Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-09-01 / 15. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 KÁLVIN ÚRVACSORÁT AN A A reformáció két nagy ága: a lutheri és svájci között az úrvacsorára vonatkozólag éles ellentét volt és maradt mind a mai napig. A lutheri felfogás: Isten mindenütt jelen való (omni- praesentia Dei) Krisztus testének is jelen kell lenni (ubi voli), nagyon közeláll a római katho- likus transubstantiatio (átlényegülés) tanához. A katholikus egyházban volt idő, mikor nem valották az átlényegülést. Maga Augusztinusz, legnagyobb főpapjuk is ezt mondja: “A betűhöz ragaszkodni és a jegyeket jegyzett dolgok gyanánt venni szolgai gyengeség.” A lutheri merev irány szeparálta magát Zwingli és Kálvin urvacsorai tanától. E két svájci reformátor között az urvacsorai tanban csak egy kis árnyalati különbség van és pedig az előbbi jegynek (Zeichen), az utóbbi jelképnek (Symbolum) mondta a szent jegyeket, de Krisztus testi jelenlétét egyik sem tanította. Mi reformátusok valljuk, hogy ez igaz, mert Krisztus élő testben ott volt az utolsó vacsorán s mikor megtörte a kenyeret mondta: “ez cse- lekedjétek az én emlékezetemre.” És mikor Krisztus arról tanított, hogy “én vagyok az ut”, “én vagyok az ajtó”, nem lett úttá és ajtóvá stb., hogy rajta és általa juthassunk az Atyához. Ez csak parabola volt: szemléltetésre, az igazságnak a lelkében való megrögzítésére tanításaiban képet használt. Kálvin két sákramentumot vall, Luther eleinte a gyónást (Beichte) is elfogadta. Kálvin szerint: “A sákramentumok valóban Isten kegyelmének jegyei és egyben jóakaratának, melyet velünk szemben táplál.” Tanítja, hogy teste és vére a mi váltságunkra és üdvösségünkre adatott; lelki életünk táplálására. Mert, amint a kenyér táplálja a testet, fent- tartja és megőrzi, úgy Krisztus teste egyedüli táplálék a mi lelkünk tápláltatására és éltetésére. A sákramentum jegyei jelképek csupán s lelkileg egyesülünk Urunkkal, ki a bűnbánó szívnek nyújtja a megbocsátást! Luther minden vasárnap kiszolgáltatta az úrvacsorát, Zwingli évente négyszer. Bár Kálvin Institutiojában azt irta, hogy minél gyakrabban éljenek vele a keresztyének, hivatkozva a korinthusi ősegyház példájára, hol még sok évszázadon keresztül is Krisztus után az volt a gyakorlat, hogy egy egyházi összejövetel sem volt: igehirdetés, imádkozás, urvacsoraosztás és alamizsnálkodás nélkül — mégis a “gyengébbek” miatt és hogy a “mise kisértését” megszüntesse, havonta egyszer osztott úrvacsorát. Urvacsorai liturgiáját az Institutioban adott utasításai szerint igy csoportosíthatjuk: 1. Nyilvános könyörgés. 2. Egyházi beszéd. 3. Kenyeret és bort asztalra teszi, felolvassa az úrvacsora szereztetését s az ígéreteket. 4. Kiközösíti azokat, kiket Isten tilalma távoltart. 5. Könyörgés és zsoltáréneklés. 6. Jegyek kiosztása. (Kálvin törte a kenyeret.) 7. Buzdítás hitre, példás életre. 8. Hálaadás. 9. Dicséreténeklés. 10. Gyülekezet elbocsátása. Luther azt tanította, hogy a bűnös meg- ig'azittatik, Zwingli és Kálvin hirdette, hogy a bűnös embernek újjá kell születnie. (Jézus is erről beszélt Nikodémusnak!) Kálvin urvacsoratana a legtisztább tanítás, kizár minden visszaélést, elpogányositást, kiábrázolást, mint az oltáriszentség és a fülbe- gyónás! Az úrvacsorát úgy fogta fel, úgy tanította, aminek Krisztus szánta és adta, úgy szolgáltatta ki, mint egykor Ura szerezte azon az utolsó vacsorán! Franklin, N. J Makár János BARTÓK BÉLA 15 évvel ezelőtt, 1945 szeptember 26-án hall meg New Yorkban ÉS “. . . Bartók Béla ma jobban él, mint valaha. Mióta nem propagálhatja személyesen müveit, jobban terjednek, mint életében. Nézzük a világ hangver- senymüsorait, ritkán hiányzik neve. Lapozzuk a hang- lemezgyárak jegyzékeit: egy-egy müve négy-öt felvételben is forog. Idegen nyelven könyvek jelennek meg róla. Mit jelent ez a mi számunkra? Bartók minden egyes szereplése, említése Magyarországot jelenti. A világ népei kénytelenek tudomásul venni, hogy művészete ebben a talajban gyökerezik, akarva, nem akarva, ezt az országot, népet festi vele, hogy e nép jellemét müveiből jobban megismerheti bárki, mint akármilyen jóakaratu propagandából vagy rosszakaratú ellenpropagandából . . . (De) méltók vagyunk-e a rólunk festett képhez, azok vagyunk-e valóban, aminek minket látott és láttat? Eleget nézünk-e abba a tükörbe és elegen vagyunk-e, akik ebben a tükörben meg is tudjuk magunkat látni? S ha vagyunk, nem vagyunk elegen. Petőfi szemrehányóan kérdi a nemzettől: “mikor ébredsz önérzetre?” Nos, Bartók müvei erre az önérzetre is tanítanak, mégpedig minden internacionalizmusa ellenére, sőt éppen azért: magyar önérzetre, bátorságra . . . Jókainak gyakran a szemére vetették, hogy hősei valószerűtlen, nem létező alakok. Pedig ilyenek nálunk mindig voltak és lesznek, akik gondolnak merészet és nagyot és ráteszik életüket. íme Bartók is ilyen típus, és már ezért is nyitva előtte az ut a magyarság szivébe.” Kodály Zoltán i—r
