Reformátusok Lapja, 1960 (60. évfolyam, 1-18. szám)
1960-01-01 / 1. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA már sok magyar menekült lakik. Akárcsak Amerikában, itt is a bányavidéken húzódtak meg legtöbben. Ezt már akkor is tudtam, Pándy András brüsszeli lelkészünk írásaiból. Akivel, és gyülekezeteinek legalább egy részével, másnapra volt kitűzve találkozásunk alkalma. Mint azt már elmondtam olvasóinknak, Isten kegyelméből találkoztunk is. Sőt ott végzett igehirdetésemet is visszaadta ez a derék lelkészünk múlt számunkban közölt karácsonyi írásmagyarázatával. Brüsszelről, csakúgy mint párisi benyomásainkról, még nem Írtam. (Sem Versaillesről, sem Trianonról, sőt még Noyonról sem!) De mert most már csak egyetlen lapszámunk áll az én rendelkezésemre, azt az egyet inkább hollandiai benyomásainkról való beszámolásra fogom felhasználni, ha jó Istenünk megengedi. Tóth Sándor A jugoszláviai református egyház híreiből Az esztendőnek kétségtelenül legnagyobb eseménye a theológiai iskola megnyitása volt. E fölött Isten iránt érzett háládatossággal közöljük Ágoston Sándor püspökünknek erről szóló kedves írását: “Szerényebb indúlást alig lehet elképzelni. Épületünk nincs. Semmiféle felszerelésünk nincs. Theológiai tanáraink nincsenek. Egyetlenegy érettségit tett theológusunk sincsen. Mindössze négy jelentkezőnk van. Egyik egy katonaviselt 23 éves parasztfiú, aki az általános iskola nyolc osztályát elvégezte. A másik egy 19 éves géplakatos, ipariskolai végbizonyítvánnyal. Ez még nem volt katona. A harmadik egy katonaviselt 26 éves cipész-mester, ipariskolai végbizonyítvánnyal. Végül a negyedik egy 17 éves hor- vát fiú, aki a gimnázium ötödik osztályát végezte el. Ezekkel a theológus-jélőitekkel indúlunk. Nem lehet tehát csodálkozni, ha sokan nem hisznek ennek a theológiai iskolának a jövőjében. Sokan gyanakodó szemmel nézik ezeket a theológus-j előlieket, akik nem végeztek gimnáziumot, nem tettek érettségi vizsgát, hanem eddig kint a szántóföldön vagy különböző műhelyekben dolgoztak. Sokan azt gondolják magukban, hogy ez az egész csak az öreg püspöknek a vesszőparipája. Hát csak hadd lovagoljon rajta. Majd abbahagyja . . . — Ám az elmúlt hetekben megjelent a püspöki hivatalban egy ismeretlen ember. Motorkerékpáron jött egy másik faluból. Elmondta, hogy kisiparos, feleségével és egy inassal dolgozik. Hozott a theo- lógia részére 20,000 dinárt. Letette az asztalra. Nem mondta meg, hogy hívják, nem mondta meg, honnan jött. Köszönt. Elment. íme! Van, aki hisz a theológiai iskola jövőjében! Egy kisiparos. A jelöltek is kisiparosok és parasztfiúk. Talán előre vetített képe ez annak, hogy ez a parasztfiúk és a kisiparosok theológiai iskolája lesz. Azóta is kaptunk ehez hasonló hirt. Egy menekült magyar diák Hollandiából felajánlott a mi theológiai iskolánkra ötszáz holland forintot. Köszönjük szépen. Bár magát is felajánlotta volna! Bármilyen szegényesen kezdődik ez a mi munkánk, mégis van okunk, hogy Istennek hálát adjunk azért a nagy segítségért, amit nekünk nyújtott ehez a munkához abban, hogy olyan időben kezdhettük el, amikor még vannak kiváló akadémiákon, egyetemeken képzett jó készültségű lelkipásztoraink, akik Kolozsváron, Bázelben, Bernben, Strassburgban, Párisban tanúltak theológiát és a mi szerény kis theológiai iskolánkban mint előadók szolgálhatnak. Végül reménységgel tekintünk az elé a terv elé is, hogy a jugoszláviai protestáns egyházak előbb- utóbb egy közös, magas színvonalú theológiai akadémiát fognak szervezni és alapítani. Mi nagy örömmel várjuk majd ebből a kiválóan képzett theológu- sokat, akiket a mi theológiai iskolánkban református lelkipásztorokká fogunk átképezni. Meg vagyunk győződve, hogy theológiai iskolánkra, melyet most megnyitottunk, a jelenben is szükség van és a jövőben is szükség lesz.” ★ ★ ★ Nagyon kedvesen beszéli el aztán Ágoston püspök, hogy a theológus-j elöltek a feketicsi székház nyugati épületében egy szép nagy útcai szobában laknak, ugyanazon épület egy nagyobb termében tanúinak, dolgoznak. Tananyaguk eleinte az elemi iskolai vallás- és énektanítás anyaga; azután azok a tárgyak jönnek, amiket a gimnáziumi érettségihez kell megtanúlni, és majd csak azok elvégzése után fognak nekik theológiát tanítani. A theológus-j elölteket a feketicsi presbitérium nagy szeretettel fogadta, a templomban a régi elöljárók padját adta át számukra. Egyelőre még csak mint hallgatók és tanúlók vesznek részt a bibliaórákon, vasárnapi iskolában és egyéb alkalmakon, később azonban már tanítók és tevékeny munkások lesznek ők is. A feketicsi egyház munkájában meggyűjtik tapasztalataikat, hogy majd amikor ők is lelkészek lesznek, azokat a maguk gyülekezeti munkájában használhassák. Sok megható adatot olvastunk annak a négy fiatalembernek az életleírásából is. Hajek János már nyolc évvel ezelőtt azzal ment Feketicsre, hogy lel- készi pályára akar készülni. Akkor még csak 15 éves volt és csak szerbül és csehül tudott beszélni: az édesapja egy cseh református egyház kúrátora. Megtanúlt magyarúl, egy év alatt letette a diakónus- vizsgát, Kórógyon szolgált is egy évig mint diakónus, azalatt ott megtanúlta a Heidelbergi Káténak mind a 129 kérdését. Már Istentiszteleteket is vezetett, amikor Feketicsen elvégezte az általános iskola két utolsó évét. Kitöltötte katonaéveit is és most szorgalmasan tanúi világtörténelmet, földrajzot, magyar irodalmat, német nyelvet és latint. A Toldi első énekét könyv nélkül szavalja. Világirodalomból és művészettörténelemből már le is vizsgázott. Gáspár Ferenc édesapja Rétfaluban református presbiter, ő maga is évek óta tevékeny vezető részt vett az ottani ifjúsági munkában. Szabó Mihálynak meg szegény cipész-mester az apja, aki nem bírta végig ki- tanítatni fiát a gimnáziumban, így lett abból is cipész meg szabó, amíg most Feketicsen megnyílt a theológiai iskola és követheti régi vágyát. A horvát fiú pedig, aki még egy szót sem tud magyarúl, már Svájcban is járt: mint gyengén táplált szegény fiút vitték ki s táplálták hónapokon át. Azzal az elhatározással jött haza, hogy lelkész lesz. Feketicsen a
