Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-12-01 / 18. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 19 r IIEgő Csipkebokor ORTH GYŐZŐ ROVATA KARÁCSONYI GYŐZELEM A világhírű téli fürdőhelyen, az örök nyár honában a szokásos évi karácsonyi vitorláshajó versenyeket tartották. Az élen járó hajó kapitányát egyszercsak megszólítja egyik matróza: — Kapitány ur! Egy ember fuldoklik a vízben! Meg kell mentenünk! A kapitány türelmetlenül válaszolt: — Lehetetlen! Lehetetlen! Ezt a versenyt meg kell nyernünk! Előre! ★ ★ ★ A versenyt megnyerte. Babérlevél és virág- koszorú várta, ünneplő tömeg éljenezte. Határtalan büszkesége nem sokáig tartott. Egy ember félrehivta és a parthoz vezette. Vizbefullt ember holtteste feküdt ott. A kapitány irtó- zattal ismerte fel a testvéröccsét. —- Mikor történt ez? — kérdezte lelki- ismeretfurdalással. — Alig egy félórája húzták ki. A győztes kapitány lerogyott halott öccse mellé és arcát kezeibe temetve zokogott. Mint súlyos kalapácsütések a pörölyön, úgy zuhantak szivére odaérkező matrózának szavai: — Ez volt az az ember, aki fuldoklóit! ★ ★ ★ Hihetetlen történet? Karácsonyi történet. 1960 karácsonyán is millió és millió ember lesz elfoglalva saját győzelmével, saját kövér falatjával, saját “boldog karácsonyával” a maga örömének biztosításával és hagyja majd fuldokolni, elveszni testvéreit. Testvér! Élethajód kapitánya! — Győzni akarsz? Győzni fogsz? Milyen lesz a TE karácsonyi győzelmed? AUTOGRAM Liszt Ferenc, a világhíres zeneszerző egyszer meghívót kapott ebédre. Gondolva, hogy a vendéglátó hölgy csak az ö zongorajátékára kiváncsi, nem ment el. Néhány soros levéllel kimentette magát. A levelet a hölgy néhány nap múlva büszkén mutogatta s mesélte ismerőseinek, hogy ő nem is gondolta komolyan a meghívást, csupán autogramot akart kapni Liszt Ferenctől. Ha én azt tudtam volna — mondta barátjának a mester szívesen teljesítettem volna óhaját. Ezt a levelet ugyanis a titkárom irta. Magyar népdal Amerikáról Amerikáról szóló magyar népdalaink feljegyzése akkor lenne teljes értékű, ha nemcsak a szöveget, de a dallamot is le tudnánk rögzíteni. Erre a hatalmas munkára vállalkozott a század elején Magyarországon Bartók Béla és Kodály Zoltán, amikor a magyar népdalkutatást megkezdték. Itt Amerikában azt kellene megtenni, hogy valaki szerezne valamilyen tanulmányi ösztöndíjat arra, hogy a magyar gócpontokat bejárva, az öreg magyarok énekeit szalag vagy hanglemezre felvegye. Az idő halad, az első világháború előtti kivándorolt magyarok, akiknek az ajkán a szöveg és a dallam megszületett, lassan elfogynak közülünk s velük együtt egy csomó Amerikáról szóló magyar népdal is sírba száll. Hiszem, hogy valamelyik zenei fakultás doktori értekezésnek is elfogadna egy ilyen tudományosan összegyűjtött és feldolgozott gyűjteményt. íme, egy újabb virág a magyar népdalcsokorból, mely a század elején született vándor népünk ajkán: Elmegyek én, elmegyek én Nagy Amerikába, Ráborulok, ráborulok Babám ablakára. Isten veled, Isten veled Babám utoljára, Most már megyek lakni Nagy Amerikába. Ugyanezzel a levéllel jött egy másik vers is, melynek helyi vonatkozása is van, s belőle sejteni lehet, hogy mely vidékről való magyarok énekelték: Elindítom lábaimat Nagy Amerika felé, Visszanézek, visszanézek Szép Magyarország felé. Látom a nagy Tokaji Magas szőlőhegyet, Rajta kedves szeretőmet, Arra van az leborulva, Úgy sirat az engemet. A fenti két népdalt egy buffalói öreg magyar testvérünktől kaptuk. Azt Írja magáról, hogy “Zemplén megyében, Vámosujfaluban születtem, 1889-ben, Amerikába jöttem 1907-ben. Ezzel be is zárom soraimat, a jó Isten áldását kérem a Tiszteletes ur munkájára, maradok szerető tisztelője: Jadlóczky István, 380 Hinman Avnue, Buffalo 23, N. Y. Isten véle, vélem is.” Köszönjük a fenti két népdal közlését Jadlóczky testvérnek s ha ő, vagy más valaki tud még Amerikáról szóló magyar népdalt, közölje velünk.
