Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-11-01 / 19. szám
Volume LIX., Number 19. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Nov. 1, 1959. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYSÉGÜNK ÜGYE A TÖRTÉNELEM ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Előadás az Országos Református Presbiter Szövetség ligonieri konferenciáján Tartotta: Dr. Szabó István, a clevelandi Első Egyház lelkipásztora, az amerikai Magyar Református Egyházkerület elnöke Az a tárgy, melyről ma előadnom kell, a legkényesebb tárgya amerikai magyar református közösségi életünknek. Az idő is kedvezőtlen, mert hiszen talán soha távolabb nem álltunk az egység lehetőségétől, mint most és soha sem álltak nehezebb lélektani akadályok egységünk útjába, mint pontosan ma. A hely sem az alkalmas fórum az egység megoldásának tényleges utján, mert hiszen az országos presbiteri szövetség egyháztársadalmi keret és nem alkotmányos fórum, melynek hatalmában volna jogi döntéseket hozni. Viszont ez az egyetlen hely és ez az egyetlen fórum, ahol találkozunk és erről a mi legkényesebb és mégis legégetőbb problémánkról még egymással beszélni tudunk. Ha nem is beszélnénk többé valamelyes fórum előtt az egységünk még mindig kecsegtető lehetőségéről, akkor minden bizonnyal nyugodtan és örökre el is temethetnénk egységünk szép délibábját. Vallásos tantételeink és hitéletünk egészének középpontjában ott áll egy örök és mozdíthatatlan alapvető hittétel: az, hogy nekünk mindannyiunknak egyszer meg kell államink számotadásra Isten itélőszéke előtt nemcsak azokért a vétkekért, amiket elkövettünk: hanem azokért a súlyos mulasztásokért is, amiket könnyelműen eltékozoltunk. De nemcsak egyénenként és egyen-egyen kell hogy megálljunk az itélőszék előtt, hanem mint közösségek, gyülekezetek, egyháztestek, népek és nemzetek is meg kell, hogy álljunk egyszer Isten — és még azt megelőzőleg a történelem itélőszéke előtt. A retorika elfogadott szabályai szerint ötven esztendő az a történelmi távlat, melynek szögéből objektiv történelmi Ítélet mondható ki. A mi amerikai magyar református életünknek a mezején az egységtörekvések síkján még nincs meg egészen a szükséges ötven éves távlat, tehát ítéletünkben még mindig sok természetszerűleg a szubjektív elem, de már közeledünk hozzá és nem igen várhatjuk meg teljes beérkezését, mert ha bevárjuk, közben esetleg örökre elvesztjük egységünk lehetőségét. Biztos és szent meggyőződésem, hogy elérkeztünk egységünk megoldásának utolsó lehetőségéhez. Néhány perccel vagyunk a tizenkettedik óra előtt. Vagy most, vagy többé soha. Olyan történelmi sorsforduló elé érkezett amerikai magyar református egyházi közösségeinknek élet-utja, mely csak azonnali döntéssel vállhat életünkben utoljára eggyé; vagy ha nem: örökre véglegesített szétágazó irányba lendülve sodor majd mindannyiunkat a biztos beolvadás kohója felé. Ebben az utkanyarban, amelybe életutunk érkezett, lehetetlen az egység anélkül, hogy komoly önvizsgálattal szembe ne néznénk múltúnk tévedéseivel és azokat őszinte megbánással és bátor, szent akarással jóvá tenni ne igyekeznénk. Nézzünk azért elsősorban farkasszemet közel múltúnk nagy történelmi tévedéseivel! (Folytatása a 10.-ik oldalon)
