját autójába, a kétségbeesett apa, akinek két gyermeke szállt fel alig tiz perce az autóbuszra már el is porzott mellette. Tudta, hová kell haitania. Négy perc alatt ott volt a szerencsétlenség színhelyén. Irtózatos kép fogadta! Össze-vissza csavarodott vasrudak, bádoglemezek, egy roncs, amelyről nehéz volt felismerni hogy valamikor autóbusz volt ... És — Irgalmas Isten — az első áldozat, akit megpillantott kilence éves kisleánya, Kati volt. Mint a villám ütötte meg a gondolat, ami nagy fájdalomban a lélek első visszahatása: “Istenem, mit fog szólni az Édesanyja?” Szinte pillanatoknak tűnt, amig visszarohant a farmra és hozta magával zokogó feleségét. Addigra más hangos volt a környék az édesanyák jajveszékelésétől. Brantner Józsefnének nem volt ideje, hogy kisleánya holttestére borulva kisirja magát. Első elemista kisfiúkat kereszték, aki nem volt ott a sirdogáló sebesültek között. Nem sokáig kellett keresni. Az egyik pad alatt megtalálták a hat éves Márkot. Brantner József gyöngéden felemelte feleségét a földről. — Menj haza és telefonálj a lelkipásztornak! — Ő maga azután odament a súlyosan sebesült gyermekekhez és amennyi autójába fért, négy fiút és egy leányt, maga emelt a kocsijába. Mint valami mentőautó állandóan dudálva rohant be a városba, egyenesen a kórházhoz. Ott már éppen készülőben volt a kórház mentőautója. Az ápolók emelték ki a gyermekeket. Az utolsót maga Brantner vitte fel a lépcsőkön. Mikor a kórház folyosójára ért, a gyermeket átvették tőle. Brantner még utánuk nézett, azután hirtelen minden elsötétedett szemei előtt és mint egy élettelen fatörzs, végig vágódott a kórház folyosóján . . . Elájult. ★ ★ ★ Mi adott erőt ennek az embernek, hogy legyőzve szivének irtózatos fájdalmát kilépve a gyász fekete ködéből mások gyermekeinek megmentésére sietett? Ennek a fájdalmasan igaz történetnek az a része adja meg a feleletet, amelyben az újságok megjegyezték, hogy feleségét hazaküldte, hogy hivja fel a lelki- pásztort. Brantner József hivő ember volt és azért, mert hivő ember volt, azért volt erre is ereje. — “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősit.” Ar ÉP D A L Nem bánom, hogy parasztnak születtem, Csak azért, mert gulyássá lehettem. Eb cserélne cserényt palotával, Sem életet köszvényes nagy úrral. Azt nem mondom: nincs asztalom, székein, Mert hercegnek sincs annyi, mint nékem. Enyém minden halom és tó partja, Ülök, eszem, ahol kedvem tartja. (Törökkoppány, Somogy vm.)
