Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-08-01 / 8. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA DEBRECEN 600 ÉVES LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur! Kedves Barátom! Mint református ember, hosszú ideje figyelemmel kisértem azokat a nagyszabású előkészületeket, amelyekkel Debrecen és a Tiszántúl lakossága, de mondhatni az egész magyarság készül Debrecen város alapításának 600-ik évfordulójára. Ha valaki a magyarországi hireket figyeli vagy a sajtót szemmel kiséri, lehetetlen nem látnia, milyen jelentőséget tulajdonítanak országszerte ennek az évfordulónak: magasszinvonalu kulturális műsorok, ünnepi ülések, dalosünnepek, uj parkok létesítése, egyházi és világi anyagot bemutató kiállítások, emlékkönyvek, stb. gondoskodnak a “Debreceni Év” programjának kitöltéséről. Azt hiszem, nagy mulasztás lenne, ha mi, magyar származású amerikaiak éppen itt, az Egyesült Államokban, amelyekkel Debrecen városának annyi kapcsolata volt a történelem folyamán, nem igyekeznénk mindent megtenni a magyar reformátusság történelmi és szellemi központja, Debrecen városa alapításának megünneplésére. Ezért azt javaslom, hogy református egyházi és világi szervezeteink, sajtónk és minden lehetséges fórum bevonásával haladéktalanul lássunk hozzá egy közös ünnepi program kidolgozásához, mert az idő telik és nagy veszteség érne mindnyájunkat, ha ezt a vissza nem térő alkalmat elmulasztanánk. Sokan vannak itt, akiknek, mint volt debreceni professzoroknak, lelkészeknek, diákoknak, lakosoknak, elsősorban lehet természetes kötelességük a Debrecen városára való emlékezés, Debrecen történelmi, iroddalmi, politikai és más értékeinek, fontosságának a világ köztudatába való bevitele. De a debrecenieken túl, minden magyar és nem-magyar származású reformátusnak és minden, az emberi szabadságért lelkesülő embernek köze van azokhoz az értékekhez, amelyeket ez a város, hatszázéves történelme során kialakitott. Illő és helyes tehát, ha mi, Debrecenből elszármazottak és a velünk természetesen együttérzők és gondolkozók keressük meg a formáját, módját és alkalmát a Debrecenről való megemlékezésnek. Abban a reményben, hogy Szerkesztő Ur megtalálja a módot e gondolataimnak lapjában való ismertetésére és a remélhetőleg kibontakozó érdeklődés további fenntartására, maradok kiváló tisztelettel: Dr. Bakó Elemér, Washington, D. C. DEBRECEN! Csokonai megénekelte Tihanyt, Lilláját, Petőfi az Alföldet, mindkettő a bort, és én most miért ne “énekelném” meg szülővárosomat, Debrecent? Hisz, valalmikor egyik választási harcban igy olvastam a fali ajánláson, melyen éppen Vásári képviselőre vonatkoztatták: “Debrecen város büszke szülöttjére! Debrecen szülöttje; büszke városára!” S ez utóbbit magam szivesen állitom, mert akárhogyan is van, emelkedett lélekkel szállók mindig haza szeretett szülővárosomba. Én pedig csak nagyapám után lehetnék nevezetes ember, de mivel az ő érdemével és tollával nem ékesíthetem magam, jobb megmaradni annak a mezítlábas vándornak, aki zsibogón és “uraságok- tól” levetett ruhákat vásároltam és indultam el a nagyvilágba, mint egy kósza lélek, hogy megfáradásaimban üdülni visszaemlékezzem. Sok olyan telem volt nekem, mint Petőfinek és nagy szerencsének tartottam én is, hogy csont fogaim voltak. De azért most, mikor “fejemet a dérmegütötte” látom apámat, anyámat és nagyapámat, kikről a Déri Muzeum ablakán átvilágított kép mutatja a régi Debrecenieket, azért irok, mert a REFORMÁTUSOK LAPJA CÍMLAPJÁN Debrecen város címeréből a napba öltözött Bárány van keresztes zászlóval és áll a megnyitott Biblián. És nem akarnék én holmi nagy szólamokat sasszárnyakon magasba lendíteni, hanem (Folytatás a 24-ik oldalon)
