Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-07-01 / 7. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA a Szentlélek által velük és bennük van. Ekkor mennyei tűzzel telnek meg és mindenütt jól vizsgáznak: Erőteljes bizonyságtételükre a tanítványok serege nő, a betegek gyógyulnak, a szenvedések, üldöztetések tüzében a tanítványok megállják helyüket. Inkább meghalnak, mint megtagadnák Mesterüket. II. Azóta minden keresztyénnek kötelessége a tanítványoknak szóló parancsot teljesíteni. Ezt a parancsot csak azzal az átforrósodott szívvel lehet teljesíteni, amilyen a Péter szive lett akkor, amikor háromszor kérdezte meg az Ur, a Feltámadott: “Szeretsz-é engem?” Péter azután a Szentlélek tüze által igen izzó szeretettel szerette és szolgálta Urát. A keresztyénség legnagyobb, legerősebb fegyvere a szeretet. Ennek a parancsnak a teljesítése: “Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vágytak, ha egymást szeretni fogjátok.” Ez a parancs mindig uj, mindig időszerű és modern lesz ebben a világban. Amikor akár egyházi vagy magán életünket a magunk önző, csak a saját érdekeinket néző szeretet korlátái közé, szűk börtönébe zárjuk, akkor újra és újra hangzik felénk Jézus uj parancsa. Ennek a parancsnak az érvényesülése áttöri az önzés korlátáit és kihoz bennünket az önszeretet sötét börtönéből és képessé tesz arra, hogy minden embert szeressünk. Testvérnek tudjuk tekinteni a más felekezetek tagjait és szeretni, szolgálni tudjuk még ellenségeinket is. Különösen nekünk magyaroknak van nagy szükségünk arra, hogy Jézus szeretet-parancsát egymás között teljesítsük. Sokat vétünk a szeretet parancsa ellen. Akkor indul el egyházunk az erőteljesebb fejlődés utján, ha Jézus és egymás iránti hűség és szeretet nagyobb lesz közöttünk. Most gondolok azokra az if jakra és leányokra, akik az elmúlt években fogadást tettek az Ur szine előtt, hogy az Ur Jézusnak igaz követői és anyaszentegyházunknak holtig hűséges tagjai lesznek és azután nem láttuk őket többet a templomban. Megkapták az Emléklapot és a Szent Bibliát, amely ott porosodik a fiókban vagy a polcon. Én nagyon kérlek benneteket kedves fiuk és leányok arra, hogy ti ne legyetek ilyenek. A ti szivetek valóban tüzesedjék át Jézus szeretetétől. Legyetek a mi Urunknak olyan tanítványai, akiknek az életén keresztül felismeri mindenki a Mestert. Engedjétek, hogy Jézus játszón szivetek húrjain, s akkor meglátjátok, hogy milyen szép lesz a hang, , a melódia, ami megcsendül szivetek húrjain. Tiszta, boldog, áldott, gazdag lesz az az élet, amelyet a Mester irányit. Ha igazán hűségesek leszünk -'Uézushoz, akkor az áldásoknak végtelen útja nyílik meg a mi számunkra. Ti szülők továbbra is vigyázzatok rájuk. Adjatok példát nékik a szeretetről. Engedjétek őket oda, ahol az igazi szépet, jót tanulják, a Krisztus szeretetét. Az egész gyülekezet tudja szivén hordozni e drága ifjú életeket. Szeressük őket és szívesen fogadjuk be őket a gyülekezet urvacso- rázó, felnőtt tagjai sorába. Kedves testvéreim! Én rendíthetetlenül hiszek Jézus Krisztusban, a keresztyénség életformáló erejében, Isten országa diadalában, a szeretet uj, áldott parancsának teljesítésében, Krisztus győzelemről győzelemre induló tanítványainak diadalmas seregében. Igen, neki és mindazoknak, akik Vele vannak, győzni kell. Gyertek Jézus régi és uj tanítványai a krisztusi szeretet csodálatos, áldott, építő, gyümölcsöző, életet megújító diadalmas fegyvereivel hódítsuk meg Isten országa számára a világot és tegyünk tanítványokká minden népeket. — Ámen. Csiszár Attila Mount Bridges, Ontario, Canada A POLCON LEVŐ BIBLIA IV. Frigyes Vilmos Király egy keletporoszországi útjában betért egy postaállomásra és ott észrevett a polcon egy bibliát. Megkérdezte a postamestert, hogy vájjon olvassa-e a Szentirást. “Minden nap, Felség!” — felelt neki a postamester. “S hol tart éppen most?” — “Máté evangéliumának a közepén.” Mikor a postamester egy pillanatra kiment, a király egy ezresbankót tett titokban az evangélium utolsó lapjaihoz. Midőn aztán körútjáról visszatért, újra benézett ahhoz a házhoz és kérdezte a postamestert, hogy tovább is olvasott-e már az írásból. “Igen, most már Lukács evangéliumánál tartok.” “Adja csak ide a könyvet” mondta a király. És a bankó ugyanarról a helyről esett ki, ahová a király tette. A pénzt a király kiosztotta a városka szegényei között. (A toledoi egyház értesítőjéből)
