Reformátusok Lapja, 1961 (61. évfolyam, 1-11. szám)
1961-07-01 / 7. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA A történelmi kálvinizmus nyomdokain: református gyülekezeti építés szolgálatában “TISZTELD ATYÁDAT ÁS ANYÁDAT, HOGY HOSSZÚ IDEIG ÉLJ AZON A FÖLDÖN, AMELYET AZ UR A TE ISTENED ÁD TENÉKED” (II. Mózes 20:12) (Folytatás) II. RÉSZ Ünnepek másod napján rendszerint az édesapám prédikált. Kicsi volt a falu, nem volt legátus. Felvette a szép, csillogó Ferenc Józska “papi” kabátját, melyet öccsétől, a korán elhalt Paál Dezső református lelkésztől örökölt. Ilyenkor borús volt az arca. Egy kicsit fájt neki, hogy ő csak Nagykőrösön tanitó-képzőbe járt, s nem mehetett a budapesti theológiai akadémiára, ahol apja és öccse végeztek. Talán remélte, de apám nem mondta, hogy az egyik fia majd csak örökli a papi kabátot. De annál jobban sürgetett “papi özvegy” öreganyám özv. Paál József né, hogy már csak az egyik unokája eljut a pesti főiskolába . . . Másoknak “külső és belső” elhivás jutott, nekem családi örökség, családi nyomás, gyengéd biztatás. Hiába tiltakoztam, lázadtam, készültem tanárnak, próbáltam ezt, azt! A református kántor-tanitó őseim, lelkész öregapám, aki halála előtt, édesanyám emléke szerint, az ölébe tartott, Dezső bátyám emléke, édesapám csendes megaláztatásai, Lukács öregapám kemény, reményteljes várakozása, édesanyám szép uj énekei, Köröskényi örerganyám, aki emlékezetem szerint mindig özvegy volt, szép öreg papné . . . mindez nem volt kényszerités, nem mondta nekem senki, hogy mit kell tennem, de túl erősek voltak az emlékek ... túl sokan várták, hogy a szószéken kössek ki ... s igy bizony a pesti theológián léptem öregapám és nagybátyám nyomdokaiba. Pedig, pedig, hogy rémitette kisfiú szivemet, hogy a spanyol láz idején lelkész öregapámat és nagybátyámat pár hónapon belül bizony a drávaszabolcsi temetőbe temették el. Apám nem volt tolakodó, vallásoskodó ember. Lukács nagyapám nevezhető volt református kegyességi tipusnak, apám nem. Apám nem igen beszélt lelkész apjáról. Néha említette, hogy valamikor régen a Paálok Erdélyből jöttek s Nógrádverőcén, a Duna kanyarban telepedtek meg, ahol a fél falu Paál rokonság volt. Onnan került nagyapám Paál József Baranyába lelkészi szolgálatra. Lukács öregapám somogyi származású. Csak Nyerges öreganyám volt tősgyökeres baranyai, ormánysági, mert Köröskényi öreganyám meg Zenta környékéről jött. Nem csoda, ha én is vándor, zarándok ember lettem . . . “kit erre kit arra kergetnek a szelek . . .” Kántor tanító volt édesapám. Amikor Úrvacsoránál megállt lehajtott fővel énekelte: “Légy itélőm Uram, Mert hűséggel jártam . . . Belső tisztaságban és ártatlanságban . . .” (26. Zsolt.) Mit mondhatott gyermek-lelkemnek ez a zsoltár?! Mert amint lelki szemeim előtt látom apámat, ma ez a zsoltár arra tanít, hogy emberi gyarlóságok, bűnök mögött ott van a tisztaságra, emberségre, apaságra vágyódó emberi lélek . . . Hogy kálvini bünbánatokkal és azokon túl a bűnök és gyarlóságok bizonyos fokon túl kényszer képzetek szerencsétlen ve- tületei, akarnok lényünk kóbor tüllövései, céltévesztései, melyeket sokkal jobb idejében megbánni, mint halálunk óráig feloldatlanul, tiltottan, szorongatva “élvezni”. Falusi ember volt az édesapám, de nem volt provinciális elmaradott ember. Nem tanított bennünket soha soviniszta elvakult “magyarkodásra“, hogy Magyarországon kívül nincs is élet. A mi falunkban nem kellett “magyar reformátusoskodni”: mi ott reformátusok voltunk s magyarok s ezek természetesen adottságok voltak és nem cégérek, amikkel dicsekedni kell. Délután apám, Zoli bátyám, meg én siettvnk az állomásra, amikor vakáción otthon voltunk, hogy a Pesti Hírlapot kézhez vegyük. Apámtól tanultam meg a keresztrejtvény rejtélyeit. Óh mást is tanultam tőle. Áz iskola padjaiban már csak arra emlékszem, hogy pálcájával Baranya térképén mutatta a faluk sorát . . . s talán arra, hogy két fiától mindig túl sokat várt . . . s tanulmányokban Zoli bátyámhoz túl szigorú volt . . . s még arra, hogy engem is túl korán indított el a gimnáziumba. De arra is emlékszem, hogy tőle és édesanyámtól tanultam nemcsak zsoltárokat és énekeket, hanem nótákat. Most már jobban értem, hogy apám miért szerette a mü- dalokat. “Kondorosi csárda mellett . . . Ha férfi lelkedet . . . Volt nekem négy ökröm, Egy rázsasszál”, s a betyár nóták egész sorát. Szombaton délután kaptuk a Pesti Hírlap regény mellékletét. Apám a detektív regényeket szerette, én az amerikai “cowboy” regényeket. (Folytatás a következő számban) "A Biblia szerepe az, hogy éltesse az egyházat, közölve vele a teljes isteni kijelentést, az egyházé pedig az, hogy bizonyságot tegyen az írásról, föléje helyezve azt minden hagvománynak és emberi irodalomnak." — Dr. Vass Vincze.
