Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-03-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 MOZAIKOK a főtanács második tárgyalása. 4) Pontius Pilátus előtt előzetes vizsgálat folyik. 5) Pilátus Heródeshez küldi át Jézust. Ezt az eseményt csak Lukács evangélista beszéli el. 6) A végtárgyalás és az ítélet kihirdetése ismét Pontius Pilátus előtt. A főtanács a zsidóság legfőbb politikai és igazságszolgáltatási szerve volt. Elnöke volt a főpap, tagjainak száma 71. Gyűléseiket vagy a főpap lakásán, vagy a templomhoz tartozó Gázith csarnokban tartották. Jézus korában a főtanács halálos Ítéletet nem hozhatott, azt csak a római helytartó rendelhette el. "Heródeshez küldi Jézust Pilátus"... Itt Heródes Antipásról van szó, Nagy Heródes fiáról, akinek anyja samaritánus nő volt. Rómában nevelkedett és mindig igyekezett a császári család kedvében járni. De a zsidók barátságát is kereste, sokszor résztvett ünnepségeiken is. így találjuk a mostani Husvétkor is Jeruzsálemben. Nagy Heródes a felsőváros nyugati részén építtetett magának gyönyörű palotát, de ezt Pilátus foglalta le magának és ott tartózkodott, amikor Jeruzsálembe ment. így Heródes Antipás jeruzsálemi látogatásakor Kajafás palotájában kapott szállást. "Az napon lettek barátok egymással Pilátus és Heródés." (Lukács 23:12.) Az előző ellenségeskedés régikeletü volt. Amikor Pilátus a templom fölötti Antónia erődre a római hatalom jelvényeit felrakatta, a zsidóság hatalmas tüntetésbe kezdett Pilátus ellen törvényeik és kiváltságaik megszegése miatt. Maga Heródes Antipás is Pilátus ellen foglalt állást, akinek igy le kellett vétetnie a zsidóság vallását sértő jelvényeket. Más esetekben is észlelhető volt a feszültség, mely Heródes és Pilátus között fennállt. Ez szűnt meg most, Jézus perével kapcsolatban, amikor — az evangélista elbeszélése alapján — egymásra találtak és barátokká lettek a rossz cselekvésében. Töviskorona Kinzóeszköz — Isteni jelvény A szenvedést okozó korona gondolatát Alexandriai Kelemenig tudják visszanyomozni a történészek. Az evangéliumok bizonysága szerint azonban a töviskorona nem kinzószerszám, hanem a pribékek gúnyolódásának az eszköze volt. Az antik görög-római világban is fontos jelvény volt a pálma és a töviskorona. Az uralkodóikat szentként tisztelő kor különböző érmein is kiábrázolta “isteni” királyait, császárait. Ennek szimbóluma a “töviskorona” volt: a pálmalevél hosszú, középső “ágából” font koszorút fölülről megtűzdelték a pálmalevél töviseivel, amelyek 25-30 cm-re is megnőnek. Ez az inkább indián tolldiszhez, mint a mi megszokott töviskorona-elképzelésünkhöz hasonló jelvény (stefanos akanthinos), vagy “sugárzó korona” az istenként tisztelt uralkodót Hélious napistenné szimbolizálta. Ilyen koronával tüntették ki még életében Julius Caesart is. "Cirénebeli Simonra helyezték a keresztfát . . ." (Lukács 23:26) Ciréne az Egyiptomtól nyugatra fekvő Líbiai félsziget fővárosa volt. Nagyobbarányu zsidó letelepülés. Lakói szoros kapcsolatot tartottak fenn Jeruzsálemmel, ahol külön zsinagógájuk is volt. Az első Pünkösd idején is Jeruzsálemben voltak. Simon is valószínűleg az ünnepre, Husvétra jött fel. Sorsáról nem sokat tudunk. Márk szerint Rufusnak és Alexandernek az atyja volt. Nagyon valószínű, hogy ő is, fiai is kapcsolatba kerültek a keresztyénekkel. A Római levél végén (16:13) említett Rufust azonosnak tartják Simon Rufus nevű fiával. "Mirhás bort adtak Jézusnak inni . . (Márk 15:23) A mirha szóval Jézus életének első és utolsó napjaiban találkozunk. A keleti bölcsek hoztak mirhát ajándékba a bethlehemi bölcsőhöz és élete utolsó perceiben mirhás borral kínálják. Dél-Arábiában és Indiában otthonos a mirhabokor, aminek gyantája keserű és illatos. Illatát a zsidók igen kedvelték, ruhájukat, fekhelyüket vele illatosították. Borral is keverték, hogy azt fűszerezve bóditó itallá változtassák. Mig Márk mirhás borról beszél, addig Máté ezekkel a szavakkal jegyzi fel a jelenetet: “Méreggel megelegyitett ecetet adának néki inni.” (27:34.) Az elítélteknek általában kábitó italt szoktak adni, hogy enyhítsék fájdalmukat. Rendszerint a gazdag jeruzsálemi nők törődtek azzal, hogy legyen az elitéltek számára bóditó ital. Ha ők nem küldtek ilyen italt, akkor közpénzen szerezték be. Kábitó hatása miatt nem csupán egyszerű fájdalomcsillapító szernek tartották, hanem, mint mérgezett italt tartották számon. Máté valójában méreggel kevert borról ir az eredeti szövegben, nem ecetről. Jellemző Jézus magatartása: megkóstolja és mikor érzi, hogy ez bóditó hatásával öntudatát veszélyeztetné, elutasítja magától, vállalván a szenvedést. "Vala pedig egy felirás is fölibe Írva . . (Lukács 23:38) A római büntetőjog előírása szerint az elitéit fölé egy táblát kellett helyezni, felírva rá kárhoztatásá- nak okát. Ezt a táblát (“titulust”) már a kivégzés helyére menet az elitéit nyakába akasztották, majd pedig a kereszten a feje fölé helyezték. Három nyelven szólt az írás: arám nyelven, ahogyan Palesztinában beszéltek; görögül, mely az egész birodalomban ismert volt és római nyelven, az állam hivatalos nyelvén. "Jézus halála és eltemetése között . . ." (Márk 15:14) Jézus halála és eltemetése között igen rövid idő telt el. Maga Pilátus is csodálkozott a halál gyors beálltán, mert a keresztrefeszitettek sokszor napokig is szenvedtek. A zsidók számára most különösen sürgős volt a temetés a szombati előkészületek miatt. A zsidók törvényei amúgy sem engedték meg, hogy a holttest éjjel is a fán függjön. A halottak eltemetése a forró égöv alatt általában a halál napján szokott megtörténni. Palesztinában is. így fennforgott annak a lehetősége, hogy valakit tetszhalottként temessenek el. Ezt a veszélyt azután kiküszöbölte az a szokás, hogy sziklasirokban és barlangokban temetkeztek és vagy őrizőket állítottak a sir elé, vagy a temetés után pár napig a hozzátartozók időnként felkeresték a sirt.
