Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ JELVÉNYE Az evangélium szerint reformált magyar egyház jelvényén, a cimer alján elől egy zászlós bárány látható, mely lábát két nyitott könyvön tartja. A bárány mögött pálmafa van a tetején tüzből főnix madár emelkedik ki. Fölötte sugarait ontja a nap. A JELVÉNY MAGYARÁZATA: Kisérje a magasságos Isten áldása evangéliumi egyházunkat minden időben, hogy fényeskedjék, mint a NAP, újuljon meg tűznek erejében, mint a FŐNIX, adjon másoknak üdülést, mint a tizenkét forrás mellett zöldelő PÁLMA, szelíden emlékeztessen Krisztus kereszten hozott áldozatára, mint a BÁRÁNY és adja a magyarság sokat szenvedett reformátusainak az ó meg az uj testamentum KÖNYVEIBEN foglalt Szentirás a mindennapi kenyér mellé a mindennapi igét, az Isten igéjében egy szebb, tisztább, boldogabb: áldott jövendő kezességet. Egyházunk napja, világositó és éltető ereje az Ige, aki testté lett a Jézus Krisztusban. A bibliai vers a magyar reformátusok jelmondata: "HA AZ ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK?" (Róm. 8:31.) • t AZ ELSŐ FÉLÉV Irta: Kovács Zoltán A fák levelei éppen sárgulni kezdtek, a- mikor táskával a kezemben beléptem a “Pittsburgh Xenia Theological Seminary”-um kapuján. Önkénytelenül is Mikes verse villant keresztül agyamon: “Peregnek a fákról az őszi levelek, Kit erre, kit arra kergetnek a szelek . . . Hát én merre menjek? Hát én merre szálljak? Melyik szögletébe e széles világnak? — Idegen hazámban” ... és befelé legördült egy könnycsepp. A pázsit, amely az udvart fedte még zöld volt, nem mutatva a természet elmúlását. A fűben, az öreg fák repedezett kérgein és az ágakon mókusok szökdeltek s vig fekete szemükből mintha barátságos pillantást vetettek volna felém mondva: ne busulj, ne gondolkozz, ne félj mi sem vetünk s mégis aratunk az O jóvoltából. Ilyen érzésekkel indultam neki a hosszú, négy éves munkának. Azóta hónapok teltek el, egyik nap a másikat valósággal úgy tolta maga előtt, mint a homokórán a porszemek. Négy hónap távlatába visszatekintve sok eseményen mentem keresztül, némelyik meg- vidámitott, némelyik kétségbe ejtett. Rágondolva az első órák szenvedéseire — mert annak számitott, amikor alig értettem meg valamit, mégis figyelnem kellett a professzorok előadására, hogy majd a félévi vizsgákat angolul letehessem — bizony kinos órák voltak. Azonban arra gondoltam, ha ezek az amerikai cimborák történetesen a Debreceni Református Kollégiumban tanulnának, bizonyára legalább úgy izzadnának, szenvednének, mint most én itt. Nehézségeim koronája, természetesen a görög volt, ami akkor is nehéz, ha valakinek az anyanyelvén tanitják, de még nehezebb olyannak, aki az előadást sem érti meg csak feléből-harmadából. Erre mondta Dr. Kelley a görög-szakos professzor bátoritva: “Tudod én amerikai vagyok és csak angolul meg görögül tudok, de nem tudom, hogyan lennék képes megtanulni a franciát, ha történetesen az én professzorom német nyelven tanitaná a francia nyelvtant nekem, amerikainak.” Nincsen olyan óra, amelyben valaki meg ne kérdezne: “Segit- hetek-e valamit?” Olyan jóleső érzés, hogy nincsen az ember magára hagyatva. A többi tantárgy valamivel könnyebb, azonban szabadidőm egyáltalán nincs, az ismeretlen fogalom. Tanulni, tanulni — ez a jelszó. E hatalmas ország olvasztókemencéjében az emberek homlokegyenest ellentétesek egyes szokásokban az európaiaktól, pl. senki nem csodálkozik azon, ha valaki nem jól, vagy egyáltalán nem beszél angolul. Mindenki türelmes hozzám s igyekszik segiteni. Elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy egy morzsányi angol tudással felvegyenek tanulni. Istennek hála ezt is megértem s az Ur segitségével bizonyára be is fejezhetem tanulmányaimat. Kérdezősködtem arról, hogy magyarok tanultak-e ebben a szemináriumban, azonban nem emlékszik senki magyarra az utóbbi időben. Keresztnevem, hogy másról ne beszéljek, úgy el van keresztelve, hogy ember legyen a talpán az a magyar nyelvész, aki eredeti
