Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-07-01 / 13. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA Miért “cigányzene” a magyar nóta Amerikában? Irta: Dr. Spur Endre Liszt Ferenc sokat vitatott könyvéről (“A cigányokról és az ő zenéjükről Magyarországon”, Páris, 1859) minden magyar legalább is hallott már. Minden Amerikában — sőt általában nyugaton — élő magyar előbb-utóbb belebotlik abba a véleménybe, hogy amit mi népies magyar müzenének nevezünk — ver- bunkos-nóta-csárdás — valójában “cigányzene”, szóval a cigány nép szellemi tulajdona. Kétségtelen, hogy nyugaton a cigányzene tárgyi fogalma körül sürü köd úszkál. Csak a zene és kultúrtörténet erős lámpája tud átvilágítani rajta. A ködnevelő szellő először a német-magyar szótárból, mint Pandora szelencéjéből szökött ki nyugat felé: Militaermusik, katona-zene- cigányzene. Ahogy Bartók Béla lakonikus egyszerűséggel leszögezte (1931): “Ha a magyar maga is cigányzenének nevezte azt, amit a cigányzenészek pénzért muzsikáltak a magyarnak, nem lehet csodálkozni, hogy Liszt komolyan vette és elhitte, hogy az a zene tényleg cigányzene.” Az igazi “kulturfelelős” bizony a minden idők jószándéku nemzeti társadalma a maga ősi erényeivel, menthető és kevésbbé menthető tévedéseivel. Az a magyar társadalom, amely esténként cigányzenét akart hallani Bihari Jánostól Magyari Imréig minden cigány-primás vonójáról. Az a társadalom, amely a modern folklore, etnográfia, tömeglélektan, fajbiologia pozitiv tételei ismeretében meglepő közönnyel haladt el amellett a köztudomású tény mellett, hogy a rég letelepedett magyar cigányzenész csoport etnikailag teljesen elszakadt nomád, vándor fajrokonaitól, s ezekkel ép oly kevéssé azonosítja magát, mint például a szlovák a szerbbel, a szerb a bolgárral, a lengyel az orosszal, pedig mind szláv nyelvet beszél. A muzsikus cigányság már alig beszél cigányul, akkor is leginkább a kárpáti-magyar dialektust. Cigányzenész több mint 150 év óta meg- figyelhetően rendszerint hasonló muzsikus családba házasodik — vagy nem-cigány feleséget választ. Fajilag külön, beltenyésztett csoportot alkotnak. — Brassai Sámuel, a kitűnő polihisztor, Liszt könyvét bíráló röpiratában (1861) már rámutatott a megkülönböztetés fontosságára a letelepedett u. n. cigányzenészség és a többi, nem-muzsikus cigány közt, de a gondolatnak nem akadt további szószólója. E sorok írója hosszú évekkel ezelőtt azzal a javaslattal fordult a budapesti rádió igazgatóságához, változtassák meg a “cigányzene”, “cigányzenekar” megtévesztő megjelölést a napi műsorokban. Mellőzték a javaslatot, mert: a közönség már nagyon megszokta a “cigányzene” megkülönböztetést. Nemzeti társadalmunk nem volt tudatában annak, hogy aránylag gyorsan felcserepedett zenekultúránknak nemcsak istápolásra, de védelemre is van szüksége. Édes szép anyanyelvűnk forrasztó-robbantó atomereje hatalmas sziklafalat épített a nemzeti kultúra köré. A nyugat viszont csak annyit láthatott meg kultúránk belső lényegéből, amennyi e falon keresztül, valamelyik “világnyelven” megközelíthetővé vált. Amikor Simonffy Kálmántól (1860) Eötvös Károlyig zengő magyar szóval és szittya dinamikával dohogott az egész társadalom Liszt tévedése miatt, a külföld felé jobbára csak véleményfoszlányokat sodort a keleti szél. Hiába tudta Magyarországon az utolsó falusi vályogvető cigány is, hogy ő magyar nótát és csárdást muzsikál a kocsmákban és nem cigányt. Hiába irta maga Liszt Ferenc Hanslick Eduardnak (1859), hogy ő könyvében feltevésekkel érvelt és a cigányzene eredetének tudományos megvitatásáért kezébe sem vette volna a tollat. Liszt könyve, a “tekintély erejénél fogva” eldöntötte a cigányzene kérdését a nyugat számára. (Folytatása augusztusi számunkban következik) Kovács Isiván (Chicago, 111.) Köszönjük meleghangú levelét. Hogy cigány nóta-e a magyar nóta s miért nem népdal a magyar “nóta”, olyan kérdés, melyre röviden nehéz olyan feleletet adni, amely teljes világosságot támaszt a problémát nem ismerők számára. Mivel a Ref. Lapja (Amerikáról szóló) magyar népdal gyűjtéssel is foglalkozik, szívügyének tekinti, hogy Mr. Kovács kérdésére alaposabban feleljen meg, annál is inkább, mert hasonló kérdéssel mások is fordultak már hozzánk. Mai számunkban (és majd az augusztusi számban folytatólagosan) hozzuk Dr. Spur Endre "Miért cigányzene a magyar nóta Amerikában?" cimü cikkét, mely bevezetőül a kérdés első felét tisztázza. — Dr. Spur ma egyik legnagyobb szakértője a világ cigányságának. Tagja a cigányság néprajzával szakszerűen foglalkozó tudományos társaságnak (Gypsy Lore Society, Liverpool, Anglia). Esztendőkön át a budapesti rádió zenei szakértőjeként működött, többek között, mint a cigányzenekarok állandó irányítói a. Dr. Spur szaktudásának világviszonylatban is indokolt elismerését mutatja, hogy a fent említett nemzetközi cigánytanulmányozó társaság ajánlására, egyik készülő amerikai enciklopédia kiadója, Amerika összes folklore tudósai közül Dr. Spurt kérte fel a cigányokról szóló szakcikk megírására. “. . . Oh, nagyszerű, ha erőnk óriásié, de zsarnok az, ki úgy használja mint egy óriás.” Shakespeare
