Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-03-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Relíeíous^ Paper *~T©uTided ín \9oo eVANGGLICAL AND ReFORMGD CHURCH-unitedchurch^christVolume LX., Number 5. OBERLIN, OHIO March 1, 1960. HARMINCNÉGY ESZTENDŐ Apáczai Csere János emlékére JX 7un ntt*V<(fiO Ennyit adott a Mindenható a magyar szellemóriásnak, Apáczai Csere Jánosnak, kit éppen háromszáz esztendővel ezelőtt temettek el a kolozsvári házsongárdi temetőben. Neve hallatára minden magyar református lelkipásztornak és tanárnak valami meleg önti el szivét: benne láttuk eszményképünket, ki szegénysorsu jobbágyszülők gyermekeként indult az iskolában, hogy szorgalmas méhecskeként gyűjtögessen s később forradalmi apostola legyen a nevelés terén árva népének. A kolozsvári, majd később a gyulafehérvári református kollégiumban diákoskodott, éles elméjére már akkor felfigyeltek nevelői. Geleji Katona István erdélyi református püspök támogatásával kijutott Hollandiába, ahol különböző egyetemeken tanult. Itt szerez theológiai doktorátust: a hardervijki egyetem első doks TAVASZ A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom: De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje bennem. S amig dalolt, a századokba néztem, s a holt professzor szellemét idéztem, akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére. Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje. S a dallamot karral kisérve halkan, napsugaras nyugat dalolt a dalban, hol a sötétség tengerárja ellen ragyogó gátat épített a szellem. Aletta van der Maet nevét suttogta, mikor a béke bus szemét lefogta s mikor a hálátlan világ temette, Aletta buja jajgatott felette, Mig dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája. Aztán a dal visszhangját vesztve, félve belenémult a hervadásba, télbe. Gyámoltalan nő — szól a régi fáma — urát keresve, sírba ment utána . . . A fényben, fenn a házsongárdi csendben tovább dalolt a név zenéje bennem. S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, egyetlen könny, hogy azt a dallamot Aletta van der Maetnak megköszönjem. Áprily Lajos
