Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 Japán újságok nyilvános köszönetét mondtak a legutóbbi tájfun pusztítása után a keresztyén egyházak segítségéért. “Ök voltak a legelsők a segítségadásban s megmentették gyermekeinket az éhhaláltól gyors cselekvésük révén” — írták többen a “Japan Times”-ban. Egyetemes világmissziói konferencia volt a múlt hónapban Athens, Ohio-ban. Száz országból több, mint 3,000 diák sereglett össze egy hétre. A résztvevők erkölcsi és társadalmi problémákkal foglalkoztak. Washingtonban evangélizációs ifjúsági gyűlés volt az év elején több, mint 12,000 résztvevővel. Dr. Billy Graham a diákokhoz szólva hangsúlyozta, hogy a ma fiatalságának döntenie kell Krisztus mellett s mint meggyőződéses keresztyéneknek kell magukat viszonyítani a ma és holnap problémáihoz. Oklahoma City-ben többen tiltakoztak amiatt, hogy az állami árvaház területén templomot építsenek. Az állami legfelső bíróság döntött a kérdésben. Kimondta, hogy az állam és egyház szétválasztása nem jelenti az Isten és ember viszonyának a szétválasztását. Az amerikai nemzet a mindenható Isten tiszteletét szivében hordja s igy a bíróság az árvák részére építendő templom építését jóváhagyta. A pitlsburghi theológiai szeminárium (presbiteriánus) Dr. Clifford Edward Barbourt hívta meg elnökének. Az uj szeminárium a régi Western és a Pittsburgh Xenia szemináriumokból alakult. Vallási célokra körülbelül 3,900 millió dollár adakozás történt 1959- ben Amerikában. Ez az összeg 300 millió dollárral több, mint az előző évben. Az aggodalom olyan, mint a hintaló: állandóan szalad, de nem visz el sehová. ~k -k ~k Nem csak a hallgatag emberek tartoznak azok közé, akik nem mondanak sokat. ★ ★ ★ A legkisebb cselekedet is több, mint a legtöbbet Ígérő jószándék. Gyülekezetek AKRON, OHIO Lelkipásztor: Bakay Árpád 860 Coburn Avenue, Akron 11, O. Telefon: HEmlock 4-9739 Istentiszteletek sorrendje: 9:30-kor vasárnapi iskola és angol istentisztelet, 10:30-kor magyar istentisztelet minden vasárnap. Konfirmációi tanfolyam megkezdődött. Egyháztanács: Szűcs István főgondnok, Cselle Kálmán tiszteletbeli főgondnok, Benedek János algond- nok, Tóth István jegyző, Sala Ernő pénztáros, Németh Gyula és Nagy J. János ellenőrök, Tihanyi György épit. alap pénztárosa, Patonai Sándor jav. alap pénztárosa, Gacsályi Lajos virág alap pénztárosa. Az egyháznak van 14 rendes és 4 tiszteletbeli presbitere. Presbiteri gyűlés ideje: minden hó első vasárnap délután 3 órakor. Nőegylet. Elnök: Nt. Bakay Ár- pádné. Alelnök: Demeter Istvánná. Tisztviselők: Patkó Imréné, Schmidt Gyuláné, Sala Ernőné, id. Orosz Józsefné, Mészáros Bertalanné, id. Finta Józsefné és Szabó Erzsébet. Gyűléseiket minden hó első vasárnapján délután 3 órai kezdéssel tartják. PITTSBURGH, PENNSYLVANIA Lelkipásztor: Babos Sándor 221 Johnston Ave., Pittsburgh 7, Pa. Telefon: HAzel 1-0279 Nt. Babos Sándor, az egyház uj lelkipásztora első istentiszteletét február 7-én tartotta Pittsburghban. Volt gyülekezete (Fairfield, Conn.) bensőséges bucsuestet rendezett Nt. Babos Sándor és felesége tiszteletére január 31-én, melyről következő számunkban írunk bővebben. Hasonlóképpen arról a bankettről is, melyet a pittsburghi egyház rendezett Nt. Dr. Harangi László és családja búcsúztatására ugyanazon a napon Pittsburghban. A 13-ik Református Magyar Énekkari Találkozó ebben az esztendőben május 22-én, Fairport Harbor, Ohio-ban tartja meg ünnepélyét az ottani magyar református egyház rendezésében. A Pittsburghi Első Magyar Református Egyház ifjúsági körét a North Side-i E. & R. templom ifjúsága látta vendégül decemberi gyűlésük alkalmával. A januári gyűlésen pedig a magyarok látták vendégül az angol testvéregyház ifjúságát. AZ EMBER ÉS VILÁüA Tüdőbaj, melyet Magyarországon az orvosok “morbus Hungaricus’- nak (magyar betegségnek) neveztek, újonnan felfedezett orvosságokkal és kezelési módokkal gyógyítható. — Angliában nem régen fedeztek fel olyan szérumot, amellyel való beoltás után a gyermekek teljesen immunisak lesznek a betegséggel szemben. ★ ★ ★ Hatalmas földcsuszamlás volt a múlt nyáron Montanában, mely elgátolta a Madison folyó medrét. A felgyülemlett vízből hatalmas uj tó keletkezett a gát mögött. Az amerikai utászok külön lefolyót építettek, hogy megmentsék az újonnan keletkezett gátat. ★ ★ ★ 90 millió főni aszpirin fogy el Amerikában évenként. Ha ezt a mennyiséget a felnőttek között szétosztjuk, az esztendő minden napjára jut egy adag fájdalomcsillapító személyenként. ★ ★ ★ Érdekes elgondolkozni azon a teórián, melyet három hires anthropo- logus állított fel a földön ismert játékoknak a kultúrával való összefüggéséről. A játékokat három csoportra osztják: harc, szerencse és testmüvészet. 1. Az első csoportba tartozik például a sakkjáték, amelyről megállapítják, hogy a játékosok, szinbolikusan a társadalmi élet vezetésének mester-fogásait igyekeznek elsajátítani, vagy változtatni. 2. A szerencse-játékoknak azok a fajtái (például a kockahajitás), melyek előre teljesen kiszámíthatatlanok, a vallásilag primitívebb népek között űzött leginkább, akik valamilyen (képzelt) természet felett álló hatalom segítségében bíznak tudva, vagy tudat alatt. Azok a szerencse-játékok azonban, melyek matematikailag valamennyire már kiszámíthatók, a valamelyest kulturáltabb embereket érdeklik. 3. A harmadik csoportba tartozó játékok inkább erő - összemérések: futóverseny, stb. Ezen a területen az illetőknek egy magasabb fokú ismeretre van szükségük. Ismerni önmagukat, fejleszteni képességüket, ugyanakkor ismerni környezetüket és annak adottságait. Mindezeken felül a játékosok sokban függnek még geográfiai helyzetüktől, légnyomástól, hőmérséklettől stb is.