Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-02-01 / 3. szám

14 REFORMÁTUSOK LAPJA GYÜLEKEZETEK fogadták el, az egyház kiűzte az országból s ők együtt vándoroltak először Szerbiába, Bulgáriába, majd mai lakóhelyükre. Még ma is az 1625 előtti görög keleti egyházi tör­vények és hit szerint élnek. A francia református egyház a közelmúltban ünnepelte 400 éves fennállását. A tibeti menekültek 75%-a budd­hista szerzetes, 20%-a katona és 5%-a polgári elem. A kh. 13 ezer tibeti menekült részére Világszolgá­latunk 300 ezer font tejport, rizst, lisztet és vitamintablettát küldött. A caracasi magyar protestáns gyü­lekezetnek 338 megkeresztelt és be­jegyzett tagja van, melyek közül 100 még konfirmáció előtt áll. Az “Üzenet” c. gyülekezeti lapon ke­resztül azonban még kb. 250 sze­méllyel tart kapcsolatot a lelkészi hivatal. Istentiszteleteiken átlagban 58-an vesznek részt. Pósfay György lelkipásztor (Apartado 4661 Este, Caracas, Venezuela) a caracasi isten­tiszteleteken kivül szolgál még Va- neciában, Barquisimetoban, San Fe- lipeben, Méridában, Maracayban és Turénban is időnként. Sőt, a ma­gyar gyülekezeteken kivül német, lett és svéd gyülekezetekben is végzett istentiszteleteket s a közel­múltban körutat tett Chilében, Bra­zíliában, Argentínában és Colombiá- ban, ahol felkereste a magyar gyü­lekezeteket. Geoffrey Lloyd angol nevelésügyi miniszter a House of Commons előtt bejelentette, hogy az állam terve­zetet kíván beadni, mely szerint a felekezeti iskolákat nagyobb segít­ségben részesítenék. Az érintett is­kolák közül 8,210 áll anglikán és 1,964 katolikus vezetés alatt. A Vasfüggöny mögötti országok “Keresztyén Béke Tanácsa” 1961-re “béke kongresszust” tervez. Az elő­készítő bizottság, élükön Pálfy Mik­lós professzorral (Lutheránus Theo- lógiai Seminárium, Budapest) az el­múlt ősszel tartott gyűlést Varsóban. A tokioi Protestáns Misszió közli, hogy a National Christian Council japáni csoportja közös istentisztele­tet tartott az ottani Metropolitan Arena-ban, melyre 15 ezer ember gyűlt egybe. Az Észak Afrikában működő Ahmadiyya Muslim (mohamedán) egyház feje, Maulvi Naseem Saifi hivatalos utón abbeli kívánságát fe­jezte ki, hogy szeretne találkozni Dr. Billy Graham-al, amikor a vi­lághírű evangélista Nigériában tar­tózkodik afrikai körútja alkalmával. JOHNSTOWN, PENNSYLVANIA Lelkipásztor: Galántay Jenő 824 Chestnut St., Johnstown, Pa. Telefon: 7-7431 Lelkipásztor hétközi értesítővel keresi fel az egyház tagjait. A Nőegylet disztáblát ajándékozott a templomajtókra, melyet decemberben adtak át szolgálatra ünnepség ke­retében. Családi és egyéni áhitatok tartására a lelkipásztor az “Upper Room”-ot vezette be, melyet a va­sárnapi istentiszteletek után oszta­nak ki a gyülekezeti tagok között. Matusz Gyula tiszteletbeli presbitert december 7-én temették a temp­lomból. PASSAIC, NEW JERSEY Lelkipásztor: Bertalan Imre 220 Fourth St., Passaic, N. J. Telefon: PRescott 8-3495 A felépült gyülekezeti teremnek máris nagy hasznát veszi az ifjú­ság. Nagy sikerrel mutatták be január 9-én Szigligeti Ede három felvonásos darabját: A Cigány-t. A magyar iskola növendékei kará­csonyi műsort mutattak be, ugyan­csak ők magyar karácsonyi éneke­ket énekeltek a lelkipásztor által végzett rádiós istentiszteleten. A vasárnapi iskola tagjainak száma 181, az átlagos jelenlét vasárnapon­ként 163. Édesanyák a kisdedovó- ban helyezhetik el gyermekeiket az istentiszteletek tartamára. A hely­beli amerikai Council of Churches a gyülekezeti teremben tartott ban­kettet, az ételt a magyar asszonyok főzték, s tiszta jövedelmüket az építési alapra adományozták. HOMESTEAD, PENNSYLVANIA Lelkipásztor: Paál Gyula 416 Tenth Ave., Munhall, Pa. Telefon: HOmestead 1-1184 A Baráti Kör fiatal asszonyai a következő tisztviselőket választották meg a következő évre: Zsoldos And- rásné elnök, Lusnak Józsefné al- elnök, ifj. Walick Györgyné pénz­tárnok, Novan Williamné titkár. A lelkipásztor minden szerda este is­tentiszteletet tart magyar nyelven, melyet az idősebb egyháztagok szor­galmasan látogatnak. Az Ushers Club tagjai a két istentisztelet kö­zött kávét szolgálnak fel a temp­lomba jövő egyháztagoknak. A lel­kipásztor minden vasárnap Híradót készít az egyház tagjai részére an­gol és magyar nyelven, mely az istentiszteleti sorrenden és híreken kivül komoly tanítást és elmélke­dést is tartalmaz az egyházi év eseményeivel kapcsolatban. CLEVELAND, OHIO (Presbiteriánus) Lelkipásztor: Csutoros István 12604 Buckeye Rd., Cleveland 4, O. Telefon: WAshington 1-4304 Szép karásconyi énekes programot adott elő az egyház énekkara de­cember 20-án a templomban Nt. Csutoros Istvánná vezetésével. A Fiatal Asszonyok Köre süteményt és kávét szolgált fel a program után. Az orgonán Koch Eszter ját­szott, az énekkar elnöke Tőzsér Richárd, titkára Dryer Ruth. A gyülekezetben két ifjúsági cso- müködik: az u. n. Junior és Senior Westminster Fellowship, mely gyű­léseit vasárnap este tartja a temp­lomnál. Ugyancsak két énekkaruk van, kik kedden este gyűlnek össze próbára. A konfirmációt és áttérők hitbeli oktatását a lelkipásztor végzi péntek este 7 órakor. A templom- segélyző magyar Nőegylet kedden este tartja gyűlését. BRIDGEPORT, CONNECTICUT Lelkipásztor: Dr. Böszörményi István 963 Laurel Ave., Bridgeport 4, Conn. Telefon: EDison 7739 Hatalmas vegyeskar énekelt a gyü­lekezet 55 éves jubileumán, melyet november 15-én ünnepeltek meg. — Az ünnepi igehirdetést Dr. Szabó István egyházkerületi elnök mon­dotta. A gyülekezet 11 év alatt csaknem $150,000-t adott össze az uj templom törlesztésére. A Wo­men’s Guild uj tisztikara a követ­kező: Király Gyuláné elnök, Csi- sarik Józsefné alelnök, Szabó Fe- rencné jegyző, Pachin Józsefné tit­kár, Miller Béláné pénztárnok. A Nőegylet tagjai szép palástot aján­dékoztak a lelkipásztornak a jubi­leumi ünnepségen. Az uj templom padjait a gyüle­kezet tagjai — elhunyt szeretteik emlékére — pénzbeli megváltással a templomnak ajándékozhatják s neveiket külön réztáblán fogják megörökíteni a templom hátsó-belső falán.

Next

/
Thumbnails
Contents