Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)

1960-10-01 / 16. szám

14

REFORMÁTUSOK LAPJA

NI. Borsay Lászlói (Springdale, Pa.) kinevezték a pittsburghi egyetemre teljesidejü, doktorátus nélkül tanító tanárnak (full time teaching fellow). Ugyanakkor tagja lett az egyetem tanácsadó testületének is.

★ ★ ★

Ni. Elek Áron (Fairport Harbor, O.) és felesége harmadik kislányát, Lisa Susan-t augusztus 14-én keresztelte meg Dr. Harangi László. Keresztszülők: Dr. Harangi és felesége.

★ ★ ★

Markovils Carol Ann (Nt. Mar- kovits Pál pittsburghi ev. lelkész és felesége leánya) ősszel kezdte meg tanulmányait a Thiel Collegeban (Greenville, Pa.).

★ ★ ★

NI. Dr. Újlaki Ferenc (Pampano Beach, Florida) több Ízben tartott magyar istentiszteletet a loraini egyházban augusztusban a helybeli lelkész szabadsága alatt.

★ ★ ★

Dr. Vassady Béla lancasteri theo- lógiai tanár az 1959-60 tanév egy részét Európában, Heidelbergben töl- töltötte, ahol kutatómunkát végzett. Tanulmányutjáról jobb szemén végzett műtét miatt vissza kellett térni. Balszeme teljesen egészséges s a másikon végzett operáció is kitünően sikerült. Vassady professzor készülő theológiai müve előreláthatólag 1961 tavaszán jelenik meg angol nyelven.

★ ★ ★

Nt. Takaró Gézáné (Flushing, L. I., N. Y.) augusztusban szemoperáción esett át a new yorki “Eye and Ear” kórházban.

★ ★ ★

Orth Ildikó (Nt. Orth Győző, Niles, Ohio, leánya) a nyár folyamán kb. 4,500 mértföldes utatt tett meg oda-vissza, amikor ellátogatott a Banff School of Fine Aris-ba, ahol az elmúlt év folyamán “Fa” c. festményével első dijat nyert.

Festményét boldogan fedezte fel az egyetem Administration Building Hall-jának a falán. Banff Kanada leghíresebb szépművészeti főiskolája. Orth Ildikó a nilesi High School

növendéke.

MÓRICZ ZSIGMOND ROKONA (Áthozat a 7-ik oldalról)

nyeret a pékeshez a sarokra. Bálint bátyám felesége dagasztotta mind a két családnak.

— Móricz Zsigmond felesége nem sütött kenyeret?

— Nem, de főzni jól főzött.

— És mikor nem volt ott Ida, mit tetszett csinálni?

— Épp az! Sirtam . . . Meg Zsigmond bátyám mindig adott egy csomó lencsét, borsót, meg babot, ők aztán elmentek, mert sokat eljártak, nekem meg addig ki kellett válogatni a lencséket, hogy ne unatkozzak.

— Sok vendég járt a házhoz?

— Mindig. Este, este után. Épp az. Épp azt nem szerettem, mert nekem egy összecsukós ágyam volt a konyhában s addig nem lehetett aludni, mig a vendégek el nem mentek.

— Segitkezett a ház körül? Ugy-e nem fogyok ki a kérdésekből? — mosolyogtam.

— Nem mindent, mert fiatal voltam. Janka néném (Móricz első felesége) nagyon tiszta asszony volt. De sokat mosogattam. Azt is untam. Meg a városban nem volt hova menni . . . Nem úgy, mint a falun.

— Móricz Zsigmondék vitték magukkal, ha mentek valahova?

— Párszor elvittek a moziba. Akkor még nem volt hangja.

— Szép volt a lakásuk?

— Volt három szoba. Zsiga bátyám a szobájában egy falusi piaci kosarat használt szemetes doboznak. Meg falusi cserépedények voltak kiakasztva a falakra.

— Aztán mikor már vagy egy éve laktam már náluk, nekiestem nagyon sirni, hogy megyek haza — folytatja Hegyi néni nyugodt, kellemes modorban.

— Talán valami rendkivüli eset történt? — szóltam közbe arra gondolva, hogy olyan mélyebb mozaik-darabot is ki tudok csalni tőle Móriczról, amelyik a nagy író lelkiségére utal.

— Nem, csak felhozták a Nagy Bélát a faluból. Pestre.

— Ki volt Nagy Béla?

— Nem nagyon tudom. Tán Zsiga bátyám se nagyon ismerte, mert tán nem is mitőlünk, hanem a szomszéd faluból való volt. Jött vele a Zsuzsi is. A Nagy Zsuzsi. Ő volt neki a húga.

— Talán állást kerestek? — segítettem előre a történetet.

— Nem, nem, tiszteletes asszony! Hanem beteg volt. A Béla . . . Úgy mondták, persze én csak gyerek voltam . . . Kioperálták neki a szemét, mert a ló megrugta.

— De hogyan kerültek Móriczékhoz? Mármint a Zsuzsi. Rokon volt mégis?

— Nem volt ő! Csak Zsiga bátyámtól hallottam, hogy valaki mondta neki is.

— Hegyi néni sem ismerte?

— Ismertem aztán a Zsuzsit, mert velem aludt a konyhában az ágyon. Ő csak Béla miatt jött Pestre, bejárt hozzá a kórházba pár hétig. Nem volt nekik pénzük. Zsiga bátyám hozatta fel a Bélát, mikor a ló összerugdalta, aztán a Zsuzsit is, mondta nekik, hogy nem kerül pénzbe, náluk lakhat.

. . . Hegyi néni, tudom, ha rendkívülinek is tartotta ezt a kis esetet akkor, az azért volt, mert a hetekig vele alvó falusi Zsuzsi felkeltette szivében a családja, a búzatábla, a fecskefészek és a rokongyerekek utáni honvágyat. Én a rend- kivüliséget másban láttam. “Friss, üdítő vizet akkor ihatunk, ha közvetlenül a forrásból merítünk. Az élet szavát az tudja hallatni, aki az életből meríti.” — Csengett bennem a Móricz- idézet. De mégse igaz! így se találó a “rendkivüli” jelző. Sőt!