Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-11-01 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 21 AMERIKAI MAGYAR NÉPDALOK Egy nemzet értékét, műveltségét, szellemi nívóját visszatükrözik azok a népdalok, melyek fiai ajkán születtek. Istennek legyen hála, nemcsak a hazai földön virágzott népköltészetünk, de idekint az újvilágban is. Figyelemmel kisérem és mindig örömmel olvasom a Reformátusok Lapjában a magyar népdalokat Amerikáról, ezt a szép csokrot szeretném színesebbé tenni a franklini magyar bányászdalokkal. — Lehet, hogy ezeket a dalokat más bányászhelyeken is énekelték, mivel szerzőjük és szerzésihelyük ismeretlen, fogadjuk el franklini népdalnak. Franklin New Jersey állam északnyugati csücskében fekszik hegyekkoszoruzta dombháton, kies, szép fekvésű hely, zinc bányáiról hires. A kivándorló magyarok, kik az óhaza minden tájáról jöttek, különösen Dunántúlról, itt találtak munkát. A magyar haza egyszerű föld- mives gyermekeiből követbányászó emberek lettek. Nehéz ez a munka és veszélyes: néha 1,200 méter mélyen lent dolgozni a föld gyomrában. De a mi magyarjaink megállták a helyüket, gyökeret vertek, családot allapitottak s ezt egybefoglaló nagy családot: egyházat 1908- ban. Azt mondhatnám, hogy itt ebben az időben egy magyar kisközség élt, ezt bizonyítja az, hogy az 1909-ben megkeresztelt gyermekek száma: 16 volt. Volt tehát itt a népdalköltészetnek talaja és alanya is szépen. A magyar föld fia, ki a napsütötte kéklő ég alatt élt, dolgozott, itt lekerül a sötétbe, a mélybe. A hazát el nem felejtő, kesergő szivében megszületik a mélabus bányászdal: Esik eső szép csendesen csepereg, Az én babám majna előtt kesereg, Főmajner ur: szépen kérem én magát, Egypár csókra hajszolja fel a babám. Kedves lányom én azt meg nem tehetem, Mert engemet szigorúan büntetnek. Majna, majna sötét, mint a temető, Nincs is abba, csak a szorult levegő, Nem nézhetek ki belőle semerre, Sem a derült, sem a borult egekre. Ha megfizették is a franklini bányászt munkájáért, nehéz és életveszélyes munka volt ez, az anyakönyv bizonysága szerint 1909-től 1956-ig 14 magyar veszítette el életét: bányaszerencsétlenség, bányában ért baleset, kőütés következtében. A bányász, ha leszállt a mélybe, mindig a halállal nézett szembe, mert nem tudta, hogy mikor temeti el az alázuhanó kőtenger. Az élet és halál mesgyéjén bányászó magyar gyöngykagyló módjára kitermelte magából ezt a népdal gyöngyszemet: Rezes a pikkemnek nyele, Sajnos a majner élete, Mert nem tudja, mely órába, Szakad a kő a nyakába. Legyen ez a kis cikkem emlékállitás az amerikai magyar bányászoknak, kik munkájukkal és sokszor életük feláldozásával, segítettek Amerikát naggyá tenni! Franklin, N. J. Makár János VIRÁGÁRUS NÉNI Ódon, időnyomta, alacsony budai ház Kopott falu mellett, rozzant lábú széken Öreg anyóka — arca csupa ránc. Görcsös kezében bot, háta hajlott. Előtte szinpompás, fiatal virágok. Az évek évek után teltek észrevétlen Válla görnyedteb lett, keze reszketöbb O csak ült a virágok közt szerényen. Fakó arcán esgyre szaporodtak a ráncok Előtte változatlan illatoztak a virágok. Fáradhatatlanul cipelte a sok sok virágot Tavasztól dércsókolta őszig Jobb napokat talán sohse látott. Csendesen szunyókált, néha elnyomta az álom Egy egy virághervasztó nyári délutánon. Mikor őszi szél kavarta a sárgult avart Kopott kendőjét fázósan húzta össze, A virágokkal együtt még élni akart. Gyöngy könnye pergett ráncos arcán Mint csillogó harmatcsepp a késő őszi rózsán. A halál is ott talált rá virágai között Szeliden lezárta, fáradt két szemét. Az öreg anyóka csendesen elköltözött. Csomagoló papír volt a szemfedél S hervadt virágszirom, amit elvisz a szél. A virágokat más köti majd csokorba, Nefelejts, viola, őszirózsa . . . Csak ő nem ül közöttük újra. Előttem pompázó, illatos, tarka virágok. Meleg mosolyu öreg anyókát látok . . . KIRÁLY ZOLTÁN
