Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)

1959-12-01 / 21. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

HŰSÉG, HAZAFIASSÁG, SZERETET

Irta: Szabóné Lévay Margit

Nem lehetett meghatottság nélkül hallgatni a nyilatkozatokat, melyeket a hawáii egyetem dalkarának tagjai adtak a honolului lapok és a televízió számára Tokióban tartott dalestélyeikről visszaérkezésük után. Kilencven százalékban második generációs japán származású egyetemi hallgatókból áll e nagyszerű dalkör, így műsorukat is, egypár amerikai és hawáii dalszámon kivűl, beleértve e két nemzet himnuszát is, japán dalokból állították össze. Os- dalszámaik mellett a jelenkor legismertebb dalait énekelték művészi tökéllyel, japán származású karmesterük vezényletével, aki egyben a hawáii egyetemen a keleti zene professzora. Hathetes kőrútjukon minden dalestélyüket teltház hallgatta ámúlattal eltelve, hogy az unokák tökéletes nyelvtudásban énekelték, művészi összhangban, a szebbnél-szebb japán dalokat, legendákat s a melodrámákat ősi hangszerük, az “okoto” kíséretével. Mert hát a közönség soraiban számosán ültek nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, apai és anyai rokonok, akik a műsor végeztével lelkesedve ölelgették gyermekeik gyermekeit: az unokákat, akik nemcsak énekelnek, dalolnak anyanyelvükön, de beszélik is őseik anyanyelvét. Ezek a nagyszülők ugyanis hawáii lakosok voltak 25-30 éven át és a második világháború után mentek vissza szülőföldjükre, hogy ahol porból lettek, ott legyenek majd porrá is.

Míg hawáii lakos nem lettem, azt hittem, hogy a magyar szereti legjobban a szülőföldjét. Nem! A japán szereti jobban. Olyan hűséggel ragaszkodik őseinek földjéhez, kultúrájához, népi szokásaihoz, hogy immár a második generáció növekedik fel nyelvük tudásában és nemcsak beszédben, de írásban és olvasásban is bírják származásuk földjének a nyelvét. A hawáii főiskolákban és az egyetemen is van japán tanszék Tokióban végzett tanári karral. A beszéd, írás, olvasás mellett tanítják Japán történelmét, földrajzát, ős és modern irodalmát; az arra tehetségesek a zene, tánc, festészet, szobrászat és kerámia művészetet és a csodálatos ötvösi műves réz és ezüst metszetet, karcolatot sajátítják el, hogy az eredeti japán művészetet, kultúrát az egész művelt világgal megismertessék.

Ennek a sikeres dalkörútnak költségeit a hawáii japán kereskedelmi kamara fedezte. — Szép szokása az is a már itt született szülőknek, hogy amikor fiaik és leányaik kitüntetéssel leérettségiznek, egy Japánba és vissza szóló jeggyel jutalmazzák őket, mint őket jutalmazták szüleik. Nagyon kevés első és második generációs japán él itt, aki ne látta volna Tokiót és szüleinek szülőfaluját vagy városát. A tehetősek maguk vették, illetve veszik a jegyet, a szerény anyagi helyzetben élők gyermekeit a japán kereskedelmi kamara ajándékozza meg a jegyekkel. Ugyanez a szép szokás a kínai származású hawáiiaknál is meg van. És ki merné állítani avagy kétségbe vonni, hogy nem hazafias amerikaiak?! Azok! Egyik bizonysága ennek a most megválasztott kongresszusi képviselő, Dániel K. Inouye, fiatal 35 éves ügyvéd, a második világháború rok- kantja. Háromszor megsebesült és még negyedszer is visszament a harctérre, hogy a jobb karját elveszítve csonkán jöjjön haza — 34 ragyogó kitüntetéssel a mellén. A kínai származású hawáii amerikaiak hazafiasságát pedig a szenátornak választott Hiram L. Fong bizonyítja, aki ugyan túl volt már a korhatáron, hogy a háborúban harcoljon hazájáért, de itthon, Oahu szigetén teljesített védelmi szolgálatot. Mindkettő első generációs, napszámos szülők tehetséges és ambiciózus fia, ami jellemzi mindkét fajt: a japánt a tudomány, a kínait a kereskedelem terén. Hazafias amerikaiak, hűséges hawáiiak és őseik szerelmesei. “Ha nem birnánk olvasásban is őseinknek nyelvét, nem élhetnénk teljes értékében annak a tudatnak, hogy világviszonylatban is egyik legkulturáltabb nemzetből származunk. Nincs olyan irodalmi mű, amely bármelyik külföldi nyelvre átfordítva ne veszítene kifejezéseinek, mondatainak eredeti szépségéből. Micsoda pótolhatatlan élmény, gazdagság az, hogy nagy- szüléinknek, szüléinknek anyanyelvén olvashatjuk nagy szellemi élvezettel a japán ősi és modern irodalmat, a balladákban és legendákban gazdag japán költészetet” — mondotta boldog áradattal első generációs fogorvosunk, akinek három gyermeke is “és azok gyermekei is — majdan — folytatói lesznek” ennek a ] egvőzhetetlen őshaza-szeretetnek.

Hasonlóképen nyilatkozott egyik lelkipásztoruk is: “A mi népünk az anyanyelvén ismerte meg, tanúlta meg és szerette meg az evangéliumot, az Úr Jézus Krisztust. Anyanyelvén óhajtja gyermekeibe is elplántálni Krisztusba vetett hitét.” Ezért van a protestáns gyülekezetekben japán nyelvű gyülekezet is, vasárnapi iskola és keresztyén ifjúsági munka is japán lelkipásztorral. Ezeknek a japán származású lelkipásztoroknak, bár a Mainland theológiáin szerzik diplomájukat, mégis legtöbbje a tokiói theológián is részt vesz egy- egy nyári tanfolyamon. Tegyük ennek a mérlegnek másik serpenyőjére amerikai magyarságunk második, sőt sok esetben első generációs magyarságát. Egyházi életünkben is. Nem egy Magyarországon született és végzett lelki- pásztorunk van, akinek gyermekei botladozó nyelvvel “beszélnek” magyarúl. Sőt vannak olyanok is, akiknek egyetlen gyermekük egy