Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-06-15 / 12. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 A magyar dal varázsa Ritkán fordul elő, hogy a régebbi amerikai irodalomban magyar vonatkozásban kellemesen emlékeznek meg rólunk. Az ellenkezője sajnos annál gyakoribb és lekicsinylésünk bizonyos fokig átment a köztudatba is. Noha Közép- Európában (Lloyd George szerint) annyi a nemzetiség mint a pokolban, több nagy amerikai iró (Dreiser, Farrell, Dos Passos, Cozzens, stb.) egyszerűen magyart választ ki, ha valamilyen bűnügyi vagy más, ránk nem éppen jó fényt vető epizód szereplőjéről van szó. De vannak kivételek is. ELLEN GLASGOW (1874- 1945) önéletrajzában: THE WOMAN WITHIN, az ő üde lelkének minden finomságával mondja el, hogy legnagyobb szerelmének egyik motívuma egy ismeretlen magyar dalocska volt, melyről a következőket Írja: “. . . De minden emléknél élénkebben maradt meg az a sok vacsora, amelyeket egy magyar étkezőben fogyasztottunk el, egy ide- genszerü utca végén, ahol minden almaszósz- szagu volt. Újból és újból odamentünk, valami ösztön vezetett bennünket, mely valami ismeretlenre és távolira vágyott. Egy bus hegedűs egy névtelen magyar nótát ismételgetett és ez annak a hét évnek minden emlékébe beleszövődött. Nem tudom mi volt, de még mindig hallom, tele volt vágyódással és magasan lebegett a térben. Mint az a bizonyos “kis mondatfoszlánya egy szonátának”, melyre Proust emlékszik az A la Recherche du Temps Perdu- ben, ez a dalfonal nem külső jelenetekkel és epizódokkal gombolyodott fel, mint Swann életében, hanem sokkal mélyebbre hatolt, minden édes-bus emléken át. Abban az időben még fogalmam se volt Proustról, de évekkel azután, nagy meglepetésemre felfedeztem a szonáta kis zenei mondatát. Egész tavaszon át, s más tavaszokon és őszökön keresztül, ez a névtelen magyar dal üldözött bennünket és gyakran hallottam őt, én, akinek nincs hallása, hogy szavak nélkül dúdolta, amint együtt üldögéltünk. Elmúlt a kikelet, elmúlt az idő, elmúlt az élet. Aztán hirtelen, egy szép napon, jóval halála után, amikor már egy másik férfival voltam eljegyezve, végigvonaglott rajtam a vágy és újból hallottam, halkan és távolról csobogva, alig észrevehetőbben, mint az emlékezés egy rezdülését, azt a szomorú, vidám, névtelen kis dalt. Zenéje annyira belefonódott érzelmeimbe, hogy egy hangtöredéke lidércként szökkentette fel a múltból minden indulatomat és megakadályozott abban, hogy újra szeretni tudjak. Aztán, mikor már közeledtem a hatvanhoz, egy este, New Yorkban, egy különös utcában, egy idegen étkezőbe toppantam, mely mintha ismerős lett volna. Éreztem az almarétes szagát — nagyon zsúfolt hely volt. És hirtelen eszembe jutott, újból láttam őt világosan. Újból hallottam, nagyon távolról, azt a névtelen kis magyar dalt. De csak egy pillanatra — ezután az est után soha többé, soha többé. Semmise volt. Nem jelentett semmit. De ez a magyar dalocska volt az egyetlen muzsika, amire én, aki nem vagyok zeneértő, vissza tudok emlékezni. De vájjon valóban emlékszem-e rá? Ki tudja megmondani, hol végződik az emlékezés és hol kezdődik a képzelődés?” Dr. Frideczky Erzsébet ★ ★ ★ Ellen Glasgow richmondi (Virginia) hires amerikai írónő, 1874-ben született és 1945-ben halt meg. Vájjon melyik magyar dal lehetett? — Szerkesztő. Mennyi állami segélyt kaptak a külön= hozó egyháztestekhez tartozó kórházak 1947 óta Amerikában? A Department of Health és az Education and Welfare (Washington, D. C.) adatai szerint az adófizetőknek erre a célra fordított dollárai- ból a róm. kát. egyház tulajdonába tartozó kórházak kapták — szembetűnően — a legtöbb segélyt. Pontosabban 70%-át az egész segélyalapnak. A Federal Treasury adataiból kitűnik, hogy amig a róm. kát. kórházak az elmúlt 11 esztendő alatt 168,643,000 dollár segélyt kaptak az államtól, addig a protestánsok 58,854,000 dollárt és a zsidó kórházak 9,467,000 dollárt. A segély-ügyekkel kapcsolatos döntésekért az egyes államok külön-külön felelősek. A fenti számok mutatják, milyen nagy felelősség hárul Amerika polgáraira választások alkalmával. Szükséges, hogy olyan állami és városi tisztviselők nyerjék el a fontos hivatalokat, akik igazságosan és demokratikus módon osszák szét az adófizetők pénzét s ne lehessenek semmilyen oldalról részrehajlásra befolyásolhatók. 'Légy igaz: ez a titka az ékesszólásnak és az erénynek, ebben rejlik az erkölcsi tekintély, ez a művészet és az élet legfőbb elve." Amiéi
