Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-02-01 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 19 S' IIEgő Csipkebokor ORTH GYŐZŐ ROVATA MIPÖNÉ CHATÓÉNÜ Ezt a különös hangzású címet még akkor olvastam egy cikk felett, amikor Nagyváradon a Királyhágómelléki Egyházkerület vallásos néplapját a “Református Jövő”-t szerkesztettem. Alighanem a név: “Jövő” hozta a szerkesztőség címére a “Zsidó Jövő” cimü folyóiratot. Abban találtam az Ótestamentum gondolkozását visszatükröző alábbi történetet, amely úgy érzem, hogy egy uj esztendő kezdetén mindenkinek lelki épülésére szolgálhat. ★ ★ ★ A történet két zsidó emberről szól abból az időből, amikor a németek elfoglalták Ausztriát. Az első, dúsgazdag gyáros volt, aki érdekből keresztyén nőt vett feleségül és maga is kikeresztelkedett. Azon az emlékezetes reggelen lement a garázsba, hogy kihajtasson Bécs egyik külvárosában lévő gyárába. A garázsban barna- ingesek fogadták. — Egy zsidó járjon gyalog — mondták és tudtára adták, hogy autóját többé nem használhatja. Hosszú időbe telt, amig a gyár kapujához érkezett. Itt is barnaingesek fogadták és útját állva kijelentették, hogy gyárát kisajátították és ott semmi keresnivalója többé nincsen. Dél volt, mire holtfáradtan hazaérkezett. Az ajtóban inasa fogadta és hideg közönnyel igy szólt: — A Nagyságos Asszony üzeni, hogy többé nem kíván egy zsidóval együttélni! Az összetört ember kirohant a körútra és az első villamos alá vetette magát. ★ ★ ★ A történet második szereplőjét is — főkönyvelője volt egy nagy vállalatnak — azon a napon elbocsájtották állásából, s mikor hazament eszébe jutottt az ÍRÁS SZAVA: Mipöné Chatóénü — TARTSATOK BÜNBÁNATOT. — Mit követtem én el, hogy Isten ennyire büntet? És eszébe jutott, hogy a főkönyvelői állást úgy szerezte meg, hogy egyik hivatalnok társát kijátszotta. Kiszámította, hogy az évek során mennyivel károsodott meg az az ember. Nagy összeget tett ki. Éppen annyi volt megtakarított pénze. Habozás nélkül vette elő és elvitte a nagy szükségben élő szegény hivatalnoknak. ★ ★ ★ A történet — ha jól emlékszem, ez a magyarázat benne volt a cikkben — szembeállítja a vallástalan hitehagyottt ember és a hivő ember viselkedését szerencsétlenség idején. A vallástalan ember elveszti a talajt a lába alól, megsemmisül. A vallásos ember a szerencsétlenség oka után kutat lelkiismeretében, önmagát okolja a csapásokért és megbánva bűneit igyekszik jóvá tenni hibáját. ★ -k ★ Mikor az uj esztendőtől uj, Ígéretes kibontakozást várunk, lehetetlen, hogy ne gondoljunk az elmúlt esztendő csapásaira, csalódásaira. A jövő, az újév szempontjából nem mindegy, hogy milyen szívvel gondolunk azokra. Összetört remények ólómsulyu terhét fogják jelenteni, vagy pedig tudunk elég “vallásosak” lenni, hogy önmagunkban keressük a hibát, a sikertelenséget, csapást büntetésnek ismerjük-e fel? Mennyivel hősiesebben kellene nekünk a csapásokat elviselnünk, akiknek már meg adatott tudni, hogy Isten már megbocsáj tóttá bűneinket a Jézus Krisztusban! Mennyivel buzgóbban kellene minden nyomorúságunkban kitárni a lelkünket az Ige előtt: Mipöné Chatóénü! Tartsatok Bünbánatot! ÉNEK KÖRÖSI CSOMÁRÓL JUHÁSZ GYULA VERSE Székely hegyekből messze Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta Ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább. A régi bon uj fényre földerült már, De ő nem tudta, ő a múltba ment, A hegyre tartott, hol örök derű vár Es egyre telt, csak telt a pergament. Az indiai herceg lön a társa, A szent királyfi, a nagy nyugalom, Ugv nézett vissza a letűnt világra, Mint ősszel a tavaszra a falomb. Es ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok És gyászra gyászok, ő békéivé már A homokórát nézte, mely az átok Percét számlálja, mig minden lejár. Az őshazát nem lelte és az újat Nem látta többé, nincsen már vigasza. Öreg magyar, örök magyar, ki tudja, Nem egv hazánk van-e: örök haza? T
