Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-12-01 / 18. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 9 A történelmi kálvinizmus nyom­dokain: református gyülekezeti építés szolgálatában ÁDVENTI GONDOLATOK Még a reformátorok, hitvalló őseink s a zarándokatyák örökségét összegezzük elménkben s szeretnénk szivünkbe zárni úgy, hogy hitünk, bizodalmunk és hálaadásunk állandóbb legyen. Még fülünkben csengenek a szavak, a kemény, józan szavak, hogy boldogulásunkra, szabadu­lásunkra, Isten ismeretre és önmagunk meg­ismerésére van szükségünk . . . s hogy a ke­gyesség, a hit-gyakorló élet, Isten jótétemé­nyeinek megismeréséből fakadó Isten tisztelet és Isten iránti szeretet, mely sohasem választ­ható el az embertársaink iránt érzett felelős szeretettől. De vájjon nem hiányzik-e még valami? Mi lenne hitünk reménység nélkül? A hit csak a reménységgel lesz bizalom. A Biblia a reménység könyve. Az evangéliom bátor szava az, hogy az ember és a kígyó között ellenségeskedés lesz. A harc áll ... a bűn ellen ... az emberi élet torzított, hulló, de el nem vesző cél-vesztéseivel. Küzdelem, de nem reménytelen. Ábrahámnak már Ígéret adatott, hogy az ő magvából megáldatnak a föld minden nem­zetségei. Bálám már látta a Jákobból szár­mazó messzi csillagot. Ézsaiás próféta pedig már Immánuelről szólott . . . nemcsak Áron vesszeje virágzott ki, de Dávid törzséből is próféták látása szerint vesszőszál fakadt. Mi előttünk már a teljes Szentirás áll: mi már tudjuk, hogy az Ígéretek a mi Urunk­ban, az Ur Jézus Krisztusban beteljesedtek. De jó újra elolvasni a messiási jövendölések legtermékenyebb melegágyában, Ézsaiás próféta könyvének 7., 8., 9. és 11. részeit . . . Mérjük, vezessük ádventi reménységünket ezekkel a fejezetekkel. “Minél inkább szaporodik az egyházban a szertartások száma: annál nagyobb csorbát szenved nemcsak a keresztyén szabadság, hanem maga Krisztus és a Benne való hit is; amennyiben a köznép a szertartásokban keresi azt, amit egyedül Isten Fiában a Jézus Krisztusban kellene hit által keresnie.” (II. Helvét Hitvallás.) v______________________________________J VEZETŐK ÉRTEKEZLETE EGÉSZEN UJ KEZDEMÉNYEZÉS EGYHÁZI ÉLETÜNKBEN Nagyon érdekes gyűlésre hívta össze Keleti Egyházmegyénk elnöke, Kovács Imre new-yorki lelkészünk, az egyházmegye presbitériumait és nőegyleteit. így ősz idején mindegyik egyház­megyénkben rendez Magyar Egyházkerületünk egy-egy ú. n. munkáskonferenciát; itt a keleten is megtartották ezt szeptember elején. Ezeket az összejöveteleket azonban az egyházkerület irányítja; a tárgysorozatot lelkészek szabják meg, előadásokat is ők tartanak, és bár a megjelenő kiküldötteknek teljes joguk van hozzászólani a tárgyalásra került problémák­hoz, azért ezek az összejövetelek mégis kor­látozottak és megkötöttek, amit nagy mérték­ben súlyosbít a rendelkezésre álló idő rövid­sége is. Ezért most keleti lelkészeink abban állapodtak meg, hogy olyan gyűlést tartanak, ahol nem ők beszélnek, hanem az összegyüle­kező férfi és női vezetők; még a tárgyak kiválasztását is az összejövő vezetőkre bízzák. A lelkészek csak azért lesznek jelen, hogy amikor valamiben megkérdezik őket, felvilá­gosításokkal szolgáljanak. Az értekezletet woodbridgei egyházunkban tartották meg, október 9-én délután és este. A kísérlet meglepően jól sikerűit. Nor- walkot tizenöten, Bethlehemet kilencen, New Yorkot nyolcán, Bridgeportot öten, Passaicot ugyanannyian képviselték; Perth Amboyból tizenegy, a woodbridgei gyülekezetből 22 ve­zetőt láttunk. Összesen hetvenhetén voltunk. A férfiak gyűlése Dókus István norwalki fő­gondnokot választotta elnökéül, jegyzőjéül pedig Kötélverő Istvánt, woodbridgei egyházunk jegy­zőjét. A nők gyűlését, kívánságukra, két lel- készné vezette: Kovács Imréné elnökölt, Dr. Nyáry Miklósné pedig a jegyzői teendőket látta el. Három-négy óra alatt az egyházi életnek minden problémáját, baját-gondját még csak felsorolni sem lehet. Mégis milyen jól esett annak a tapasztalása, hogy e korlátozás da­cára is mily sok kérdésünket felvetették, mennyi hiányosságunkra mutattak rá és hány betegségünkre kerestek gyógyírt. Ami azonban még jobban esett, az a tapasztalás volt, hogy milyen komoly meglátással és hittel, helyes megértéssel kezelték legnehezebb problémáin­kat is. Akadt ugyan még egy-egy olyan hang, amelyik a “templomsegítő” szervek továbbépí­tésében próbálta keresni a jövendő útját. Azt is méltán lehetett volna várni, hogy az anyagi kérdések tárgyalása lesz a legnehezebb az (Folytatása a 18-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents