Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-03-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 SZEKERES MISKA EMLÉKÉRE Irta: Némethy László “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ö barátaiért.” — (Ján. 15:13.) Jól ismertem. Egyszerű könyvkötő segéd volt. Árvák kenyerén nőtt fel s lett férfiú. Sápadt arcú, hosszú, vékony ifjú. Halk szavú, de bölcs és komoly. A debreceni Keresztyén Ifjúsági Egyesület “Méliusz Cserkész Csapatának tagja. Abban az időben még őrsvezető volt, mikor együttmunkálkodtunk és ő később egymásután átesett a cserkészek számára előirt próbákon s tiszt lett belőle. S amint látása nőtt, az ő megértő szeme is azokon az utcagyermekeken akadt meg, akik szinte gondozás nélkül koldultak, csavarogtak, bűnöztek Debrecen utcáin. A város polgármestere és a hozzá közel álló KIÉ, valamint az akkori vezetők — immáron örökkévalóságba költözött Szabó Imre, református konventi volt titkár és Dr. Vadászy Sándor — közbejárásával a KIÉ felügyelete alatt tanonc otthon és kb. 100 ágyas menedék otthon jött létre. A sok munka és a felelősség- érzet parancsolt és odáig fejlődött, hogy megszületett a “fiuk falva”. Erre jobb vezetőt Szekeres Miskánál nem találtak, aki a maga viszontagságain át saját sorsát látta a rábizott MEGTÉRÉS IRTA: KOVÁCSNÉ HUSZÁR JOLÁN Nem kérdezi: hol voltál eddig? Szép napfelkeltétől napestig. Azt sem kérdezi: merre jártál? Oh nem kiváncsi: mit csináltál? Hányszor csúfoltad s hányszor hagytad. Ha drága keresztjén kacagtak . . . Elfelejtette minden vétked . . . Csak átölel . . . csak örül néked . . . Reszket a lábad? Szemed könybe? Mit mondjál néki? Hogy köszönj be? Csak hullj le szótlanul Elébe: Néki nincs szüksége beszédre! ________________________________________> gyermekekében. És ő, aki cselekedeteivel fénylett az ifjak között, mint csillag úgy adta másnak ezt a fényt, hogy majdan azok is világítsanak. így voltunk akkor, midőn a debreceni KIÉ fénykorát élte sokan. Ott tanultuk meg a Bibliaórákon és áhitatos imaórákon, hogy mit jelent Krisztus a gyakorlati életben. — Örömmel dolgoztunk. Nem volt szeretetünk- nek határa. Egybeforrt a társadalom különböző rétegének ifjúsága, egyetemi hallgató, földműves ifjú, iparos segéd, tanonc és mások. Még a vallás, vagy faj sem számított, mert köztünk épugy élte az ifjúságnak tiszta örömét a zsidó ifjú is, mint mindenki más. így neveltük, mint ifjak az ifjakat hűségre Istenhez, hazához és megértésre embertársaikhoz. Adtuk nékik mindazt, ami csak szép, tiszta, tiszteséges és becsületes volt. Szekeres Miska is igy lett fiatal létére apja azoknak a fiuknak, akik a “fiuk falvá”-ban vele éltek. Azonban ki tudná a végzet útjait előre? Ő sem tudta. Jött a háború. Miska ott állt a vártán fiai között. Vigyázott rájuk és gondozta őket testileg - lelkileg. De egy napon bomba robbant. Elpusztította “fiuk falvát”. Kikerültek Debrecen határába Szepesre, ami egy tanya volt. Jött a hideg tél. Nem volt fűteni valójuk. A gázgyárból odahordták szénnek visszamaradt termékeit és ezekből hegyek keletkeztek. A fiuk lyukakat válytak benne és abban éltek. Piszkosak és tetvesek lettek. Miskának kétszeres munkájába került, hogy tisztákká tegye őket. így éltek akkor, midőn az emberi értelmetlenségnek a bombái hulltak. Jött a tavasz és a nyár. Vihar vonul végig a “fiuk falva” felett. Villám csapott tanyájukba s felgyújtotta a szalmatetős házat. Miska minden erejét megfeszítve mentette fiait. — Rohant ki és be az égő házba, mindaddig mig egy tüzes leeső gerenda meg nem ütötte. Mentett volna ő mindent. Nyomorúságos bútordarabokat és irományait, de már nem tudott a házból másként csak négykézláb kimászni. Mire a közben kiért tűzoltóság autójára tette és beszállította a debreceni klinikára sebeibe már belehalt. A KIÉ a maga halottjának tekintette Miskát és hősként temette el. így Írták róla: “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. A debreceni KIÉ fájdalmas szívvel, de Isten akarata előtti engedelmes meghajlással tudatja, hogy a junius 2-iki nagy csapás után, amikor 100 személyes tanoncotthona bombatámadás áldozata lett, most újabb szörnyű megpróbáltatásként, (Folytatás a 9-ik oldalon)
