Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 GYÜLEKEZETÜNK EGYSÉGE Irta és a Presbiteri Szövetség ligonieri gyűlésén előadta: Dombrády Sándor A keresztyén egység ott kezdődik, amikor minden egyház a maga kebelében igyekszik megteremteni a gyülekezet egységét. A gyülekezet egysége drága kincs, ez azonban sajnos csak akkor válik tudatossá, mikor felbomlik és érezzük hiányát. Cirus perzsa király egyik hadjárata alkalmával egy széles folyamhoz ért. Ezt, mikor nem tudott áthaladni rajta, azonnal több ágra vezettette szét s e megosztott folyamon könnyűszerrel vezette át seregét. így oszlik szét különböző alkalmakkor, a pártoskodó szenvedélyekkel fütött gyülekezet egysége is. Pedig az ilyen belső ellenségeskedés veszedelmesebb a külső ellenségnél is. Hogy ez minket meg ne ronthasson, nekünk a LÉLEK egységére s azon belül hitünk egységére s a református öntudatra van szükségünk. Ennek áldott eszközei Isten igéje, Kálvin reformátori tanitása, a Heidelbergi Káté, református egyházunk hitvalló őseinek követendő példája s a hires református áldozatkészség akadozó forrásainak kitisztítása. A református egyház tagjai mindig templomos emberek voltak. Mikor felhangzott az ősi zsoltár “Te benned biztunk eleitől fogva”, a szív és száj teljességéből feltörő ének majd szétrepesztette a falakat. Ma pedig de sok református templom kong az ürességtől! Az egyháznak nyilvántartott hívei esküvőről, temetésről nem is hiányzanak — de az Isten igéje és Úrvacsora már hidegen hagyja őket! És hány van a templomlátogatók között is olyan, akit csak a megszokás, a találkozás reménysége és öröme hoz a templomba, nem pedig az Isten igéje utáni vágyakozás. A gyülekezet közösségét is jelenti ez. Ha Jézus ma idejönne és megvizsgálná, hogy mi van a szivünkben ebből a szeretetből — bizonyára sirva fakadna. Beszéljen róla az, hogy hallgatok felőle. Inkább arra térek reá, hogy az igazi református gyülekezeti közösség munkatársi közösség is. Nincs református-ellenesebb nézet, mint mikor azt vallják a hívek, hogy az egyház szolgálata csak a pap dolga, hiszen azért fizetjük. És ölhetett kézzel nézik annak a szegény papnak egyedüli erőfeszitéseit — akit különben sem becsülnek meg nagyon. Segítő egyházi munkás kevés akad, annál több a bölcs kritikus, akik mindent jobban tudnak a papj oknál. Ahol komoly gyülekezeti egység van, ott van gyülekezeti közszellem is és van egyházi fegyelem is, rend is és békesség is. Ez a sok drága érték azonban mind Isten igéjén alapuló református hitünknek a gyümölcse. Legyünk hát Isten igéjének megtartói és hallgatói. Legyen templomunk a LÉLEK fegyvereinek arzenálja, ahol magunkra öltjük “az üdvösség sisakját, a hitnek a paizsát és a LÉLEKNEK a kardját.” (Efézusi levél, VI. rész, 16-17 v.) Legyünk mindnyájan mint Jézus katonái, egyek az igaz keresztyén életben és szolgálatban. Ne feledjük el azt sem, hogy odahaza a református vallást magyar vallásnak hívták. Az amerikai magyar református egyházak a magyar léleknek és szebb magyar jövőnek a várai is. Áldott emlékű hitoktatóm sokszor emlegette előttünk Mózes első könyvéből a 26.-ik résznek azt a történetét, amikor Izsák az üldözött pásztorfejedelem menekülése közben a Gérár völgyébe jutott s ott megtalálta azokat az ősi kutakat, amelyeket még az ő atyja, Ábrahám, ásatott és bár behányta szeméttel az ellenség, Izsák kitisztította, megitatta abból népét és megmenekült. Az amerikai egyházak legyenek az amerikai magyarság számára is ilyen lelki kutak, hogy ebben a szétomló világban is, a minket körülvevő tömeghatások mellett is megmaradjunk hűséges keresztyén magyar reformátusoknak. Ravasz László püspök mondotta valahol: Ha református egyházam azt követelné tőlem, hogy dobjam el magyarságomat, úgy inkább egyházamat tagadnám meg. De ha magyar népem követelné, hogy tagadjam meg református egyházamat, akkor megszakítanám a közösséget népemmel. Azért legyünk jó református keresztyének, mert jó magyarok vagyunk és azért legyünk jó magyarok, mert jó református keresztyének vagyunk. Az amerikai magyar református egyházaknak Amerikában is a magyar lélek hordozóinak kell lenniök, de ezt a magyar lelket meg kell fürdetni a bünbánat vizében és hirdetni kell előtte, hogy csak a megtérő nemzetek lehetnek megújuló nemzetek, hogy vigasztalni csak azt lehet, aki a bűneit siratja, aki a kárhozattól akar megszabadulni. Az emigrációban vergődő magyarok rendszerint Ézsaiás emez igéire hivatkoznak: “Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (40) és nem akarják megérteni, hogy ez a prófétai szó már akkor ahoz a néphez szólt, amelyik átélte a babiloni fogságot. Nem akarják hallani Isten szabaditásának a feltételét, csak a szabadulás reménységét.
