Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 BÚCSÚ Aligha van szomorúbb szó a magyar szótárban. Nyelvünk tökéletessége itt is megnyilatkozik: még hangzásával is pótolja kifejezésének értelmét, elárúlja a szívnek együttjáró érzését. Mert be kell vallanom, hogy mély szomorúság fogja el szívemet, amikor ez utolsó alkalmat kell felhasználnom, hogy elköszönjek azoktól, akikkel több mint huszonegy esztendeig beszélgethettem e szívemnek oly kedves lapokon keresztül. Ahogy én éreztem, sohasem volt a mi viszonyunk valami hivatalos összeköttetés a szerkesztő meg olvasóközönsége között. Sokkal inkább nyílt, őszinte, baráti és testvéri beszélgetés volt ez, amiben nem titkoltunk el egymástól semmit sem, és nem hallgattunk olyankor, amikor az könnyebb lett volna. Mert ha nem is tudtam kielégítően végezni, mégis mindig csak egy célja volt minden írásomnak: hogy általa, Testvéreim, titeket szolgáljalak. Ezért titőletek, Testvéreim, csak úgy búcsúzhatok, ha szívem mélyéből megköszönöm nektek mindazt a készséget, amivel ebben a munkámban segítettetek, támogattatok. A munkatársaknak, akik mellettem állottak, velem együtt dolgoztak. Hálával emlékezem azokra, akiket már hazahívott mellőlem az Úr. Néhai Bernáth Árpád barátomra, és az ő lapunk megmentése körűi végzett elévülhetetlen érdemeire. Néhai Dr. Melegh Gyula jóbarátomra, volt szerkesztőnkre, akit Egyházunk először tett teljes idejű szerkesztővé. Dr. Dienes Barnára, Magyar Egyházkerületünk szervezőjére és első elnökére. Dr. Kalassay Sándorra, amerikai magyar református életünk első történetírójára. És azokra a többi jóbarátokra, akikkel a hosszú évek során együtt dolgozhattam. Dr. Takaró Gézára és Dr. Újlaki Ferencre, lapunk legtermékenyebb munkatársaira, Dr. Böszörményi Istvánra, Paál Gyulára, Szigethy Bélára és lelkészeink egész hosszú sorára, kezdve Tóth Mihály volt szerkesztőn és végezve talán Csia Kálmánon, a legújabb munkatárson, aki váltig állítja, hogy a REFORMÁTUSOK LAPJA tette szépíróvá. Leközölhetnénk itt az egész lelkészi névsort — egyszer vagy másszor csaknem valamennyi lelkészünk írt lapunkba vagy a mi talán már el is felejtett Jubileumi Emlékkönyvünkbe, az amerikai magyar reformátusoknak mindmáig legnagyobb könyvkiadványába. Sőt nemcsak lelkészek írtak. Drága szépíróvá vált közöttünk néhai jó Kováts Margi- tunk is, az áldott emlékű diakonissza; lapunkba kezdett először írni nem egy lelkészünknek a felesége, mint Szabó Lászlóné Lévay Margit, vagy itt folytatta korábbi írásait, mint Haranginé Juhász Antónia. Híveink közül is írtak többen, mint Némethy László, Hörcsik József és mások. Saját költőink kicsi gárdáját Szabó László lelkészünk vezette, de ott voltak köztük néhai jó Pólya László és Tarnóczy Árpád igazi nagyjaink is. — És így tovább. Sőt, ha dicsekedni akarnánk, meg kellene emlékeznünk a jelenkor legnagyobb magyar református regényírónőjéről is — Szentmihályiné Szabó Máriáról, kinek Lorántfy Zsuzsánnáról írt két remek regényét nyolc és fél éven át közölte le lapunk! Ha van dicsekedni valónk, csak velük dicsekedhetnénk. Meg azokkal, akiknek a munkája külső tekintetekre nézve az összes amerikai magyar lapok közül az első helyre emelte lapunkat: a mi drága nyomdászainkkal. Áldott emlékű Fiók Albertünknek, aki lapunk legnagyobb j óltevője volt, hasonlóan kiváló fia, Fiók Aladár ügyész, apjáéhoz hasonló határtalan áldozatkészségével állandóan mindent megtett, hogy lapunk külső szépségét emelje. Hozzá méltó munkatársaink voltak nyomdai munkásaink: Bocskor Benedek tördelő, Szim- csák János szedő és Tátrai István gépmester, akiknek mindegyike egész életnek a szakértelmét és páratlan technikai tudását vitte bele e munkájába. Valamennyien régen beköltöztek az én szívembe és ott fogja őrizni őket az én hálám utolsó lehelletemig. És ha már másképpen nem tudom: itt köszönöm meg mindnyájuknak ezt a soha meg nem hálálható, kellőképpen fel sem mérhető nagy jóságukat. Köszönöm Nektek, kedves Lelkésztársaim, minden támogatásotokat ebben a munkámban. Akár a szellemi közreműködést, akár lapunk gyülekezeti terjesztésében kifejtett munkátokat, akár csak bátorításotokat és jóindúlatotokat is. — Különösen köszönöm azokat az alkalmakat, amikor szószékeiteket átengedtétek, hogy feladataimat ismertethessem, valamint azt a tevékenységeteket, amivel lapunkat gyülekezeti lappá tettétek és minden egyháztagunk kezébe eljuttattátok. Nektek pedig, kedves Előfizető és Olvasó Testvéreim, köszönöm hűséges kitartásotokat és gyöngeségeim dacára is személyemmel szemben tanúsított sok jóindúlatotokat és gyakran bizonyított szereteteket. Ti is az én szívemben maradtok mindhalálig. Áldjon meg mindnyájatokat a jóságos Isten! Tóth Sándor 210 Eisenhower Boulevard Lancaster, Penna.