Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 fontos cipókat. Szinte éreztük az óhazai friss buza- kenyér csiklandó illatát. Veres Ferenc előadó ügyes beszéddel fűszerezte a különböző képeket s nem egyszer könnyet csalt a közönség szemébe az óhazai táj egy-egy jelenete, szépsége vagy szegénysége. Sok kérdés hangzott el, mikre alig győzött feleletet adni a bemutató. A csoportos előadások után rövid beszámoló volt a közös gyűlésen, majd Dr. Szabó István, a Magyar Egyházkerület elnöke tartotta meg előadását a kerület életét érintő és érdeklő problémákról. Örömmel számolt be arról, hogy közegyházunk kilences bizottságával való tárgyalás teljes sikert hozott s igy az első nagy csatát megnyerte a kerület az uj egyházalkotmány és önálló kerületi működés tekintetében. Említette, hogy kerületünk élete az örök magyar életet tükrözi: kétfelé való harc, ahogy Erdélynek küzdenie kellett a törökkel és némettel. Kitért a magyar református egység kérdésére is és reámutatott, hogy tiz évvel ezelőtt hol bukott el a már aláirt tervezet. A miamii üggyel kapcsolatban is részletes felvilágosítást adott, amit nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott meg a konferencia. A vacsora alatt, melyen az ügyes pittsburghi asszonyok sült csirkét szolgáltak fel mindössze $1.00- ért, Paál Gyula homesteadi lelkipásztor tartott figyelmet igen lekötő, komoly felkészültséget és meggyőződést tartalmazó beszédet. Magyar Egyházkerületünk sajátos lelkiségéről, hivatásáról és öntudatáról szólt beszéde, melyet többször megszakított a tetszést nyilvánító taps. Kifejezte azt az igazságot, hogy a Magyar Egyházkerület magában foglalja egyrészt az ősi hit, másrészt az uj haza lelkiségének minden értékét, anélkül, hogy túlzásba mennénk. Sokan kérték az előadót, hogy gondolatait az újságok számára is közölje. A Magyar Egyházkerület pittsburghi konferenciája oly sok áldást jelentett a résztvevőknek, hogy a presbiterek elhatározták az évenkénti négyszeres találkozót. Dr. Harangi László A tóparti egyházmegye gyűlése A két legnagyobb egyházunkat, a clevelandi első és a clevelandi west-sidei egyházat magába foglaló tóparti egyházmegye október 12.-én tartotta őszi gyűlését Fairport Harboron. A helybeli és említett két egyházon kívül még jelen voltak Toledo, Detroit, Columbus, Dayton, Erie, Ashtabula és Conneaut lelki- pásztorai és világi képviselői is. A gyűlést Vajda Zoltán egyházmegyei elnök áhítata nyitotta meg délután fél kettőkor. A gyűlés helye a szomszédos finn evangélikus templom volt, mivel a fairporti magyar református templomból temetés volt 2 órakor. Közegyházunk képviselői közül először Dr. F. N. Schlegel szólott a mát feszitő szociális problémákról. Utána Dr. D. D. Kaufman in- dianapolisi lelkipásztor fejtette ki a férfikörök munkájának szükségességét, végül Rev. Rodney Heckman a világszolgálat nevében beszélt, megemlítve azt a tényt, hogy a világ lakosságának egyharmada minden nap éhesen megy aludni. Ha ezeket az embereket egysorba állítanánk egymás háta mögé, huszonötszörösen menne körül a sor a földtekén. Közegyházunk világszolgálata nemcsak hogy elismert, de az összes denominációk közül a legnagyszerűbb és legeredményesebb munkát végzi ezen a téren. Említette, hogy a világszolgálat munkájának nagy apostola, Dr. Helfferich, délamerikai útja után jelenleg Indonéziában van és látogatja az ottani bennszülöttek árvaházait és kórházait. Jelentései megdöbbentő erővel tárják fel az ottani nyomorúságos helyzetet, melyen nekünk kell segíteni. Említette az előadó, hogy a világszolgálat a magyar munkára 1956 óta több mint $200,000-t adott. Kérdésekre felelve kijelentette, hogy Délamerikában maga is járva látta a zottani magyar református munka szükségességét s ezért a múlt éven 30,000 dolláros adomány révén templomhoz és parókiához juttatták a buenos-airesi magyar református gyülekezetei. Az angolnyelvü program után Dr. Harangi László köszöntötte az egyházmegyét a Reformátusok Lapja nevében. Hartó András, kit csak az előző nap iktattak be toledói lelkipásztori hivatalába, az ifjúsági munka szükségességét hangsúlyozta. Reámutatott arra, hogy az ifjúsági munka mellett szükség van fiatal felnőtt csoport szervezésére, hogy a középiskolából kikerülő, esetleg csollege-ba vagy egyetemre menő ifjaink részére legyen működési terület az egyház munkája keretén belül. Marsalkó József columbusi lelkipásztor a férfikörök munkájának eredményéről számolt be. Kimutatta, hogy Krisztus evangéliumának terjesztése az Isten által táplált buzgó hitből fakad, melynek van egy szabad emberi része s ezt az emberi döntést Krisztus munkája mellett nem szabad parlagon hagynunk egyházunkban. A konferencia utolsó előadója Dr. Szabó István, a Magyar Egyházkerület elnöke volt, kit nagy figyelemmel hallgatott végig a népes gyűlés. Először azokról a tárgyalásokról számolt be, melyeket az egyházkerületi tanács tartott az Egyesült Egyház uj területi beosztását előkészítő kilences bizottsággal. Örömmel jelentette, hogy a kilences bizottság teljes egészében magáévá tette a Magyar Egyházkerület óhaját, miszerint az Egyesült Egyházban a jelenlegi keretek közöttt, vagyis külön egyházkerületi önkormányzattal kíván működni. Említette, hogy a kongregácionálista egyházaknak is van két csoportja, a German Conference és a Convention of the South, melyeknek szervezeti állása hasonló a mienkhez. Ezután reátért az egyházkerületi elnök a miamii ügy tárgyalására s örömmel jelentette be, hogy mindjárt az első menetben az egyházkerületnek adott igazat a floridai bíróság. Az első tárgyaláson ugyanis az volt a kérdés, hogy a miamii bíróság illetékes-e a perben döntést hozni, amit a védelem kérdőjelezett. A bíróság kimondta, hogy a perben igenis illetékes határozni s ezzel a Magyar Egyházkerület véleményét és lépését erősítette meg. Dr. Szabó István ezután reátért azokra a hetekre menő tárgyalásokra, melyekkel próbálta a miamii ügyet bíróságon kívül elintézni a nyár és a koraősz folyamán, eredménytelenül. — Magyar református egységtárgyalásunknak a legnagyobb akadálya a miamii ügy s addig, amig az el nem intéződik becsülettel, az egyházkerület a várakozás álláspontján marad. Kifejtette végül, hogy a per megnyerése esetén a miamii hűséges népnek visszaadja a kerület mindenét, mert a kerületnek nem kell a vagyon, hanem az kell, hogy minden népek, köztük a miamii hűséges magyarok is, Istent lélekben és igazságban dicsérjék s egyedül az Ő dicsőségét szolgálják. Dr. Harangi László