Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-09-01 / 15. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 JÓNÁS KÖNYVE BABITS MIHÁLY KÖLTEMÉNYE ELSŐ RÉSZ Mondta az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: szennyes habjai szent lábamat mossák." Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna, de nem hová a Mennybeli akarta, mivel rühellé a prófétaságot, félt a várostól, sivatagba vágyott, ahol magány és békesség övezze, semhogy a fedett népség megkövezze. Kerülvén azért Jáfó kikötőbe hajóra szállott, mely elvinné ötét Tarsis felé, s megadta a hajóbért, futván az Urat, mint tolvaj a hóhért! Az Ur azonban szerzett nagy szelet és elbocsátá a tenger felett s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor ingó és hulló kék hullámfalakból, mintha egy uj Ninive kellne-hullna, kelne s percenként összedőlne újra. Forgott a hajó, kettétört az árboc deszkaszál nem maradt hü deszkaszálhoz. A görcs hajósok, eszüket veszítve, minden terhet bedobtak már a vizbe, s mig arcukba csapott a szörnyű sóslé, kiki a maga istenét üvölté. Jónás mindent kiadva, elcsigázva, betámolygott a fedélközi házba, le a lépcsőkön, a hajófenékre, s ott zuhant bódult félálomban végre gurítván őt az ázott, rengő padlat. S igy lön, hogy a kormányos belebotlott, a deszkákat vizsgálva, s rája szólt: "Mi dolog ez, hé, te nagy alható? Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves istenedhez, talán ő megkegyelmez! Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet szült! Nem te hoztád ránk a veszedelmet? Mely város vall polgárának, büdös? S e fene vizen át velünk mivégre jössz? S ő monda néki: Zsidó vagyok én s az Egek Istenétől futok én. Mi közöm nékem a világ bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki bajáért nem felelek én. Hagyjatok itt megbújni a fenéken! Ha sülyedünk, jobb itt fulladni nékem. De ha kitesztek még valahol élve, tegyetek egy magános erdőszélre, hol makkon tengjek és keserű meggyen békében, s az Isten is elfeledjen!" De a kormányos dühhel csapta vissza: "Mit fecsegsz itt erdőről össze-vissza? Hol itt az erdő? És hová tegyünk ki? Innen csak a tengerbe tehetünk ki! Ki is teszünk, mert nem tűröm hajómon az ilyet, akit mit tudom mi bűn nyom. Már biztos, hogy te hoztál bajba minket: magad mondod, hogy Isten átka kerget. Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg. Hé, emberek! Fogjátok és vigyétek ezt a zsidót!" S már nyolc marok ragadta, nehogy hajójuk sülyedjen miatta, mert nehéz a kő és nehéz az ólom, de nehezebb kit titkos súlyú bűn nyom. Jónás azonban jajgatott, s nyögött és meglóbáliák a tenger fölött. Vigyázz — hó-rukk! Pusztuljon, aki nem kell!" S nagyot loccsant . . . s megcsöndesült a tenger, mint egy hasas szörny, mely megkapta étkét. S már a hajósok térdencsuszva, kétrét görbedve sírtak és hálákat adtak könnyelmű áldozatokat fogadtak, s a messzeségben föltűnt a szivárvány. A viz simán gyürözött, mint a márvány. (Folytatás a következő számban) AZ IGEHIRDETÉS HÁROM KELLÉKE Az egyik angol vezető lelkész szerint a prédi- kálás az olyan vizöntéshez hasonlítható, amikor egy csomó vékonynyaku üvegbe vödörrel öntik a vizet. Lehet, hogy kerül az üvegekbe viz, de a legtöbbje elpocsékolódik. Ugyanígy van sok vasárnapi templomi beszéd is. Ahhoz, hogy az igehirdetésnek maradandó tartalma legyen, az illető lelkész a következőket tanácsolja: 1. Legyen az igehirdetés nyelve egyszerű. Ne használjon a prédikáló olyan szavakat, melyeket a hallgatóság nem ért meg, vagy csak sejt. Az egyik városban nevelkedett segédlelkész a vidéken kapott lelkészi állást. — Első dolga volt, hogy híveinek beszédét figyelte, milyen szavakat használnak. Egy év alatt összeszedett háromszáz szót és azzal próbálta elmondani bizonyságtételét. Csakhamar tele lett a temploma vasárnap, mert a hivek rájöttek, hogy “az ő nyelvükön beszél, amit megértenek.” 2. Másik kelléke az igehirdetésnek, hogy az érdeklődést felkeltő legyen. A világ legérdekfeszitőbb témája az embernek Istenhez való viszonya és az embernek a másokhoz való viszonya. Az ilyen prédikáció gondos előkészületet kíván. Nemcsak a teológia elvégzése kell hozzá, hanem további könyvek, tanulmányok olvasása, előadások hallgatása. A közmondás is azt tartja, hogy a “jó pap holtig tanul”. 3. A harmadik szükséges dolog az, hogy az igehirdetés őszinte legyen, vagyis hogy a bizonyságtevés az igehirdető személyes tapasztalásán alapuljon. Ami távol áll a prédikátor személyes életétől, arról nem tud meggyőzően és szívvel, vagyis őszintén beszélni. Ennek a hármas szabálynak a betartása sokban hozzásegíti a lelkipásztort ahhoz, hogy az Igazság beszédét helyesen hasogassa.
