Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-05-01 / 5. szám

2 REFORMÁTUSOK lapja szélesül, Isten kijelentésének eddig talán el­hanyagolt, homályos, vagy esetleg nem értett részeire derül fény. így például a fejlődő or­vosi lélektan Jézus Krisztus gyógyitási csoda­tételeit hozza közelebb hozzánk. A társadalom- tudomány modern megállapitásai az emberi közösség viselkedéséről szintén segitenek meg­értetni velünk a Szentirásban leirt közösségi élet törvényeinek a megértését. Ugyanakkor nemcsak a teológia gazdagodik, hanem épp tisztultabb látásánál fogva erőtel­jesebben és meggyőzőbben tud bizonyságot tenni a ma embere előtt az Isten megváltó akarata és az emberi élet viszonyáról. Irányí­tást tud adni az embernek a modern élet útvesztőjében, kiábrándulásában, céltalanságá­ban az emberi élet magasabbrendü hivatásá­ról, Isten szerinti rendeltetéséről. A modern tudományok között különösen két terület az a mostani hatvanas években s valószinü, hogy az elkövetkező évtizedekben is, melyből a teológia számára sok figyelemre­méltó megállapitás vonható le. A terület any­nyira uj, hogy csak itt-ott látunk kísérletet annak általános megfogalmazására. Mind a kettő teológiailag életbevágóan fontos terüle­ten mozog. Az egyik a világegyetem kutatásának az az ága, mely tudományos alapon akar felele­tet adni a világ teremtésének a problémájára, a másik pedig az egyéb égitesteken, kihűlő vagy kihűlt planétákon lehetséges, földi fogal­maink szerinti intelligens élőlényeknek a léte. Az első problémakör beletartozik a teoló­gia által tárgyalt Teremtés, vagyis az általá­nos kijelentés problémájába (Revelatio Gene­ralis), a másik problémakör pedig érinti az Ujjáteremtés, a megváltás, vagyis a különleges kijelentés (Revelatio Specialis) területét. Ez utóbbi különösen abban a vonatkozásban fon­tos, hogy ezek az intelligens élőlények hozzá tartoznak-e a megváltás világához, vagy sem? E két alapvető kérdésről lesz szó a Re­formátusok Lapja későbbi számaiban. Dr. Harangi László KÖSZÖNETTEL NYUGTÁZZUK a Lelkészképző Intézetek javára 1962 január 1—16 között érkezett adományokat Pecsők János (Cleveland, Ohio) elhalálozott szülei és kedves felesége emlékére, $100.00. Márkosi család (Colorado Springs, Colorado) egy éve elhunyt férj, ill. édesapa id. Márkosi József emlékére, $10.00. Dr. vitéz Sólyom Fekete István (Chicago, 111.) Pákéi Sándor József ref. egyházkerületi fő­gondnok, Nagy Károly ref. püspök unokaöccse Nagy Sándor ref. lelkész egyházi és világi példa­adó munkájuk követésére az EMKE 75 éves jubileuma alkalmából, $10.00. Petry Béla (Boston, Mass.) néhai édesapja, budapesti ref. presbiter emlékére, $6.00. Dr. Paal Miklós (Bellaire, O.) vitéz Paal Dénes ref. lelkipásztor emlékére, $5.00. Nagy Sándor és neje (Amherst, O.) tisz- teletes Virág István eskető loraini lelkipásztor (1914 szept. 12) emlékére, $5.00. Machi Pál (Glendale, Calif.), $5.00. Dr. Nagy Sándor (Miami, Fia.) boldog em­lékű Szabó Imre budapesti esperes, fasori lelki- pásztor emlékére, akit máról-holnapra kénysze- ritettek egy kis nyirségi gyülekezetbe, $5.00. Dr. Nagy Sándorné (Miami, Fia.) boldog emlékű Teleki Sándor volt uj szegedi lelkipász­tor emlékére, ki a háromszéki Sepsimogyorós községből származott s ki 1952-ben halt meg, $5.00. özv, Pánczél Józsefné (Stow, O.), $5.00 Székely Dénes (Indiana Harbor, Ind.), $5.00. özv. Kávási Istvánné (Cleveland, O.) 1960 szept. 29-én meghalt Kávási István emlékére, $5.00. Márton László és neje (Síinger, Wis.) a két édesapa emlékére, $5.00. Dallos István (Detroit, Mich.) egy lancasteri diák emlékére, $5.00. N. N. (Fairfield, Conn.), $3.00. özv. Kish Józsefné (Monroeville, Pa.) bol­dogult férje Kish József emlékére, $3,00. Mrs. Rose Bobay (Bronx, N. Y.), $3.00. Nagy Béla (Chicago, 111.), $3.00. id. Balogh Márton (Gary, Ind.) Európában elhalálozott szülei és nővére emlékére, $3.00. Nagy István és családja (Leavittsburg, O.), $3.00. Doctor Béla és neje (Cleveland, O.) 1944 jan. 18-án hősi halált halt ifj. Doctor István emlékére, $2.00. Lénárt András és neje (Pittsburgh, Pa.) Nt. Varga Lajos volt lelkipásztoruk emlékére, $2.00. Menyhárt Sándor (Brewster, N. Y.) édes­anyja emlékére, $2.00. Rimaszombathy Pista (Calgary, Alt., Can.), $2.00. B. Árkossy (Fort St. John, B. C., Canada), $2.00. (Folytatás a 4-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents