Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-03-15 / 6. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Jézus Krisztus munkásságát Lukács három helyre csoportosítja: 1. Galileai működés. (Luk. 4:14 — 9:50.) 2. Működése Júdeábán. (Luk. 9:51 — 19:27.) 3. Jeruzsálemi tartózkodása. (Luk. 19:28 — 24:53.) A feltámadás történetében Lukács helyet ad az emmausi jelenetnek, egyedül az Evangélium irói között, mellyel Jézus külön bizonyítja tanítványainak a feltámadás valóságát. Az Ember Fiának örömüzenete csendül ki Lukács utolsó soraiból is, amikor feljegyzi, hogy a tanítványok örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, dicsérvén és áldván az Istent. Habár az Ember Fia felvitetett tőlük a mennybe, Leikével mindenkor jelen van a tanítványokkal. Ennek az örömüzenetnek az átadása is feljegyzésre való dolog, ezért vállalkozott Lukács, egy másik könyv megírására, melyet az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvnek nevezünk. KOSSUTH LAJOS: "A szabadság csak üres szó, csak csalóka alakiság függetlenség nélkül. Függetlenség nincs és nem lehet idegen uralom mellett." K* i I * £ OLVASÓINK FIGYELMÉBE! SAJNÁLATTAL 1 £ 1 JELENTJÜK, * & HOGY A NYOMDÁBAN TÖR- | * TÉNT GÉPTÖRÉS MIATT A jjj * KÉT MÁRCIUSI SZÁM KÉSÉST £ S J $ SZENVEDETT. | ä ä A SZABADSÁG KÖLTŐJE (Folytatás a 9-ik oldalról) a következetesség bátorságával párosult tiszta elme mi mindent pótol. 1848 Történelmi ugrás, meglepetés volt a magyar március, a magyar 48? Csak a politikában. A népiesség már rég helyére pattant az irodalomban. Nem ténye csak kiütközése volt meglepő — azoknak, akik hóolvadáskor a rögtön-üdezöld fűszálon is meglepődnek. Március után Petőfi annak felelősségéről beszél, hogy a forradalom elakadt. Most csapnak csak feléje a hullámok! Egyedül van, ezt kell látnia. “Egyike vagyok a leg- gyülöltebb embereknek”, irja junius 11-ei keserű nyilatkozatában. Józanon látja a helyzetet; most ad bizonyságot, mennyire nem az a köképeket kergető megszállott, aminek akkor is, később is ábrázolták. "A népszerűség — irja tovább — a tarpéji szikla, melynek tetejére nem azért viszik föl az embert, hogy ott a magasban uralkodjék, hanem, hogy le- taszitják. A népnek mulatság kell. Tudtam én ezt, mielőtt ama szikla tetejére ért velem az ujjongó sokaság, nem részegített meg a rám dobált koszorúk illata; ébren és teljes lélekjelenléttel vártam a letaszítás pillanatát . . .” Visszavonulni kényszerül. Nem népszerűtlenségének mélypontja ez, hanem talán egész elmúlt és még hátralevő életéé, beleértve a segesvári futást is. A közélet, az irodalmi élet, Pest soha igy még nem bánt vele. Igen, van még egy föllebbezés: a puszták, a cse- rények, a rónaságok népe, a szabad Alföldé. Ekkor ment le képviselőjelöltnek. A közéletben Állja, amit vállalt. Véletlen itt ez a szó vájjon, hogy vállalt, magára vett? Aki a közéletben forog, az mindig “vállal”; a kérdés, hogy hivatást, feladatot, vagy "szerepel"-e. Abban a módban, ahogy ő hivatását betöltötte, külsőre valóban volt valami a színész tehetségéből s tán hajlamából. A közszereplés is csak egy neme a színpadnak — olyan bonyodalommal, kifejléssel és szöveggel, amelyet kiki maga teremt magának. Hogy viszed a közösség drámájában a “vállalt” feladatot: ez dönti el, hogy hős lesz-e vagy csak ripacs. Petőfit a hazafi, a forradalmár feladata közben látjuk. Tehetségét nézve, szerepvivőnek is kitűnő. De, ha közelebb lépünk hozzá, kiviláglik: ez nem szerep, hanem hivatás. Meg kell döbbennünk, milyen végzetes-komolyán “adja magát”. Nincs egy elvétett szava, amelynek ne volna súlya. Tragédia folyik. Irány-költészet Forradalmár költőben nincs hiány. Politikus költő azért van kevés, mert a vers mondandójának nemcsak az elmén kell az ajakig jutnia, hanem a szivén át is, még pedig mindig azon frissiben, az indulat melegével: szándéklalanul. Holott a politikai mondandó hova-tovább mindig: szándék. Petőfi szive percenként fel tud forrni a közügy hevétől is. A mindenkori magyar költőknek nem alacsony ugróléce, hogy a tizenkilencedik századnak legnagyobb ilyen lirai-poli- tikai költője magyarul irt s adott valóban utolérhetetlen példát. — Buzdító dal kell a honvédségnek? Figyeljünk a szavakban doboló vérlüktetésre: Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre! Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. Előre! Föl a zászlóval magasra, Egész világ hadd láthassa. Előre! Hadd lássák és hadd olvassák, Rajta szent szó van: szabadság. Előre! A verset, sajnos, nem a honvédok hallgatják, hanem a képviselőház teljes ülése. Itt se a költő szavalja el. Nem lesz belőle se röplap, se buzdítás. Akkor hat, amikor az alkalom elmúlik. Idejemúltén, időtlenül, vagyis örökidőkig buzdít. Ez benne az érték. Pontosan az, ami a költő egész költészetében.
