Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-06-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Gyermekkoromban nagyon szerettem régi családi fényképeket nézegetni. Még most is érzem azt a különös elfogódottságot, amit akkor éreztem, amikor kezembe vettem nagyanyám féltve őrzött, piros bársonyba kötött, rézcsattos fényképalbumát. Ma is úgy érzem, egy ilyen féltve őrzött könyvet veszek a kezembe akkor, amikor ennek a nőegyletnek régi tagjairól kell megemlékeznem. Kinyilik a könyv, fordulnak a lapok. — Kedves barátságos arcok mosolyognak felénk. Nagyanyák, édesanyák, rokonok, ismerősök . . . Könnyű lépéseikkel régen végigsuhantak már a soraink között, elhallgatott ajkukon az ősi zsoltár s dolgos kezük megpihent az idegen hantok alatt. Istenes ősök emlékét hozták magukkal s füstös, sötét gyárak árnyékában is napsugaras mezőkről, csillagostornyu magyar templomokról álmodtak. Álmaikat kőbe, fába, vasba öntve hagyták reánk örökségül. Márta szorgalmával dolgoztak, hogy nekünk könnyebb legyen Máriával a jobb részt választani. Áldott emléküket úgy tisztelhetjük meg igazán, ha a kőtemplomokon belül egész szivvel, egész hittel dolgozunk lelki templomaink megépülésén. A külső templomok felépülését nem tudnók elképzelni az ő munkáik nélkül, de emlékük ma, az uj idők uj feladataira, uj munkára, uj áldozatra kötelez. Jó megállni, jó emlékezni! Legyen áldott az előttünk járók emléke s legyen számunkra munkájuk, áldozatuk biztató útmutatás az uj látások és többrebizattatások idején. Borsay Lászlóné (Elhangzott a McKeesport-i Nőegylet 50 éves évfordulóján) VASÁRNAPI ISKOLAI TANÍTÓK KONFERENCIÁJA A Magyar Egyházkerület Nyugati Egyházmegyéjéhez tartozó egyházak virágvasárnapi konferenciát tartottak a vasárnapi iskolai tanítók és érdeklődők számára az Indiana Harbor-i egyháznál. A konferencia előadói voltak: Nt. Parragh Dezső és Nt. Erdei Ferencné. “VELÜNK AZ ISTEN!” Ez a bátor kijelentés olvasható a közel 200 éves Kisgyőr-i (Borsod vm.) református templom boltozatán, szemben a főbejárattal, hogy mindenki lássa, aki a templomba lép. Ez a gyülekezet a múlt év folyamán, nagy költséggel járó javitást és festést végzett templomán s ez alkalommal került ez a felirás a templom boltozatára. Bátor ez a kis nép és hite erős, mert érzi, hiszi és vallja: “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” De hadd mondjam el ennek a templomnak rövid történetét úgy, ahogy azt én nagyapáimtól hallottam: Mária Terézia uralkodása idején gondolt a gyülekezet arra, hogy Isten dicsőségére templomot épit. E végből egy küldöttség ment fel Budára, hogy a királynő helytartójától engedélyt kérjen templom építésére. A küldöttség nehéz viszontagságon át érte el Budát, a rossz időjárás és a nehéz ut is nagyon megviselte őket. Sajnos kérelmükre a válasz nagyon lesújtó volt, az volt a leiratban, hogy a templomot a falun kivül eső részen épithetik csak fel. Amikor hazaértek s elmondták a feltételt, a nép hallani sem akart erről. Néhány évvel később újból küldöttség ment Budára, esedezve, hogy a templomot a község közepén építhessék fel, ott ahol az később fel is épült. Ez alkalommal az állt feleletül a királyi kéziratban, hogy csak oly feltétellel kezdhetik meg az építkezést, ha előbb, az építési költség összegeként legalább egy félvéka aranyat feltudnak mutatni. Amikor visszatérve az uj feltételt ismertették testvéreikkel, ki-ki tehetsége szerint ajánlotta fel aranyát s csodálatos módon a félvéka arany egy pár nap alatt együtt volt. Évekig tartott az építkezés s a templom falába vésett latin felirás adatai szerint — ANNO DOMINI MDCCLXXVI — 1776-ban fejeződött be s szentelték fel az uj templomot s azóta, közel 200 éve hirdeti Isten dicsőségét. Most is ez a hit hathatta át ezt a gyülekezetei, amikor e nehéz időkben — talán még a 200 év előttinél is nehezebb évek idején — ismét összeadta a szükséges pénzösszeget, felajánlotta erejét, idejét és szeretetét s igy vált lehetővé, hogy drága templomuk megújult, megszépült. Az uj felirás kihangsúlyozza, hogy nincs a világnak az a hatalma, ami az ő drága hitüket elvenné tőlük, mert érzik és tudják, hogy velük az Isten. Jó ezeket hallani nekünk is és erőt, bátorságot és bizalmat merítenünk a szép példából. Segítsen bennünket a ió Isten, hogy mi is tudjunk hasonlóan cselekedni, amikor arra egyházainknak szüksége van. Kiss Sándor presbiter — Chicago
