Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-08-01 / 8. szám
20 REFORMÁTUSOK LAPJA FUSSUK MEG AZ ELŐTTÜNK LEVŐ TÉRT 'Folytatás a 2-ik oldalról) jelenlevő lelkipásztorral élükön, akiket a magyar élet két óriási vihara sodort Amerika földjére 1945-ben és 1956-ban, s ma már velünk együtt keresik azt a másik országot, amelyet elveszíteni soha nem lehet, ama odafenn levő hazát. Azután gondoljunk azokra, akik nem magyar és nem is református hátterüek, akik főleg házasság révén kerültek gyülekezetink közösségébe, de azt éppenugy lelki otthonuknak vallják, mint mi. Amikor ajkunkra vesszük ezt a szót, hogy “mi”, nemcsak magunkra gondolunk, akik éppen itt és éppen most futjuk az előttünk levő tért. Mert a “mi” szócska magába foglalja mindazokat, akik ebben a hitben valaha is éltek. Azokat, akik számára olyan drága volt ez a vallás, hogy életüket is hajlandók voltak érte áldozni. A staféta botot, amelyet az hit küzdő terén ma mi adunk nemzedékről nemzedékre, valaha az ő hűséges kezük szorította görcsös ragaszkodással. Amikor tehát ajkunkra vesszük ezt a szót, hogy “mi” arról is bizonyságot teszünk, hogy mi egy élő és éltető hagyomány sodrában állunk s most, amikor futásunkban egy éles kanyar elrejti előlünk a jövendőt, vigyázzunk, hogy nagy döntéseinkben necsak a huszadik század ökumenikus keresztyénségének szép és szükséges gyakorlati elvei vezessenek bennünket, hanem azokkal egyidőben segítsenek minket egy sokszázados egyháztörténelmi folyamat harcai, győzelmei, látásai és imádságai. Legalább még egy dolog van, amire gondolnunk kell, amikor ezt a szót, hogy “mi” igazán megakarjuk érteni. Ez a szó emlékeztet minket arra is, hogy mi egy a világ minden részére szétszórt nép gyermekei, vagy leszármazottjai vagyunk. Diaszpóra helyzetünkből feladatok adódnak és pedig olyan természetűek, amelyeket mi, Magyar Egyházkerület igazán elvégezni nem tudunk. Meg kell értenünk, hogy a “mi” szóba bele tartozik hitünknek minden cseléde, azok, akik itt, Amerikában keresik a szolgálat útját és azok, akik más kontinenseken futják az előttük levő tért. Bele tartoznak a “mi” szóba azok a feladatok, amelyeket csak együtt tudnánk hathatósan elvégezni a lélek egységében, a szeretet kötelékében. Megvizsgáltuk a pályát, megnéztük, mit jelent számunkra ez a szó, hogy “mi”. El ne feledkezzünk még egy nézésről, arról a látásról, amelyből meríthetjük mindazt az erőt és mindazt a bölcsességet, amely a mi mostani futásunkhoz szükséges. Erről a látásról ezt mondja az Ige: “Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra.” Ha csak addig jutunk el, hogy sajátos feladatainkat boncolgatjuk, ha szüntelen csak azt kérdezgetjük, mit jelent ez a szó, hogy “mi”, akkor még nem tettük meg azt a lépést, ami minden önismeretnél fontosabb. Jaj annak, aki magát nem akarja ismerni, de ezerszer jaj annak, aki csak magát ismeri. Összeroskad az a múlt terhe, a jelen feladata és a jövő gondja alatt. Igehirdetés soha nem végződhet ezzel a szóval “mi”. Igénk is arról beszél, hogy meg kell látnunk “Őt”, aki egyedül adhatja meg mindazt az erőt és bölcsességet, ami szükséges a “mi” életpályák, a Magyar Egyházkerület életpályája futásához. Istenre kell hát néznünk és az Ő Szent Fiára, a mi egyedüli üdvözitőnkre, aki az erőtelen erejét megujitja, aki el tudja végeztetni velünk azt a szolgálatot, amelyre hivattattunk. Sőt ennél is többet tesz: Amit mi nem tudunk elvégezni, azt elvégzi Ő maga. Ezért döntően fontos ez a látás: “Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra.” Mert ama napon, amikor futásunk véget ért, nem az lesz a döntő kérdés, hogy mi, Magyar Egyházkerület minek ismertük magunkat, hanem az, hogy mi minek ismertük és minek mondottuk Jézust. Isten szeret bennünket. Drága, sokszínű életpályát méri elénk. A mostani közgyűlésünket is arra akarja felhasználni, hogy lelkünket ébresztgesse, hitünk pislogó mécsesét lángra lobbantsa és a szolgálat előttünk levő útjára erőfeletti erővel megajándékozzon bennünket. A kegyelemnek eme megtérített asztala is arra emlékeztet, hogy Isten végtelenül szeret bennünket. Lesz e itt lélek, amelyik igy sóhajt: “Óii örök élet forrása Fáradtan ha elesem Uj erőt adj vándorlásra Hogy a célt elérhessem. Nap hevétől, utporától Bágyadt szivem ég a vágytól Szomjazom, adj innom Elet vize, Jézusom.” Ámen. Bertalan Imre PETŐFI: Ha nem születtem volna is magyarnak E néphez állnék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén.
