Reformátusok Lapja, 1959 (59. évfolyam, 1-22. szám)
1959-09-15 / 16. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 védésén? Ritka madár a jóbarát, nem minden bokorban található. Nem mind barátod, aki rád mosolyog. Testvérnek születünk, de barátnak újjá kell születnünk. Ezért jött Jézus. Barátunkká lett, amikor még ellenségei voltunk. Tiszta, szent barátsága minden kétséget kizár. Gyöngéd gyarlóságainkkal szemben. A Hudson folyó mentén áll magasan Grant tábornok síremléke. Valahányszor belépek a monumentumba, mindig mély hatást tesz reám. Össze se hasonlítható ezzel az érzéssel az, amit — mondjuk — Napoleon párisi mauzóleumában érzünk. Megható volt Grant nagylelkűsége. Egyik szenátort meggondolatlan cselekedetéért mindenki elitélte, Grant kivételével. “Csak nem hiszi ön, hogy helyesen cselekedett?” — fordult hozzá indulatosan a mellette ülő. “Nem, uram, nem hiszem.” “Akkor hogy állhat mellé?” A tábornok feleletét jó volna arany betűkkel felirni mindenütt: “Mikor van ideje annak, hogy valaki barátnak mutassa magát, ha nem akkor, midőn valaki tévedett?” De Jézus gyöngédsége nem gyengeség. Ha már az ó-testamentumi példabeszédek irója is tudta, hogy “jószándékból valók a barátságos embertől vett sebek”, mennyivel nyugodtabban elfogadhatjuk, ha az isteni kéz okoz fájdalmat. Egy barát csak akkor sért, sebez, mikor segi- teni akar. Ezért nem bánt meg, mikor megmutatja hibáinkat. A hízelgés a barátság mérge. Legbecsesebb vonása ennek a barátságnak, hogy örökké megmarad. Minden megváltozhat körülöttünk, ez soha meg nem változik. Mindent elvehetnek tőlünk, ezt soha, senki el nem veheti. Krisztus után 120 körül Bithinia kormányzója gyökerestül ki akarta irtani a keresztyénséget. Előbb rémitgetéssel kívánta őket megkinozni. — Száműzlek! — mondotta az egyiknek. — Nem teheted, mert az egész mindenség az én Atyám birodalma. — Megöllek! —^ Nem teheted, mert az én életem el van rejtve Krisztussal az Istenben. — Megfosztalak minden javaidtól! — Nem teheted, mert az én kincsem a mennyekben van. — Kivetlek az emberek társaságából, egyetlen barátod se marad. — Nem teheted, mert van egy barátom, akitől nem szakíthatsz el soha. Oh mi hű barát a Jézus! Mily dicsőség hogy nevében Istenhez fordulhatunk! Volt-e már ily hű barátod, Gondod igy ki föl vévé? Látja minden gyöngeséged: Tárd ki bátran Ő elé! HERVADÓ KERT Óh, lelkem szép virágos kertje, Minden virágod hervatag, Sír benned nagy idők keserve, Dér fenyeget és őszi fagy. Hátúi a tél pihés takácsa, Szemfedőt sző nagy éjszakádra. Őszirózsáid még virítnak, Hajukban színes pántlika, Panaszkodnak, hogy álmodásba Nem ringatja dalok fia. Fáj nekik, hogy már nem becézem, S nem hallják forró szív-verésem. Tulipánod kelyhe kiszárad, Sápadt szirma a földre húll, Kerengve int búcsút szerelme, így köszön el daltalanúl. Hideg szellő sóhajt utána, Kíséri szívem bús imája. Muskátlid bágyadtan piroslik Az orgona bokrok alatt, Szép emlékben fürdeti lelkem, Szemem szomorún rátapad. Egy könnycsepp, mely kelyhébe pottyan, Zokogni kezd gyönggyé fagyottan. Az éjszakát is átfehérlő Kedves liliom didereg, Angyal szívvel tekint az égre, Onnan áramlik rá meleg. Attól, kinek ő volt a Szentje, Ki példázatban úgy szerette. És hő sugár tör át a felhőn, Szűzi szépségén bizsereg, Mintha szirmait simogatnák A mennyei áldott kezek. A kert énekel alkonyestig, Hideg szívem is átmelegszik. Dérrel dacol a dús krizantin, Hóval, gyopárral versenyez, Göndör fürttel messzi fehérük, Mint akin hermelin a mez. Sugárzó kedve ősz örömnek, Bolyhos társai rám köszönnek. A nap lassan magára vonja Színekben gazdag paplanát, Milyet a kert bús hervadáskor Csak tündér álmában ha lát. Hópihés éj hogy betakarja, Felzokog rá lantom siralma. Óh, kertem, legszebb virúláskor Két nagy vihar gázolt beléd, Illatos kelyhed, szirmod álmát Durva kezekkel tépte szét. Egy sziget szirtjén szórta széjjel, Most ablakomnál jajveszékel. Hawaii SZABÓ LÁSZLÓ
